.

Úgy vonulunk a Ráday utcában, mint egy május elsejei szakszervezeti delegáció valamelyik baráti országból: felemelt fejjel, élményre éhesen, az idegen pálya miatt kissé zavartan. De ne higgye senki, hogy ezt a vendéglátók orrára kötnénk! Léptünk határozott, tekintetünk a jövőt kémleli, legfeljebb a gyomor korog, a kellemetlen hangot viszont elnyomja a hangszórókból bömbölő hamis lelkesedés.

Nemcsak manapság rondítják tele barmok a művészeti élet kikupálódott deszkáit, kamráit, hanem már Beethoven idejében is ugyanez volt a helyzet, amikor is stupid zenei herélők arra kényszerítették, hogy op. 130-as B-dúr vonósnégyesének zárótételét vonja vissza és Nagy Fúga néven külön publikálja, mivelhogy - így érveltek, akik még a Mesternél is süketebbek voltak - az lejátszhatatlan, továbbá képtelen dolog, hogy egy amúgy sem rövid darab végén még egy majdnem húszperces iszonyfúga álljon.

kulthírek

cyberhírek

Hét kis kritika

Csikágó szívébe zárkózunk, pedig csak a Munkás utca szalad a Huszáron át. Mielőtt azt hinnénk, hogy ilyenkor az októberi forradalom minimális követelmény, beérjük egy zseniális közterületi húzással.

A tavaly nálunk járt Vagyim Repin után egy újabb Vagyim nevű csodahegedűs, mégpedig Gluzman lép pódiumra, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével eljátssza Beethoven Hegedűversenyét (MűPa, október 12-én). Szünet után az ifjú Mendelssohn nagyszerű műve, az Oktett hangzik el.

Kedves hallgatóink, ezen a héten utazási oldalról közelítünk a ránk mért tárgy felé. Mint azt a szomszédos oldalakról tudjuk, például Goethe is nagyon szeretett utazni, ezért rokonairól és üzletfeleiről, illetve főtitkáráról utazási irodákat, nagyáruházakat és egyéb fontos létesítményeket neveztek el világszerte.

Ha bármilyen zöldséget felszeletelünk, puhára főzünk és úgy ahogy van, pépesítjük, abból finom püré vagy krémleves lesz, amelyet a kiskorú közönség nagy valószínűséggel lelkesen belapátol. Ahhoz azonban, hogy kifinomultabb fogás szülessen, ami már egy ínyenc ízlelőbimbóit is megdobogtatja, hozzá kell adnunk ezt-azt.

A resti intézménye ma már nosztalgikus sóhajtozás: igazi étteremről csak kivételes esetben beszélhetünk. Mondhatnánk, hogy mindez csupán a vasúti szolgáltatás tükre, de higgyék el, annál is rosszabb.

Az elmúlt két héten a múzsák dús asztalát csontig leszopogattuk; zenetermeinkben vigasztalan árvaság fogad, legfeljebb némely hárfaest (például Varvara Ivanovnáé a gödöllői kastélyban, ahol egyébként egy egész fesztivált rendeznek eme gigászian unalmas hangszer tiszteletére) kelthet izgalmat a bensőségben, de ezeket A szellem fenomenológiája kétszáz éves megjelenése alkalmából meghagyjuk a hegeli szépléleknek, ki nem képes külsővé tenni magát, ezért eloszlik mint alaktalan pára, vagy - és ezt már a Zenegyűlölő teszi hozzá - mint egy arpeggione futam a szélhárfán. De mindenképpen kiemelendő egy hangverseny (Zeneakadémia, október 5.

Ez a hét is születésnappal indul, pénteken (5-én) Szabó Magda Kossuth-díjas írónő kereken kilencven, portréfilm az m1-en 22.45-kor, vagy ha szeretnének az ünnepelttől egy kis filmtörténeti leckét, olvassák el az Anna Karenina - hepienddel című írását, megtalálják a világhálón is. Oké, az Anna Kareninát nem kell most elolvasni, csokorba kötöttem viszont három szerelmes filmet, tessék választani: Lolita, Lila akác vagy Lulu? Pénteken 22.55-kor megy Kubrick Lolitája a TCM-en 1962-ből, a műsorújság szerint romantikus dráma, hát nem tudom...