- köves -

Már megint mi magyarok maradtunk csak hoppon: ha nem Tony Curtisre bízzuk az amerikai nyugdíjasok Magyarország-képének formálását, némi gyűjtéssel még Allen is összejöhetett volna és a Vicky Cristina Budapest.

Újat aligha mondunk azzal, hogy a híres emberek alsógatyában történő ábrázolása jóval vonzóbb szombat esti program, mint munkásságuk bármily beható elemzése. Rossz költő, jó költő - a mozgókép számára mélységesen közömbös kategóriák ezek: a filmgyári büfében Szabolcska Mihály és Ady Endre egyenlő eséllyel indul az örökkévalóság meghódítására. - köves -

Az univerzum és persze Brooklyn is tágul, bizonyíték erre Michel Gondry munkássága. Ahhoz képest, hogy az Egy makulátlan elme... javarészben Jim Carrey fejében játszódott, kifejezetten a tágasság érzetét kelti, hogy a Tekerd vissza... egy egész utcasarkot birtokba vesz.

Ami a pólóra nyomtatható reklámszlogeneket illeti, a westernnek az tette a legnagyobb szívességet, aki először leírta: a western halott. A gyászév leteltével persze megtörtént a feltámadás, a férfikönnyek áztatta halotti bizonyítvány pedig azonmód mindent megszépített, ami csak hírbe hozható volt a híres halottal. És így megy ez azóta is, a műfajok közötti pozitív megkülönböztetés jegyében: westernnek és kismamáknak kijár az elsőbbség.

Múlt héten A Zónában (színes mexikói) futottunk bele a hétköznapi fasizmus vadhajtásaiba, de hogy senki ne mondhassa, hogy csak a földrajzi távolság teszi, íme itt a német példa Egy friss, ropogós tantörténet a húszforintos kérdésről: kedves gyerekek, ki merné azt közületek állítani, hogy megfelelő vezényszóra nem bújik-e elő a kivirultan menetelő nagy- vagy dédapa rendreutasított szelleme? Hogy mondod, Pistike (Stefan), hogy ez ismét a régi nóta, hogy lejöhetnénk már az unásig kitárgyalt nácikról? Hogy itt és most, az internetbe bekötött huszonegyedik században, s különösen ilyen jól nevelt fiatalemberek körében nem dívik a csordaszellem? A Hullám a tantermi kísérletek szép példája, melyet előszeretettel idéz fel hol filmen, hol könyvalakban a bestsellerkultúra Lám, hát mégis igaz a szakállás vicc: azaz minálunk nincsen antiszemitizmus (anti-akármilyenizmus), de igény az volna rá Filmünk egy ilyen, hosszan elnyújtott "lám" (lááám) és egy szépen kitartott "íme" (íííme) keveréke, ahol az alkotói tisztesség és a mondanivaló fontossága, ez a két nagydarab agresszor jól ellátja a baját annak a furcsa járású és amúgy is beszédhibás mitugrásznak, aki mindig kuncog, amikor a film oktató jellegéről tartanak konferenciát Az ilyen megérdemli a sorsát, de azt azért mégsem lehet egy karlendítéssel elintézni, hogy miért e rengeteg felirat Nem is a kép alján van belőlük túl sok, hanem a fiatalok homlokán: mert valamennyin ott virít már a kezdetektől, hogy a vesztesek vagy a nyertesek közt végzik-e Wenger tanár úr pedagógiai Frankenstein-kísérletét Az SPI bemutatója *** . .

Ez a csillaghajó már rég elúszott, de a hajdan volt rajongást - mint erről könyvtárnyi látlelet tanúskodik - még a jedik írmagjánál is nehezebb kiirtani. Pedig azok után a pofonok után, amelyeket az új epizódokkal Lucas kiosztott a rajongóknak (azoknak főleg, akik ifjúsági mozibérletes koruk óta hisznek a mesékben), túl nagy tétje már nem volt ennek az eredetileg nem is mozira szánt, rajzfilmes nekiveselkedésnek, mely a klóntörténet kronológiájában a második és a harmadik epizód közé ékelődik.

Ott az oklevél az elején, de hasra esni nem kell: nem titok, mindenkinek kiállítják ezt a papírt, aki úgy dönti a kamerát, ahogy az a Dogmában írva vagyon. Lars von Trier aláírása mindenesetre becses trófea (a papír alján baloldalt), bár ma már inkább az autogramgyűjtőknek az, mintsem a mozistáknak: így múlik el a világ dicsősége.

8 kis kritika

Válunk. Jómódban, rosszkedvben, bele a kamerába. Utoljára Ozon kezdte így, savanyú arccal, a javak felosztásával, de míg a francia hozta a tőle megszokott bravúrszámot, addig itt a szikár svédek jönnek, hogy ország-világ előtt megmutassák, mi vezetett a bírósági végzésig. Az eredeti cím ugyan nem utal a bergmani kapcsolatra, de a magyar változat lelövi a filmtörténeti poént: a Jelenetek két házasságból nem folytatása Bergman klasszikusának, hiszen azt még életében maga az agg mester követte el Saraband címmel, de a házastársi elhidegülés programszerű kikémlelése mi mást is juttathatna eszünkbe (mindenről ugyanaz - pl. Bergman), mint Erland Josephson és Liv Ullmann esendő vergődését. - köves -

Ott kezdünk, ahol máskor még csak öblögetnek a szinkronhangok. A főcímek még frissen festve, az árvaház ördögi főnöknőjéhez tartozó hang még csupa bűbáj: nézd, kedves Tiffany - így az anyányi szinkronhang -, te egy kedves gyerekszereplő vagy, én meg egy színésznő, ezek a feliratok pedig itt a vásznon azokat a néniket és bácsikat jelölik, akik pénzt adtak a film elkészítéséhez... - köves -

Szent isten, min mehet keresztül egy képregényhős, ha döntenie kell szörnyszülött státusza és embersége között. A pszichiátriai szakrendelések zsúfolásig vannak szuperhősökkel, a legutóbb például egy denevérjelmezes került sorra, de úgy tudni, távozott a rendelőablakon. E nehéz, identitászavaros időkben kifejezetten üdítő egy önmagával elégedett képlegény, s bár Hellboyt is megkísértik néha a hovatartozás dilemmái, nincs az a bizonytalanság, amit néhány karton hideg sör ne enyhítene.

Ilyen se volt még, hogy épp Hollywoodból jöjjön a figyelmeztetés: jubilál egy klasszikusunk. Persze mi más is lehetne a dolga egy klasszikusnak, mint hogy rendszeres időközönként jubiláljon, de ennél is lényegesebb, hogy George Clooney újraforgatta az idén 25 éves Régi idők fociját.