Westernnek és kismamáknak...

John Hillcoat: Az ajánlat

  • - köves -
  • 2008. október 23.

Film

Ami a pólóra nyomtatható reklámszlogeneket illeti, a westernnek az tette a legnagyobb szívességet, aki először leírta: a western halott. A gyászév leteltével persze megtörtént a feltámadás, a férfikönnyek áztatta halotti bizonyítvány pedig azonmód mindent megszépített, ami csak hírbe hozható volt a híres halottal. És így megy ez azóta is, a műfajok közötti pozitív megkülönböztetés jegyében: westernnek és kismamáknak kijár az elsőbbség.

Mindezen túl egyéb mellékkörülmények is emelik John Hillcoat ausztrál westernjének fényét: először is a vadnyugati életformával konkuráló rock'n'roll, melynek jeles képviselője, Nick Cave jegyzi Hillcoat filmjének forgatókönyvét, de nem lebecsülendő az a jelentős várakozási idő sem, amely Az ajánlatot (készült: 2005) letölteni nem kívánókat sújtotta széles e hazában. E nemkívánást indokolja (a mindenkinek csak ajánlható jogkövető magatartáson túl persze), hogy filmünk tájképekben gazdag műalkotás, melynek földrajzi kiterjedései túlnyúlnak a kis képernyőn. Az ausztrál ugar, cirka 1890, a western mai divatirányzatainak mindenben megfelelő tájegység: kegyetlen (majdnem olyat mondtunk, hogy nem vénnek való) vidék, mely a rajta marakodó élőlényeknél is gyilkosabb, még ha lassabban is öl, mint egy hasba lövés. A filmünk által felvillantott életformák közül még a haramialét tűnik úgy-ahogy fenntarthatónak: a civilek, bár a törvény betűje szerint élnek, ezt jól láthatóan nem élvezik, a rendfenntartók pedig olyan mocskos gazemberek, hogy mellettük még egy hastífusz is úriembernek tűnik. Valahol középen helyezkednek el a bennszülöttek, akikről megtudható, hogy a törvény mindkét oldalán fellelhetők, más érdemleges közlésre azonban kisebbségi ügyben nem kerül sor. Ilyen körülmények között magától értetődik, hogy bármiféle civilizáló törekvés is kudarcra ítéltetett, az olyan meg aztán végképp, mellyel hősünk, az átlagosnál fejlettebb igazságérzetű bűnüldöző próbálkozik. Az ötórai tea intézménye down under bizony nem működik, de a romantikus haramiaéletet is megette a fene, ha oda a gyilkolás családias öröme, melynek - új westerndivat ez is - a poroszkáló törvénytelen lírai önmarcangolása áll az útjába.

Forgalmazza az Odeon

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.