A Magyar Rádió legendás zenei fejtörője, a gazdag utóéletű Ki nyer ma?, mely műsornak mellesleg e sorok írója is őszinte híve és lelkes játékosa volt, több ezer adása során napról napra feladta a leckét a kérdések összeállítóinak: vajh' minő kapcsolatot teremtsenek az egy-egy adásban egymás mellé kerülő öt zenei részlet és az adott nap között? Ha jobban belegondolunk, hát a zenei ajánló műfaja is egészen hasonló srófra jár, s így hasonlók a kínálkozó megoldások is, csak épp persze bejátszások és Astoria szálló nélkül. Ott van például a számokkal való ügyeskedés, mondjuk, hogy 9-én vegyük a 9-es opus- vagy sorszámmal megjelelt műveket, ajánló esetén pedig csapjunk le a szerencsés egybeesésre: csütörtökön, a Nemzeti Hangversenyterem nyári szünet előtti utolsó koncertjén Kobayashi Ken-Ichiro a MÁV Szimfonikus Zenekar és egy japán kórus élén Beethoven Kilencedik szimfóniáját vezényli majd (július 9., fél nyolc).