Egyhetes gyászt hirdettek Argentínában Ferenc pápa halála miatt

  • narancs.hu
  • 2025. április 22.

Külpol

A pápáról még az őt nagyon sokat támadó Javier Milei elnök is pozitívan emlékezett meg.

Gyertyagyújtással és a tiszteletére tartott különleges misével emlékeztek hétfőn a 88 éves korában meghalt Ferenc pápára. A Reuters szerint a misét a Buenos Aires-i székesegyházban tartották meg, ahol korábban érsekként szolgált.

 
 
Fotó: Hannibal Hanschke / MTI/EPA/Hannibal Hanschke
 

Közben Argentína kormánya is bejelentette, hogy hétnapos gyász lép érvénybe az országban, és még az a Javier Milei elnök is megemlékezett róla, aki korábban nagyon erősan kritizálta a pápát. „A ma már jelentéktelennek tűnő nézeteltérések ellenére igazi megtiszteltetés volt számomra, hogy megismerhettem őt jóságában és bölcsességében. Búcsúzom a Szentatyától, és ma mindannyiunkkal együtt vagyok, akik ezzel a szomorú hírrel foglalkoznak” – írta az az elnök X-en, aki korábban az ördög földi képviselőjének nevezte a pápát,  bár 2023-as hivatalba lépése után már rendeződött a viszonyuk.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Ide támasztotta a Párt

Karácsony után esni kezdett a hó, és mivel Magyarországon immár a téli csapadék természetes velejárója az is, hogy a vasúti közlekedésnek össze kell omlania, nem is keltett különösebb feltűnést, ha valaki nem ért célba, vagy nem ott ért célba, ahová utazni szeretett volna.

Hegyen-völgyön lakodalom

Peter Pellegrini szlovák államelnök december 23-án aláírta azt a törvénymódosítást, amely szerint fél év börtönnel lesz büntethető az a személy vagy tárgy, esetleg fogalom, aki szerint a Beneš-dekrétumok… mondjuk, kurva gázosak.

Egy pillanatra se feledjük

A Magyar Narancs online kiadása 2016 novemberében arról írt, hogy információink szerint „szexuális visszaélések és más szabály­talanságok miatt is nyomoz a rendőrség az Emmi Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézetét érintően. Úgy tudjuk, a vizsgálatot egy névtelen bejelentést követően kezdték meg. Értesüléseinket a Budapesti Rendőr-főkapitányság is „megerősítette”, s az akkori fenntartó emberminisztérium is azt nyilatkozta lapunknak, hogy tudnak a nyomozásról.

„Tűrnek és kivárnak”

2026. január 3-án az Egyesült Államok gyors katonai akciója során a venezuelai fővárosban elfogták Nicolás Maduro elnököt és feleségét, majd elszállították őket az országból. Miközben Maduróék a narkoterrorizmus vádjával néznek szembe, a Trump-kormányzat ki is nevezte az elnök utódját – az eddigi alelnököt. Miért fontos ennyire Venezuela az Egyesült Államoknak, s mik lehetnek a beavatkozás következményei – kérdeztük a térség szakértőjétől.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Elveszítve

Egyre több a hátrányos helyzetű gyermek a terepen dolgozók tapasztalatai szerint. A szerencsétlen sorsú fiatalok egyre agresszívebbek: a környezetükben élőket, egymást és saját magukat is bántják. A kutatások szerint a szegényebb járásokban tovább romlott a helyzet az elmúlt tíz évben.