Két év felfüggesztett börtönre és 11 millió forint megfizetésére ítélték a békéscsabai tankerület sikkasztó ügyintézőjét

Bűn

Bűnösnek mondta ki a Békéscsabai Tankerületi Központ egykori ügyintézőjét a bíróság üzletszerűen, jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében. Ezért két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette, egyben kötelezte több mint 11 millió forint polgári jogi igény megfizetésére.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság sikkasztás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást a Békéscsabai Tankerületi Központban történtek ügyében – erősítette meg a Narancs.hu információját a hatóság még 2025 legelején, amikor elsőként számoltunk be arról, hogy nagyobb összeg tűnt el a viharsarki tankerületnél. Portálunk információját akkor Bánki András tankerületi igazgató is megerősítette. Ekkor csupán azt lehetett tudni, hogy sok millió forintról van szó, s hogy az érintett alkalmazott jogviszonyát megszüntették.

Az ügy előzménye volt, hogy lapunkat 2024 utolsó napjaiban egymástól függetlenül több érintett kereste meg azzal: iskolájuk a Békéscsabai Tankerületi Központhoz tartozik, s az utóbbi időszakban a rendőrség tanúként hallgatta meg őket, majd ennek nyomán derült ki, hogy kis részletekben ugyan, de nem kapták meg jogos járandóságukat. Ennek összege tanártól függően 200 ezer és 1 millió forint között volt. Akkor a békéscsabai tankerületi igazgatója portálunk megkeresésére azt válaszolta, hogy „egy belső ellenőrzés során bűncselekmény gyanúját észlelték egy ügyintéző esetében. A tankerületi központ a feljelentést megtette, valamint a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.” (Megírtuk: mindez az intézmény a belső ellenőrzésének állapotáról is elárul valamit.)

Az idén tavasszal a Békéscsabai Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Békéscsabai Tankerületi Központ érintett munkatársa ellen, aki 2017 és 2023 között csapolta meg a tanárok pénzét.

A vádirat szerint a tankerület pénzügyi ügyintézője összesen 11 millió 684 ezer 427 forintot sikkasztott el közel húsz alkalmazottól.

A Narancs.hu információi szerint a békéscsabai tankerület pénzügyi vonalán dolgozó alkalmazottja a bűncselekménysorozat hat és fél éve alatt több száz kisebb összegű utalást hajtott végre, s ennek során a munkahelye által használt bankszámlaszámról a saját számlaszámára utalta a pénzt, így a tranzakciókat az eljárás során vissza tudtak keresni a nyomozók. A megkárosított tanárok közül többen jelezték lapunknak, hogy jogos járandóságuk „eltérítéséről” nem a munkáltatójuktól, a Békéscsabai Tankerületi Központtól, hanem a rendőrségtől kaptak értesítést. Tanúkénti kihallgatásuk során vázolták nekik, hogy járandóságuk egy részéhez a feltárt sikkasztás miatt nem jutottak hozzá. Azt viszont januári cikkeink után mindannyian megerősítették, hogy egy összegben – a tankerület részéről történő magyarázat és bocsánatkérés nélkül – megkapták hiányzó pénzüket a tankerülettől.

A vádemelés után többször érdeklődtünk a Gyulai Törvényszéknél, hogy mikor tartják ebben az ügyben az előkészítő ülést a Békéscsabai Járásbíróságon. Ennek ellenére csak most, november közepén kaptunk információt arról, hogy másfél hónappal ezelőtt, október 2-án a bíróságon megtartották az előkészítő ülést, amelyen jogerős ítélet született azok után, hogy a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláson a védekezés jogáról. Ennek nyomán a Békéscsabai Járásbíróság üzletszerűen, jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében bűnösnek mondta ki a volt tankerületi alkalmazottat. Ezért 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette, egyben kötelezte több mint 11 millió forint polgári jogi igény megfizetésére, amelyet a tankerületnek kell törlesztenie.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

A kék ég felettünk

Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.