cyberhírek

  • .
  • 2009. május 21.

Tudomány

Rendszerváltás Kína olyan, szuperbiztonságos operációs rendszert telepített kormányzati és harcászati számítógépeire, amelyet az amerikai hírszerző és katonai ügynökségek számára eleve áthatolhatatlannak terveztek. Három csapás A francia törvényhozás féléves huzavona után elfogadta a hírhedt kalózellenes törvényt: ha a felhasználót háromszor elkapják jogvédett tartalom letöltésén vagy megosztásán, a szolgáltató letiltja az internetről, vádemelés, hivatalos ítélet és a védekezés lehetősége nélkül. Adatvédelem A görög adatvédelmi hatóság megtiltotta a Google-nek, hogy fényképeket készítsen az ország utcáiról a Street View térképes alkalmazáshoz. A hivatal a rivális görög szolgáltatás működését is felfüggesztette. Álszentség Az Apple törölte a Jézus-alkalmazást online boltja kínálatából.
Az alkalmazás segítségével bárkinek az arcát be lehet illeszteni egy Jézust ábrázoló képbe. Az Apple szerint ez megbotránkoztató lehet.

Korallpusztulás Az elmúlt negyven évben bolygónk tengereiből eltűnt a korallok több mint 40 százaléka - állítja a WWF természetvédő szervezet. Tengerbiológusok szerint a korallok után a halak fognak eltűnni, így százmilliók maradhatnak munka és élelem nélkül.

Antidepresszáns Egy japán tanulmány szerint az ivóvízhez adott antidepresszáns, a lítium csökkenthetné az öngyilkosságok számát a szigetországban. A százezer lakosra vetített 23,7 öngyilkosságával a távol-keleti ország a WHO rangsorában az elsők között szerepel.

Szén-dioxid Erdőkutató szervezetek szerint a klímaváltozásmiatt emelkedő átlaghőmérséklet hatására a jelenleg szén-dioxid-elnyelőként számon tartott erdőségek a következő évtizedekben könnyen szén-dioxid-kibocsátóvá válhatnak, így tovább gyorsíthatják a kedvezőtlen folyamatokat.

Agyszkenner Az EU agyszkenneres ellenőrzést vezetne be a repülőtereken, ha sikeresek lesznek az eszköz kifejlesztésére irányuló erőfeszítések. Jelenleg görög kutatók dolgoznak az EU Humabio (Human Monitoring and Authentication using Biodynamic Indicators and Behaviourial Analysis) nevű projektjén, ami a szívritmus és az agy elektromos aktivitásának elemzésével szűrné ki a gyanús személyeket további ellenőrzésre a biztonságilag kritikus helyeken. A módszer a hazugságvizsgálók elvén alapszik: akinek valamilyen takargatnivalója van, az önkéntelenül is izgul emiatt, és ennek alapvető biológiai jeleit, például az agy elektromos aktivitásában jellemző minták feltűnését nem lehet leplezni. Hasonló technológián izraeli kutatók is dolgoznak, szintén terrorellenes célokkal. A tudósok szerint a technológia egyelőre még messze van attól, hogy élesben is bevessék, de a koncepció a teszteken életképesnek bizonyult.

Zsírüzemű autó Egy Wisconsin állambeli minicég, a Bio-Blend Fuels bemutatta a legújabb bioüzemanyagot, ami szalonnából, pontosabban a főtt baconszalonna előkészítésekor melléktermékként kapott disznózsírból készül. A szalonnát mikrohullámmal kezelik az előfőzés során, és az ekkor kicsepegő zsírt fogják fel, és ebből készítik a biodízelt. Az amerikaiak borzasztó étkezési szokásai biztosítják az alapanyagunkat - mondta el a Los Angeles Timesnak a céget vezető Dan Kaderabek, aki egyébként a saját autóját és hajóját is a saját üzemanyagával hajtja. A szalonnából készült biodízel nemcsak környezetbarát, de állítólag remek sültszalonna-illatot áraszt a vele hajtott autó.

Az EU szoftvergaranciát akar Ha az Európai Bizottság friss fogyasztóvédelmi tervezete törvényi szintre emelkedik, a hardver mellett a számítógépes alkalmazásokra is érvényes lesz a kötelező garanciavállalás. Viviane Reading európai távközlési és Meglena Kuneva fogyasztóügyi EU-biztos javaslata gyakorlatilag azt jelentené, hogy egyazon megítélés alá esne a sarki műszaki boltban vásárolt mikrohullámú sütő és a vírusirtó szoftver, amennyiben probléma merülne fel a termékkel kapcsolatban. A javaslat része annak a tervezetsorozatnak, amely az EU-s fogyasztóvédelmi szabályzásban felfedezett rések határozott és szigorú betömködésére irányul; a biztosok azért vették fel a fogyasztóvédelmi alapelvek kiterjesztését a licencszerződés keretében vásárolt termékekre, mert meglátásuk szerint ennek a szerződéstípusnak ugyanazokat az alapjogosultságokat kell biztosítania a vásárló számára, mint egy hétköznapi termék vásárlásakor. A szoftvergyártók érdekvédelmi csoportosulásaként ismert BSA (Business Software Alliance) kritizálja a javaslatot, mondván, hogy a szoftver működése a futtatási környezettől függ.

Elkészült az utolsó modul Európa elkészítette a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) szánt utolsó nagy modulját, a hármas modult (Node 3), amit áprilisban Tranquility névre kereszteltek, noha a NASA online névadó szavazását Stephen Colbert amerikai humorista nyerte meg (csakúgy, mint a Megyeri hídét) - adta hírül az Index. Ezen a modulon lesz a Cupola is, amin óriási panorámaablakok vannak.

Robotverseny A Budapesti Műszaki Főiskola kandós csapata nyert a Design Challenge 2009 robotépítő versenyen. Az évente megrendezett viadalon mindegyik csapatnak ugyanazokból az alkatrészekből kell felépítenie egy robotot, amely egy előre megadott tesztpályán képes feladatokat végrehajtani. A robotot két hét alatt kell megépíteni, tehát nemcsak az alkatrészekkel, de az idővel is takarékoskodni kell. Az idei versenyen két feladat volt: a robotoknak három aknában elhelyezett, forgáccsal borított vasdarabot kellett kibányászniuk, majd egy előre definiált helyre szállítaniuk. A második feladatban vasrudakat kellett adott pozíciókba helyezni. Problémát jelentett a mozgatott tárgyak viszonylag nagy súlya, valamint a bonyolult terepviszonyok. A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar csapata robusztus járművet épített, ami könnyen vette az akadályokat, így egymás után a második évben is sikerült győzelmet aratniuk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.