Vizesblokk

szerző
- borz -
publikálva
1999/12. (03. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A víz fontosabb annál, hogysem politikusokra meg vízügyesekre bízzuk. Ezt a leckét egyszer már megtanultuk, aztán elfelejtettük. 1998-ban ismétlõvizsgára lettünk utasítva, és annyi aszályos év után most mintha maga a víz szándékozna gondoskodni továbbképzésünkrõl.

Az ország területének egyharmada víz alatt. A szerencsés kétharmad felét viszont a máig megoldatlan bõsi kérdések nyomják a víz alá.

Feledékenységünk mentségére csak azt hozhatjuk föl, hogy volt itt egy rendszerváltás, ami azt ígérte, hogy a túlnyomó többség kinyilvánított akarata nyomán immár szakértõk veszik kézbe az ügyeket, a nép megtette kötelességét. Jöttek hát a szakértõk, a kiterjedt országos hálózattal rendelkezõ vízügy ismét felütötte vízfejét, az események Nemcsók János mûködésében érték el újra a fenékküszöböt.

Ezt már csak egy kormányváltás üthette helyre, aztán vártuk, hogy mit lép a környezetvédelem. Azt lépte, hogy lecserélte a minisztérium gépkocsiparkját a legdrágább típusokra, tán a levegõtisztasági program jegyében. Vártunk tovább. Négyévenként ugyanis menetrendszerûen kiütközik rajtunk az a kényszerképzet, hogy a hivatásos környezetvédelemnek is lehet valami köze a Dunához. Eddig rendre pofára estünk, a feledhetetlen Maróti Lászlótól Pepó Pálig a hivatal sose kapott, és köszönte szépen, nem is kért beleszólást a Duna ügyébe. Vigye a politika meg a víz(ügy).

Hisz itt van nekünk ez a szép, nagy Duna, vétek lenne nem hasznosítani. Oly sok mindenre alkalmas valóban, áruszállításra, ipari és kommunális szennyek befogadására, energiatermelésre. A vízügyi szakemberek ezt tanulták, erre képezték ki õket, ezen töprenkednek, munkálkodnak egész küzdelmes életükben, nem csoda, ha rájuk tör a harctéri idegesség, amikor beleugat dolgukba a civil bagázs, ami azt hiszi, hogy a víz ivásra meg fürdésre való. Nem beszélve a begõzölt környezetvédõkrõl, akik valamiért azt gondolják, hogy a következõ évezredben alternatív, környezetkímélõ energiaforrásokat fedezünk fel, és az ivóvíz értékesebb lesz, mint az arany.

Némi habozás után arra jutottam, hogy hátha nekik lesz igazuk, ezért én nem szeretnék Horn Gyulával (Baja Ferenccel, Nemcsók Jánossal stb.) menni a harmadik évezredbe. Most gáz van a harmadik évezredemmel, félõs, hogy elmarad, mert mintha Orbán Viktor (Pepó Pál, Torgyán József stb.) sem arra venné az irányt.

Egy ideje rémisztõ tüneteket észlelek magamon. Azt fontolgatom, nem kéne-e miniszterelnöknek mennem. Jóllehet két dolgot utálok: korán kelni és nyilvánosság elõtt szerepelni, de ez sem lenne akadály, kormányfõi feladatomat mellékállásban tervezem ellátni, miután lefektettem a gyereket. Elsõ lépésben a lovak közé dobnám a gyeplõt, hadd fusson a szekér. A pénz nagyobbik felét odaadnám a helyi önkormányzatoknak, döntsék el õk, mire költik, vegyenek valami szépet maguknak.

