Ott az oklevél az elején, de hasra esni nem kell: nem titok, mindenkinek kiállítják ezt a papírt, aki úgy dönti a kamerát, ahogy az a Dogmában írva vagyon. Lars von Trier aláírása mindenesetre becses trófea (a papír alján baloldalt), bár ma már inkább az autogramgyûjtõknek az, mintsem a mozistáknak: így múlik el a világ dicsõsége. De ha el is múlt, mégsem múlt nyomtalanul, mert az északi végeken kinõtt egy egészséges önképpel bíró filmipar, ami nemcsak önmagát látja el, de az összeurópai mûvészmoziknak is megbízható beszállítója jó ideje. A Szerelem magyarázat nélkül e beszállítói kapcsolat egyik nem túl jelentékeny, még csak nem is túl friss (készült 2001-ben), de a Dogmával szembeni vásárlói igényeknek messzemenõen eleget tevõ gyümölcse. A terítéken egy hatás alatt álló nõ, egy átmenetileg üzemképtelenné vált családanya, aki indulásunkkor épp elhagyja a pszichiátriát. A szép, labilis (szépen labilis) Kira hosszabb idõt töltött odabenn, de még hosszabbat tervez idekint; férje, gyermekei és az egyéb kapcsolt részek körében. Hasznos tagja kíván lenni családnak, társadalomnak és minden más, józanságra és alkalmazkodókészségre épülõ intézménynek, de már az elsõ uszodai kirándulás is komoly fejfájást okoz - különösen az állon vágott úszómesternek. Kira tébolya színészileg nagy mutatvány, jelentõsége azonban inkább a szakma számára lehet: vajon megy-e az õrült nõ is? Megy az, de még hogyan: Stina Stengade szépen szenved, simán rábízható a dán butik vezetése a következõ adag Mads Mikkelsenig.
A Cirko Film - Másképp Alapítvány bemutatója
***
