Kórházi fertőzések, avagy üzenet a múltból

„Bármily fájdalmas, bármily nyomasztó is az ilyen beismerés, nem a letagadásban rejlik az ellenszere, és ha nem akarjuk, hogy állandóvá legyen ez a szerencsétlenség, akkor ezt az igazságot az összes érdekeltek tudomására kell hozni.” (Semmelweis Ignác)

Úgy 170 éve történt...Semmelweis Ignác 1846-ban tanársegédként dolgozott a bécsi szülészeti klinikán. Munkája során szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt anyák tragédiájával. A klinikán az orvos és bábaképzés külön osztályokon zajlott. Míg a medikusokat oktató osztályon a gyermekágyi halálozás 10 százalék körüli, a bábaképző osztályon kevesebb, mint a fele, 4 százalék alatti volt. Az otthon szülő nők halálozása is jóval alacsonyabb volt, mint az orvosképző klinikai osztályé. Mindez akkor megmagyarázhatatlannak látszott.

A legenda szerint, amikor egy kollégája boncolás közben megsértette a kezét és nem sokkal később elhunyt, Semmelweis rádöbbent, hogy az orvos boncolási leletei azonosak a gyermekágyi lázban meghalt anyáknál észleltekkel. Ekkor még nem voltak ismertek a kórokozók, de Semmelweis rájött, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem fertőzés következménye és a fertőzést az orvosok terjesztik, akik a boncolás után vizsgálták a szülő nőket: „De most rájöttem arra, hogy a fertőzést a vizsgáló ujjon tapadó szenny viszi be a szülő nő szervezetébe. Ezt tudtára adtam az egész világnak, és aki ezek után nem takarítja le a szennyet ujjáról, mielőtt vizsgál, az tudatosan és bűnösen gyilkol”.

Eltelt 170 év…

…és mi, a mai egészségügyi dolgozók tehetetlenül nézzük, hogy a vakszerencse válogat a betegeink közt – ez áll az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport másfél évvel ezelőtt közzétett nyílt levelében, melyben a szakmai vezetés segítségét kérik és várják, azóta is.

Miről is van szó? Azok a kórokozók (bővebben lásd Mik ezek? című keretes írásunkat lentebb), amelyek súlyos, sokszor halált okozó betegséget is előidézhetnek, velünk együtt élnek. Előfordulnak a bőrünkön, a nyálkahártyánkon, ott vannak a villamos kapaszkodóján, a bolti bevásárlókocsin, mindenütt a környezetünkben. Az egészséges embert nem betegítik meg, immunrendszerünk képes legyőzni őket. A beteg, legyengült immunitású emberek szervezete viszont nem tudja megvívni ezt a harcot. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szükségtelenül, gyakran, sőt nem célzottan – nem a kórokozó kimutatása, érzékenysége alapján – alkalmazott antibiotikus kezelések következtében egyre több a multirezisztens – vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló – baktérium.

A kórházi fertőzések a világon mindenhol rendkívül súlyos gondokat okoznak. A helyzet kezelése viszont hazánkban nagyon eltér az európai gyakorlattól. A probléma felismerése, pontos felmérése, ennek ismeretében egy cselekvési terv készítése, ennek végrehajtása, ellenőrzése a megoldás kulcsa – és ez az, ami itthon nem történik meg.

Becslések szerint a kórházi fertőzések 30-50 százaléka megelőzhető lenne a megfelelő higiénés körülmények megteremtésével. Magyarországon viszont a legtöbb egészségügyi ellátó helyen olyan minimális feltételek sem adottak, mint az alkoholos kézfertőtlenítő, a kézmosó, a papírtörlő, de hiányoznak a betegek elkülönítéséhez szükséges, vizesblokkal ellátott egyágyas kórtermek is.

Alapvető szemléletváltozásra van szükség!

A változáshoz betegeink és hozzátartozóik együttműködése is elengedhetetlen.

