magyarnarancs.hu: A friss megjelenésű antológia A fény az időben címet kapta, az első, harminc éve megjelent gyűjtemény pedig az Óda a fényhez volt. Kifejezetten a látássérülést érintő műveket vártak a pályázatra?
Nagyné Berke Mónika: Bár témát nem határoztunk meg, a beérkezett írásokban megjelent a fényhez való viszony. A látás elvesztése gyászfolyamat, amelynek feldolgozásában sokat segíthet a művészet, így az írás is. A kötetben szerzői életút leírások is szerepelnek, melyek a látásvesztésre is kitérnek. Sok műben jelenik meg orvosi, kórházi élmény, szerettük volna megismertetni ezek hátterét. De sok más téma is feltűnik a kötetben: mindennapi élethelyzetek, öröm és fájdalom. Műfajilag sem egységes a könyv, vers, próza és mese egyaránt található benne.
magyarnarancs.hu: Milyen céllal készült a kötet?
NBM: Az első antológia kiadásának harmincéves évfordulója közeledtével úgy éreztük, itt az ideje a folytatásnak. Szerettük volna a korábbi pályázataink nyerteseit is méltó kiadványban megjelentetni. 2018-ban ünnepeltük szövetségünk fennállásának századik évfordulóját, a centenáriumhoz kapcsolódó Múlt, jelen, jövő versíró pályázatunk díjazottjai is helyet kaptak az antológiában, a 2020-as, a Fény Alapítvánnyal közös Benedek Elek meseíró pályázatunk, valamint a Bács-Kiskun megyei tagegyesületünk által Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából kiírt irodalmi pályázat nyertesei is bekerültek a kötetbe. Szerettünk volna megjelenési teret biztosítani az érintetteknek, ezzel is megmutatva: attól, hogy valaki nem lát, tud adni és értéket képviselni.
magyarnarancs.hu: Nagyon jól illeszkedik a képi világ az írásos tartalomhoz. Miért pont Gadó Klára fényképfestményeit választották illusztrációként?
NBM: Klára munkái egyszerre mutatnak sokszínűséget és töredezettséget. Hétköznapi tárgyak apró részleteihez megy egészen közel, ahol már nem is ismerjük fel magát a tárgyat. Kiragad egy részletet, ami által meg tudja mutatni annak különleges szépségét. A „nem teljesség” vizuális ábrázolása, úgy éreztük, találó allegóriája a látássérült emberek világának. A látás elvesztésének mértéke nem egyértelmű. Sokan azt hiszik, valaki vagy lát vagy nem (ez a látássérülteket övező sok tévhit közül az egyik) – de ez nem így van, fokozatok vannak. Ahogy ezekkel a képekkel, sokan velünk, vak emberekkel sem tudnak mit kezdeni elsőre.
magyarnarancs.hu: Milyen sztereotípiákkal találkoznak leggyakrabban?
NBM: Valamiért sokan gondolják azt, hogy ha nem lát az ember, biztos kedves. Miért lenne az?
A személyiség, vagy az, hogy épp milyen napja van valakinek, nem a látás képességétől függ.
A másik gyakori elképzelés, hogy biztosan vallásosak vagyunk. Ez nem így működik. Ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más. Ez nem betegség, ez állapot. Mindenkinek van csomagja, a miénk ez. Ki kell hozni belőle a legjobbat. Valahol érthető, de nehéz, hogy elsőre csak ezt a tulajdonságunkat látják bennünk meghatározónak. Nem azt, hogy hány diplomám van, nem azt, milyen a külsőm. Egy látó férfi számára én például elsőre általában nem egy csinos nő vagyok, hanem a „vak csaj”. Persze tud ez változni, mert amúgy az embereket nagyon érdekli, ki hogyan vakult meg. Csak el kell kezdeni beszélgetni, és pár perc után eljutunk ehhez a kérdéshez. És idővel nem lesz érdekes már ez a tulajdonság. Fantasztikus érzés, mikor ez egyszerűen nem téma többé, és jönnek a természetes helyzetek, például mikor utazunk és a sofőrünk egy-egy neccesebb helyzetben hátrakiabál nekünk: „Nézd már meg, most nézd meg, mit csinál!” – és ez így van jól.
magyarnarancs.hu: Tehát a legjobb, amit egy látó tehet, hogy nem jár lábujjhegyen a látássérültek körül?
