Szijjártó egy alig létező ázsiai céggel karöltve lenne a Honvéd megmentője

Sport

A külügyminiszter színre lépése több összeférhetetlenségi kérdést is felvet. Ahogy az is, hogy miért nem lepődött meg senki, amikor a klub tulajdonosa, Leisztinger Tamás kijelentette, tizenöt évvel korábban „a párt” küldte a fociba.

November elején titokzatos felhívás jelent meg a Budapest Honvéd fociklub honlapján: előzetes regisztáció után „különleges bejelentésre” várták a szurkolókat. A jelentkezőket sorsolás útján választották ki, még az is külön kiemelték, hogy nem sajtónyilvános az esemény. A legtöbben biztosak voltak benne, hogy a klub környékén ilyen-olyan módon évek óta jelen lévő, amúgy is közismerten Honvéd-szurkoló Szijjártó Péter külügyminiszter is jelen lesz, hiszen mást nem szokás ennyire óvni a kíváncsiskodó tekintetektől. Igazuk lett, de kaptak más ajándékot is a jelenleg a magyar másodosztály második helyén álló klubtól: egy-egy tradicionális Honvéd-dizájnra hajajó Macron márkájú pulóvert. Ez annyira exkluzív ajándék, hogy ebben a formában hivatalos shopban sem lehet kapni, 30 ezer forint alatt nem nagyon jutni ilyenekhez. És persze ott volt a közös ajándék mind a 200 jelenlévőnek a svédasztalos vacsorán túl is: Szijjártó Péter, akit a Honvéd tulajdonosa, Leisztinger Tamás mutatott be, de ott ült még Gajda Péter, Kispest polgármestere és a klub egykori igazolt focistája, Gergely István, a Budapesti Honvéd SE elnöke, valamint Garaba Imre egykori honvédos válogatott játékos, aki anno összvissz két hónapig volt a Fidesz önkormányzati képviselője Zuglóban, majd lemondott.

Információink szerint a bejelentéseknek egészen furcsa menete volt: a miskolci DVTK-ból a többek közt nyelvtudásbeli hiányosságai miatt távozó Bajúsz Endre akadémiai igazgató első körben büszkén újságolta, hogy 2×300 négyzetméteres blokk épül öltözőkkel, irodákkal, pihenőszobával, illetve a tervek szerint megvásárolnák az önkormányzattól a Tichy Sportcentrum területének egy részét. Itt vette át a szót Leisztinger, akit az ország még az MSZP környékén megfordult oligarchaként ismerhetett meg, majd a NER érkeztével – bár sokat vesztett vagyonából többek közt azért, mert Mészáros Lőrincnek adta el sorra a szállodaérdekeltségeit – is a felszínen tudott maradni. A rossz nyelvek szerint ennek az egyik ára akkor az volt, hogy be kellett szállnia a fociba, ez lett végül a diósgyőri fociklub. Forrásaink és a Csakblog szerint ebben a szűk körben a szokásosnál is profánabbul mondta ki: „A párt tizenöt éve elküldött a DVTK-ba” – hangzott el az ominózus mondat Szijjártó Péter jelenlétében. Leisztinger azt a városi legendát is megerősítette, hogy életét egyébként Újpest-szurkolóként kezdte, majd elmondta, „maga mellé állít egy elnökséget”. Ennek a tagja Szijjártó Péter, aki a kormányzati kapcsolatokért felel – a magyar futballban már igazán nem meglepő, hogy kell erre dedikált ember –, Gajda a közösséget képviseli, Gergely a két Honvéd – tehát a Budapest Honvéd focicsapat és a többi szakosztályt működtető Budapesti Honvéd SE – kvázi újraegyesítéséért felelne tulajdonképpen, Garaba a múltidézésért, és az elnökségbe várnak még egy meg nem nevezet regnáló tábornokot a honvédségtől, Leisztinger szerint ugyanis fontos a honvédségi kapcsolat a kispesti hagyományokban. 

 
Boldog pillanatok Budai Gyulával és Szijjártó Péterrel
Forrás: Facebook / Szijjártó Péter
 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.