A kézmosás az egyik legfontosabb tényező a megelőzésben. Más európai országokban már a kórházba belépve, a folyosón, a kórtermekben, az ágyak mellett ott van az alkoholos kézfertőtlenítő – sajnos ez itthon nem így van. Amíg ez a helyzet, azt javaslom, akár betegként, akár látogatóként mennek kórházba, vegyenek, vigyenek magunkkal alkoholos fertőtlenítő gélt és használják is!
A látogatáskor kapott védőruha megfelelő használata nagyon fontos, kérjenek tájékoztatást erről.
Ne tegyék a kabátot, a táskát a beteg ágyára; ne a betegágyra, hanem a székre üljenek le.
Kérjék, és várják el az egészségügyi személyzettől is a kézfertőtlenítést, a védőöltözet használatát.
Ehhez az együttműködéshez elengedhetetlen a tények ismerete. Azokról az adatokról van szó, amelyekért a fent említett 1001 csoport és a TASZ is harcol: a kórházi fertőzések előfordulásáról, a fertőzések miatt bekövetkező halálesetek számáról. A 2016-os évi adatok – bár néhány hetes késéssel – de végre felkerültek az internetre.

És hogy miért harcolunk még

Hogy jól áttekinthető, mindenki számára könnyen érthető, a széles nyilvánosságot megfelelően tájékoztató legyen ez az összesítés. Ez most sem teljesült. Az pedig egyenesen reménytelennek látszik, hogy intézményi bontásban is láthassuk a tényeket. A 2016-os összesítésben egyébként már szerepel a fertőzések régiós bontása – döbbenetesek a különbségek –, pontosan ezért lenne fontos az intézményi bontás is, hogy feltérképezzük, hol van sürgős teendő. Azt mondják a szakmai felső vezetők, hogy a társadalom nem elég érett ezek megismeréséhez, nem tudnák helyesen értelmezni az adatokat. Én nem gondolom, hogy kiskorúak az állampolgárok, hogy gyámolításra szorulnak. Inkább Semmelweis Ignáccal értek egyet: „ezt az igazságot az összes érdekeltek tudomására kell hozni.”

Hogy mi történt az orvosok nyílt levelének közzététele óta? Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) 2017. április 1-gyel, mint önálló egészségügyi szakhatóság megszűnt: szétszabdalták, feladatait szétosztották más hivataloknak. De ugyancsak megszűnt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) és az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) is, ezek jogutódlással az ÁEEK-hez, az OTH az EMMI-hez került. Megszűntek tehát azok az önálló – a politikától és a helyi viszonyoktól független – szakhatóságok, amelyek a közegészségügyi, járványügyi biztonságért feleltek és hatékony felügyeletet és ellenőrzést biztosítottak. Mire számítsunk ezután?

Mik ezek?

A leggyakrabban két kórokozóról lehet hallani, az MRSA-ról és a CDI-ről. Az MRSA – Methicillin Rezisztens Staphylococcus Aureus – legtöbbször bőr és sebfertőzéseket okoz. Jellegzetesen példázza, hogy a nem megfelelő antibiotikum használat következtében a kórokozó „megtanulta” túlélni a kezelést, már nem „érzékeny” a gyógyszerre, azaz az antibiotikum nem tudja elpusztítani. Ez a baktérium sokszor felelős azért, ha pl. egy sikeres ortopédiai műtét után, a fertőzés következményeként gyakorlatilag rosszabb állapot alakul ki, mint a műtét előtt volt. Ezért sok országban a tervezett műtét előtt szűrik, szükség esetén kezelik a pácienseket a kórokozó jelenlétére.

A CDI – Clostridium difficile – a bélben fordul elő, de a bélben található baktériumflóra fenntart egy egyensúlyt, így a clostridium nem tud elszaporodni, ártani. Elsősorban a széles spektrumú antibiotikumok (azok az antibiotikumok, amelyek sok baktérium ellen képesek hatni) elpusztítják a normál baktériumflórát, így az egyensúly eltolódik, a clostridium bacillus elszaporodik és hasmenéssel járó gyulladásos bélbetegséget okoz. Ennek a betegségnek a tünetei az enyhe hasmenéstől a súlyos, életveszélyes, akár a bélfal átszakadásával járó gyulladásig terjedhetnek, sok esetben sajnos halálos kimenetelű is lehet. Így fordulhat elő, hogy pl. valaki túlél egy szívinfarktust, de meghal CDI fertőzés miatt. Ráadásul ez a kórokozó spóraképző, ezek a spórák rendkívül hosszú ideig életképesek maradnak a környezetben is.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.