Szentendrére indultunk, mint ihletért az amatőr festő, de már a HÉV-en éreztük - úgy Budakalász, Lenfonógyár után - hogy ejtve a vízparti romantikát beérjük az első utunkba eső étteremmel. Pomázon majdnem leszálltunk, Pannóniatelepen meg úgy rángatott vissza a kalauz, hogy ne rontsunk be a megálló melletti presszóba, de becsületünkre legyen mondva, a szentendrei végállomás lacis-lángosos bádogvárosát a szirénhangok ellenére is nagy ívben kerültük el, bár nem volt könnyű.
A belvárosig, a Duna-partig azonban nem jutottunk el.