Nem hittem a szememnek: életrajz és pályakép, ráadásul egy filmrendezőről, egyetlen kép nélkül. Akkor ez csak hoch elméleti (esztétikai, hermeneutikai, szemiotikai stb.) megközelítés lehet, gondoltam, de egy futó pillantás a köszönetnyilvánításra lehűtötte efféle várakozásaimat.
John Baxter kétségkívül a szavak embere. Meg a tényeké. Hörcsögként gyűjtött be minden adalékot, kapart elő mindenkit, aki valaha is bármilyen kapcsolatba került Kubrickkal, legyen az szomszéd gyerek, párizsiért kifutó segéderő, író vagy producer. A túl bőséges merítésben szinte fel sem tűnik, hogy a rendező szakmai és magánéletének kulcsfigurái alig szerepelnek a vallomástevők között.
Miután a monográfus ezt elmulasztja, az olvasóra marad a feladat, hogy a bődületes mennyiségű adatot megrostálva összefüggő és hiteles képet alkosson magának Kubrickról. Először is meg kell szabadulni a ballaszttól (egy tök érdektelen, soha többé fel nem bukkanó középiskolatárs csajozási szokásai; a bronxi suli részletes leírása - amiről egyetlen fotó többet mondott volna; tág teret foglaló pletykák és téves közlések, amelyekről pár oldallal később maga a szerző bizonyítja, hogy alaptalanok stb.). Hogy Baxter nem tudja megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, az hagyján, de ami igazán döbbenetes, hogy nem gondol semmit Stanley Kubrick filmjeiről. Vagy az emberéről. Beéri annyival, hogy módfelett híres, ergo nagy ember lehet. Mint a nagy emberek általában, különc és hóbortos, nehéz vele együtt dolgozni, de azért vannak szeretetre méltó vonásai is.
Mondok egy példát. A 2001-ről szóló 36 oldalas fejezetben ezt olvashatjuk: "Az Ûrodüsszeia készítése során a zene végig Kubrick érdeklődésének homlokterében állt." Ezek után izgalmas dolgok következnek egy Hollywoodból hozatott zeneszerző egészségügyi és lelki problémáiról, továbbá megtudjuk, milyen utca hány szám alatt komponálta azt a kísérőzenét, amelyből Kubrick egyetlen hangot sem használt fel. Ám szó sem esik az "űr csendjéről", a film egyik legnagyobb hatású, revelatív találmányáról, mely egyébként Ligeti zenéjén alapul.
Baxter kísérletet sem tesz arra, hogy hősét elhelyezze a filmtörténetben, fogalma sincs valóságos jelentőségéről. Arról, hogy ez a bronxi zsidó, hollywoodi-európai rendező volt az, akinek a máig legérvényesebb választ sikerült adnia a kommersz (népszórakoztató) és a szerzői (művész) film kínos és kínzó ellentétének meghaladására.
A könyvet súlyos hiányosságai ellenére sem érdektelen forgatni. A példásan szerkesztett, a kellő apparátusokkal ellátott és megbízhatóan fordított kötet éppen aprólékossága és a szerző gyűjtőszenvedélye okán tele van olyan, főleg technikai részletekkel, amelyek segítik a filmek befogadását és alkotójuk megismerését.
Fordította: Simon Vanda; szerkesztette: Zalán Vince; Osiris Kiadó, 2003, 452 oldal, 2480 Ft
