- borz -

Brit szerző monográfiát írt a magyar filmről az angol nyelvű olvasóközönségnek.

Nincs jobb egy kosztümös mozinál! De csak ha angolok csinálják. Régen a franciák tudták ezt nagyon, de úgy látszik, a period filmcsinálás nem olyan, mint a biciklizés: el lehet felejteni. A piacot persze ebben a mezõnyben is Hollywood uralja, nagyon helyesen, ez egy drága, munkaigényes mûfaj, és nekik van rá pénzük, csinálják csak, egy szavam sem lehet: alig volt pár éve annak a jó kis Három testõr folytatásnak (A vasálarcos). Ha százból egyszer bejön nekik, nekem már megérte.

Nagy volt a tét: az elsõ egész estés magyar animációs film az 1986-os Macskafogó (vagy a pár évvel késõbbi A hetedik testvér) óta. A kilencvenes évek elején úgy tûnt, hogy végleg leáldozott a kelet-európai animáció egykor fényesen ragyogó napja, amely nemzedékeket melengetett és olyan szellemóriásokat adott, mint Jurij Nornstejn, Jan Svankmajer. Ránk borult Walt Disney nagy, setét árnyéka, Norstejnrõl semmit sem hallottunk, félõ, hogy nem fejezte be A köpönyeget, amit élete fõ mûvének szánt; Svankmajer, az utolsó reneszánsz ember ezen a sárgolyón szerencsére még dolgozik: nagyjátékfilmes formába vitte át mindent átlelkesítõ képzeletét és teremtõerejét. Némi fényt derített aztán az anime (A vadon hercegnõje, Chirico) meg a Pixar (Toy Story, Szörny Rt.) bejövetele, de ez korántsem jelentette azt, hogy nekünk valaha keresnivalónk lesz az animáció drága, high-tech világában. Kellett még az a tematikai - és hangvételi - robbanás, amit a Simpsont követõ Beavis és Butthead meg a South Park idézett elõ.

E film minden hõsének fülig ér a szája, és arról a klasszikus megelégedettségrõl számol be, amivel én a XVIII. századi irodalomban találkoztam utoljára. E boldog emberek kosovói roma menekültek, a boldogok szigete pedig egy cigánytábor Belgrád-külsõn, ahol se víz, se csatorna, se villany. Hulladékgyûjtéssel keresik a kenyerüket, fém, üveg, mûanyag, papír, rongy, bármi, ami használható és újrahasznosítható.

Jézusom, hogy fogok én ebből kijönni? - kérdezhette Spike Jonze először, másodszor, vagyis mindannyiszor, amikor három percnél hosszabb formátumban rendezett. Ha engem kérdez, hát sehogy.

Nem hittem a szememnek: életrajz és pályakép, ráadásul egy filmrendezőről, egyetlen kép nélkül. Akkor ez csak hoch elméleti (esztétikai, hermeneutikai, szemiotikai stb.) megközelítés lehet, gondoltam, de egy futó pillantás a köszönetnyilvánításra lehűtötte efféle várakozásaimat.

Virginia tolla még serceg a papíron, amikor rám tör a felismerés: elkerülhetetlen volt, hogy egyszer valaki filmre vegye, amint Woolf köveket tesz a zsebébe, és besétál az Ouse folyóba. Mondják, az irodalom attól különb a filmnél, hogy mozgásba hozza az ember fantáziáját. Megképzik előtted, amit olvasol, míg a moziban a rendező képzi meg helyetted. Annak idején nem akartam látni Virginia Woolf öngyilkosságát, elsunnyogtam a dolgot, és most utolért a büntetés. Amúgy Az órák nem rossz film.

A szilveszteri mulatságok kifutása után máris ránk zúdulnak a karneváli ajánlatok, a 3 in 1 villámlátogatásoktól (1 nap Velencében, 2 éj a buszon) a trieszti Miramare kastély vagy a páduai Szent Antal érintésével kultúrprogramot is tartalmazó 3-5 napos, bibionei központú utazások. A középső árfekvésben a 2 karnevál: Velence és Rijeka tűnt a legvonzóbbnak, nem utolsósorban azért, mert Abbáziában volt a szállás.

Még meg sem jelenik a főcím, és Fésős András már jól ráijeszt a nézőre: a két hintázó kisgyerek német nyelvű filozofikus párbeszéde, majd egy magányos öregember felolvasása azonmód felrepít minket Berlin felett az égbe. A főcím után viszont agyonnyűtt magyar gengszterfilmben véljük találni magunkat, ami, valljuk be, elég rémületes érzés.

Meg kell hagyni, azok a régi giccsõrök nemcsak mertek, de tudtak is írni. A regényes történelemmel körített románcok és kalandos történetek a harmincas években jöttek divatba Amerikában. A mûfaj vitán felül álló csúcsteljesítménye, a giccs apoteózisa persze az Elfújta a szél volt és maradt. Ez a megkerülhetetlen alapmû szolgált mintául Kathleen Winsor Amber címû nagy regényéhez is. Ms. Winsor Ms. Mitchelltõl tanulta el a jellemábrázolást, a történetvezetést és a giccs karakteres történelemszemléletét. Ez röviden úgy néz ki, hogy a szerzõ a többé-kevésbé pontosan követett történelmi eseményekbõl épít nagyszabású, színes és mozgalmas kulisszát a szereplõk nem kevésbé színes és mozgalmas magánélete mögé.

A víz fontosabb annál, hogysem politikusokra meg vízügyesekre bízzuk. Ezt a leckét egyszer már megtanultuk, aztán elfelejtettük. 1998-ban ismétlõvizsgára lettünk utasítva, és annyi aszályos év után most mintha maga a víz szándékozna gondoskodni továbbképzésünkrõl.

Amerika újra csendes, már csak az üt néha zajt, amikor dől a kassza. De a valamirevaló filmek inkább a kistengerentúlról jönnek mostanában, a brit szigetekről. Legutóbb két angol lányt küldtek a kontinensre.