NBM: Igen. Kérdezzen, érdeklődjön! El tudjuk mi mondani, mit szeretnénk és mit nem. Ahogy a kötet bevezetője is mondja: „a másság nem lelki, és nem is pszichés elváltozás, csupán az élet megélésének gyakorlati kivitelezésében jelent eltérő megoldásokat”. Egy új helyen nem azzal van a gond, hogy nem tudom, mikor kell kimennem a mosdóba, a gond az, hogy hol is van a mosdó. Mégis, sokszor ilyen helyzetekben a látók túlkompenzálnak. Szélsőséges példa, de volt, hogy óránként ki akartak kísérni a mosdóba – ha akartam, ha nem. Ez felesleges, ha szükségem van valamire, szólok. Kétféle ember van a zebránál: akinek lehet nemet mondani, és akinek inkább hagyom, hogy átkísérjen, aztán majd visszajövök. Pedig csak lehet, hogy egy másik látássérült emberre várok, mert ezt a helyszínt mindketten tudjuk, hol van.
magyarnarancs.hu: Azt gondolnám, manapság kevés a segítőkészség a világban – de ezek szerint van, hogy még sok is.
NBM: Igen. Sokan megsértődnek, ha nem kérek segítséget. Pedig a segítségnyújtás csak addig szól a segítségnyújtóról, amíg eldönti, hogy akar-e adni vagy sem. Onnantól kezdve arról szól (kellene, hogy szóljon), akinek szüksége van rá – már ha szükség van rá. Nem az a jó segítség, amit én elképzelek a fejemben, hanem az, amire tényleg szükség van.
magyarnarancs.hu: Mi a legnehezebb a mindennapokban?
NBM: Az egyik az utazás, közlekedés. Még egy szokott útvonalon is kihívásokkal teli, ha rohanni kell, mert rálépnek a botomra, elém lépnek, szétdobálva útban hagyják a rollereket. A másik, hogy a rengeteg minket segítő technológia ellenére van, amit egyszerűen nem lehet máshogy megoldani, látni kell hozzá. Kedvenc példám: a színfelismerő megmondja, hogy egy harisnya fekete, de azt nem, hogy pötty vagy szívecske van-e rajta, ami mondjuk egy temetésre készülődve egyáltalán nem mindegy. Erre és hasonló helyzetekre fejlesztettük ki a Távszem szolgáltatásunkat, mely által a nap 24 órájában elérhető egy látó személy, aki videóhívás segítségével azonnal megválaszolja a felmerülő kérdéseket.
magyarnarancs.hu: Milyen digitális szolgáltatást nyújtanak még a tagoknak?
NBM: Az információhoz jutás manapság elengedhetetlen, de vak és gyengénlátó emberek esetében ez nem olyan egyszerű, mint a látóknál. Hatalmas eredmény, hogy sikerült behoznunk és magyar nyelvre adaptálnunk a BlindShellt, egy nyomógombos, android alapú, magyarul beszélő okostelefont. Ezen felül rengeteg oktatóvideót készítettünk, amelyek különféle készülékek, programok használatát tanítják meg, speciálisan vak és gyengénlátó felhasználók szempontjából magyarázva azokat. Egyik legnagyobb projektünk a hangoskönyvtár. A hatvanas évek óta létezik különféle formában: először orsós szalagokon, majd kazettán és CD-n, ma viszont már csak speciális hangoskönyvlejátszó eszközön, valamint online lehet kölcsönözni. 2018 óta robbanásszerűen nő az állományunk. Ez annak köszönhető, hogy a centenáriumi év tiszteletére megjelent a Bodor Tibor Kulturális Egyesület felhívása, amelyben önkéntes civilek otthon felvett hanganyagait várjuk – ez a mai napig élő lehetőség. Bárki részt vehet benne, aki kedvet érez és megfelel az előszűrésen (hogy alkalmas-e a felolvasásra a hangja, a kiejtése). Önkénteseink elismerésére megalapítottuk a Hangomat adom díjat, amelyet az vehet át, aki több mint ötszáz órányi anyagot felolvasott nekünk. A díjat két év alatt hat személynek adhattuk át. 2018 óta több mint négyezer új hangoskönyv készült el, jelenleg nyolcezer felett van a felolvasott művek száma.
magyarnarancs.hu: Nemcsak szépirodalommal, hanem tananyagok készítésével is foglalkoznak.
NBM: Ez speciális feladat. Tankönyvek esetében az adaptálás nem egyenlő az átírással, hiszen az ábrákat és vizuális feladatokat a látássérült tanulók igényeihez kell alakítani. Például egy nyelvkönyvben nem elég csak átírni a feladatleírást, miszerint „Tegyél fel öt kérdést a képről!”, a képről is rövid leírást kell adni, mi látható rajta, hogy a tanuló aztán tudjon kérdezni. Minden tananyagot nagybetűsen, Braille-ben, digitálisan és hangoskönyvben is előállítunk. Erre a tanévre több mint ezerkétszáz tankönyv készült már el.
magyarnarancs.hu: Mivel foglalkoznak a digitális szolgáltatásokon túl?