Ez egyszer már bevált. Az egész rendszerváltásnak talán az önkormányzati volt a legfontosabb és legsikeresebb törvénye, a magyar vidék, amit most forrón szeretnek a szónokok, többet fejlõdött az elsõ négy év alatt, mint elõtte évtizedekig. Lett vezetékes víz, gáz, út, telefon, lett - vagy a második körben lett volna - kábeltévé, tornaterem, idõsotthon, öntevékeny mûvelõdés. De második kör már nem volt. Azóta kormányról kormányra, költségvetésrõl költségvetésre egyre kevesebb pénzt kapnak az önkormányzatok. A Horn-érában csöndben, fû alatt megindult a megyerendszer visszaépítése, az Orbán-kormány nagy zajjal - támogatás címszó alatt - a pénzzel együtt a hatásköröket és feladatokat is magához ragadja, ráteszi a mancsát az intézményrendszerre. (A bolsevikok óta nem volt senki, aki ennyire hitt volna a központi hatalomban.) A kiszolgáltatott önkormányzatok tehetetlenek, már csak a fõváros állja a sarat.

A vidék meg a vizet. Ha az ország harmada nem lesz katasztrófa sújtotta terület, az csak a helyi erõknek köszönhetõ. Bemondták, hogy több ezer szakértõ küzd a víz ellen. Ez úgy néz ki, hogy a helyi szakemberek - úgymint munka nélküli romák, kétségbeesett gazdák meg a traktoros Józsi - töltik a homokzsákokat, erõsítik a töltést, mentik, ami menthetõ. A náluk szakemberebbek a megyei és területi bizottságokban üléseznek, határozatokat és jegyzõkönyveket produkálva kárfelmérõ bizottságok felállításáról, eszközátcsoportosításról és virtuális pénzek elosztásáról. A legszakemberebbek pedig a tévében nyilatkoznak ugyanerrõl.

Õsszel jött a nagy áradás, mire a PR-tanácsadók által árvízhez öltöztetett kormányfõ helikopterre szállt, a terepen nyilatkozott, beígért egy tudományos összeget, majd elrepült szárazabb vidékre. Azóta eltelt néhány hónap, a dolgok pontosan úgy alakultak, ahogy azt várni lehetett, és még csak nem is a legrosszabb forgatókönyv vált valóra. Aztán mégis ott vagyunk, ahol a part szakad. Felmerül a kérdés, mit csinált a sok vízügyes ezekben a hónapokban. Én csak arról az esetrõl tudok, amikor az õszi vészhelyzetben, pontosabban már az árhullám levonulása után és a helyi lakosság heves tiltakozása dacára egy illetékes szakember megnyittatta a nyári ágat, vízzel árasztván el az ártéri erdõt, ami iszonyú vadpusztuláshoz vezetett. Akkor nagy volt a felháborodás, vizsgálatot ígértek, azóta néma csönd.

Az viszont jól tudható, mit csinál Torgyán miniszter. Õ aztán kiállt a gátra, sõt gépen szállt fölébe, mert neki fontos, hogy messzire lásson és látsszon. Miközben megoldja az egyetemek és a sport gondjait, koalíciós egyeztet, rövid termésidejû vetõmagot szerez, földet oszt, jószágot vásárol fel preventíve, és már összeállt a fejében egy fél Magyarországot érintõ, nagyszabású természetátalakító mû terve.

Amilyen gyáva, kishitû alak vagyok, erre már jeges borzongás fog el. Ahol most belvizek tengere hullámzik, ott dús halastavak leendnek, és vígan bókol majd a rizsa; a vízfölösleget átviszik az aszályos, szikes vidékekre; a kiesõ termõföld helyett másutt kapnak mûvelésre alkalmas birtokot a gazdálkodni vágyók (gondolom, ezt egy nagyobbacska lakosságmozgatás fogja kísérni); a teljes Kárpát-medencére kiterjedõ új gát- és vízelvezetõ rendszer épül ki, nagy tározókkal Ukrajnában és Romániában, és lesznek erdõtelepítések is. Mindez állami nagyberuházásban, közmunkából - már készül az új törvény, amellyel kötelezõen közmunkára fogható lesz a segélyfaló, mihaszna nép, emeljük fel az elmaradott térségeket, kényszermunkatáborokkal a szebb jövõ felé.

Már csak a titkos záradék van hátra: a legmagasabb helyrõl kiadott, minden eddiginél központibb intézkedés hozandja majd el a végsõ megoldást. Nyílt parancsba adják, hogy holnaptól a folyók kötelesek visszafelé folyni.

- borz -

szerző
- borz -
publikálva
1999/12. (03. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...