Nagy volt a tét: az elsõ egész estés magyar animációs film az 1986-os Macskafogó (vagy a pár évvel késõbbi A hetedik testvér) óta. A kilencvenes évek elején úgy tûnt, hogy végleg leáldozott a kelet-európai animáció egykor fényesen ragyogó napja, amely nemzedékeket melengetett és olyan szellemóriásokat adott, mint Jurij Nornstejn, Jan Svankmajer. Ránk borult Walt Disney nagy, setét árnyéka, Norstejnrõl semmit sem hallottunk, félõ, hogy nem fejezte be A köpönyeget, amit élete fõ mûvének szánt; Svankmajer, az utolsó reneszánsz ember ezen a sárgolyón szerencsére még dolgozik: nagyjátékfilmes formába vitte át mindent átlelkesítõ képzeletét és teremtõerejét. Némi fényt derített aztán az anime (A vadon hercegnõje, Chirico) meg a Pixar (Toy Story, Szörny Rt.) bejövetele, de ez korántsem jelentette azt, hogy nekünk valaha keresnivalónk lesz az animáció drága, high-tech világában. Kellett még az a tematikai - és hangvételi - robbanás, amit a Simpsont követõ Beavis és Butthead meg a South Park idézett elõ.
Ne csaljon meg
minket a látszat, sem az alkotók hangos tiltakozása: a Nyóckernek igenis onnét fújt a hátszele. Ki kockáztatta volna meg elõttük és nélkülük, hogy házilagos módszerekkel készítsen rögvalóban sarjadt, csúnyán beszélõ, politikailag súlyosan inkorrekt rajzfilmet a romlatlan lelkû serdületlen ifjúságnak? (És hiába a világsiker: a Nagyturul Szülõligától rettegõ televíziók azóta is csak késõ este - vagy akkor se - adják õket.)
Ha rögvaló kell meg politikai inkorrektség, akkor helyben vagyunk: nincs még egy pontja az országnak, amihez annyi telivér elõítélet kapcsolódna, mint a Józsefvároshoz. Ez itt a gettó, a bûnözés melegágya, cigányputri, Chinatown, arabtanya, kurvalerakat, gengszterfészek, ahol nem sötétedés után, de fényes nappal sem tanácsos az utcára menni, egymást érik a maffialeszámolások, lövöldözések, robbantások és a levegõben hasító hosszú kések. Vagy röviden, mint egy lakáshirdetés: VIII. kerület kizárva! A filmnek eszébe sem jut szembemenni a vastag sztereotípiákkal, sõt rájuk játszik. Ott folytatja, ahol Szomjas György abbahagyta: itt aztán tényleg
"bûn az élet",
mocskos a száj, börtönviselt a szülõ, korrupt a rendõr, pedofil a pap. Kész gyönyörûség - liberális demokratának egyenesen kéjmámor - csokorba szedni az etnikai elõítéleteket. A kurva szabolcsi cigány meg ukrán (KGB-kapcsolattal), a szexshopot stáziügynök, endékás buzeránsok üzemeltetik, a zsidó fifikás kozmopolita nyerészkedõ, a cigány, ha nem zenél, bûnözik ezerrel, és Kolompár Szandokánnak meg Izaurának nevezi el a gyerekét, a kínaira most nem emlékszem, de az arab született terrorista, giroszosnak álcázva magát bombát gyárt a pincében, és végre az is kiderül, miért nem találták meg eddig Uszáma bin Ládint (mert rossz helyen keresték), és milyen nyelven beszélt az õsember (cigányul, természetesen). Mindehhez képest alig dug egy öltést, hogy a politikusok is megkapják a magukét, a kikockázott képû hazai erõktõl a Darth Vader-sisakos Tony Blairen át G. W. Bushig, aki az amerikai népet reprezentáló tiroli gatyás Schwarzenegger lelkes tapsától kísérve megint összekeveri Budapestet Bukaresttel.
Nem mondom el a történetet, mert a Nyóckerben az a legkevésbé lényeges, inkább sovány és bugyuta, a szokásos Romeo és Júlia (némi csavarral, és bizonyos pontokon zavarba ejtõen emklékeztetve a Rap, revü, Rómeóra), de mentségére szóljon, hogy sok más jó és sikeres animáció van, aminek nem a sztori az erõssége. Térjünk rá a technikára, mert az tényleg
érdekes: a fusi
apoteózisa. Alapvetõen fotografikusnak nevezhetõ eljárással készült, a figuráknak színészek (meg nem színészek, többek közt a kreatív csapat tagjai) adták az arcukat, mimikájukat és/vagy hangjukat, az anyagot személyi számítógépeken munkálták meg, ami, lássuk be, még a legerõsebb vasak eseté-ben sem a csúcstechnikát jelenti. Ügyes, annyi szent! A helyszínekkel igazi csodát tesz: egyszerre pontos, mint egy térkép, légi felvétel vagy fotóalbum, a házak, terek, utcák mind azonosíthatók, és szép, színes, kalandos, mint egy mesebeli város, ahol még a kutyaszar is pittoreszk. Itt vannak jól felismerhetõen a közönség nagy kedvencei, Szabó Gyõzõ, Pindroch Csaba, az én nagy kedvenceim (Lakatos Guszti bá', Jónás Judit, Orsós László Jakab meg a Badár). És ugyanez zenében: L. L. Junior, Ganxsta Zolee, Ogly-G, Kamikaze, Balkan Fanatik, Modul, Copycon, Spacecafe és az isteni Ludditák. Nem véletlenül soroltam õket mind, a Nyócker soundtrackje ugyanis magasan veri az animációs összmezõnyt, hozzá képest a South Park egy óhollywoodi musical. Ha grafikában nem is, de a zenében most lenyomtuk Amerikát.
- borz -
A Hungaricom bemutatója