NBM: Braille-könyvtár már a szövetség 1918-as megalakulása előtt is létezett Magyarországon. A Braille-könyvtár azonban nagyon helyigényes, hiszen egy síkírásos oldal két és fél oldalban írható le pontírással. Így például a Monte Cristo grófja ötvenkilenc kötet. Az összesen ezerkétszáz művet számláló Braille-könyvtárunk tizenkétezer kötetből áll, amiből láthatók a fejlesztés korlátai is. Visszatérve a mindennapi élethez: fontos szolgáltatásunk a segédeszközboltunk. Itt nemcsak speciálisan látássérült felhasználóknak kifejlesztett eszközök érhetők el, de olyan hétköznapi használati tárgyak is, amelyek nekik kifejezetten praktikusak valamiért – ilyen a tojássárga szétválasztó vagy a tésztaszűrős edények. Boltunkban szervízt is üzemeltetünk, de kiemelhetném azt is, hogy negyven éve képezünk vakvezetőkutyákat.
magyarnarancs.hu: Mindemellett jogi tanácsadással és érdekképviselettel is foglalkoznak. Miért fontos ez?
NBM: Igen, kiemelt szolgáltatásunk a személyre szabott jogi segítségnyújtás és érdekképviselet, amelynek keretében a speciális témában jártas jogászokkal dolgozunk együtt. Intézményeknek, projekteknek is nyújtunk szaktanácsadást, például a Nyugati pályaudvar felújításában is részt vettünk. Első utamon, mikor leszálltam a felújított pályaudvaron és végigmentem a peronon, megtapasztalhattam az általunk javasolt vezetősáv előnyeit: egyértelműen éreztem a cipőn keresztül is, miközben nem akadt el benne a bot. Ez talán egy látónak apróságnak tűnik, de számunkra hatalmas segítség. Ezeket a szempontokat csak mi ismerjük, és nagyon értékeljük, amikor érvényesül a „semmit rólunk nélkülünk” eszméje, amelyet már az első világháborúban látásukat vesztő, a szövetséget alapító értelmiségi hadirokkantak is vallottak.
magyarnarancs.hu: Úgy látja tehát, hogy összességében kielégítő a vak és gyengénlátó emberek helyzete Magyarországon?
NBM:
Nálam a pohár mindig félig tele van. Ebben is. Azt gondolom, hogy van és kell is mit javítani, ezért is dolgozunk, de lehetne sokkal rosszabb is a helyzet. Van, amiben kifejezetten az élen járunk.
A vakvezetőkutyákhoz kapcsolódó hazai jogszabályok például olyannyira jól kidolgozottak, hogy nemrég kért tőlünk segítséget a svéd vakok szervezete az ottani jogi szabályozás kialakításához.
magyarnarancs.hu: Munkájuk nagy figyelmet kapott az év végi Jónak lenni jó! kampánynak köszönhetően, melynek legutóbb a Szövetség volt a kedvezményezettje. Mennyi pénz gyűlt össze, és mire fogják költeni?
NBM: Száznyolcvanmillió forintot hozott a gyűjtés, ami kifejezetten a szolgáltatások fenntartására és fejlesztésére használható fel. Óriásprojektünk a székházunk 2021 óta tartó felújítása. A századfordulós, Lechner Ödön által tervezett Sipeki Balás-villa nagy büszkeségünk, az 1950-es évek óta miénk a műemléképület. Nagyon szeretnénk idén befejezni a munkálatokat és visszaköltözni. De a feladat fontosságát nem a projekt nagysága határozza meg. Említhetném például a vakon játszható sakkot, amely jelenleg nem kapható, de tervezzük a gyártását, ugyanis sok tagunknak szolgálna örömére. Az anyagi segítségen túl fontos a kampány figyelemfelkeltő ereje is. Több mint tízezer tagot számlálunk országosan, de összesen úgy nyolcvanezer vak- és gyengénlátó ember él ma Magyarországon. Jó lenne, ha közülük minél többen rátalálnának az MVGYOSZ tagegyesületeire, hiszen talán nem is tudják, hogy a sokféle szolgáltatás igénybe vételével milyen sokat javíthatnának az életminőségükön. Arról nem is beszélve, hogy van olyan szolgáltatásunk, amely nemcsak a látássérült személyeknek elérhető, hanem komoly segítséget jelenthet az idősebb emberek számára is, tipikusan ilyen a már említett magyarul beszélő nyomógombos okostelefonunk.
A fény az időben című antológia a MVGYOSZ webshopjában is megvásárolható.
