Westernnek és kismamáknak...

John Hillcoat: Az ajánlat

  • - köves -
  • 2008. október 23.

Film

Ami a pólóra nyomtatható reklámszlogeneket illeti, a westernnek az tette a legnagyobb szívességet, aki először leírta: a western halott. A gyászév leteltével persze megtörtént a feltámadás, a férfikönnyek áztatta halotti bizonyítvány pedig azonmód mindent megszépített, ami csak hírbe hozható volt a híres halottal. És így megy ez azóta is, a műfajok közötti pozitív megkülönböztetés jegyében: westernnek és kismamáknak kijár az elsőbbség.

Mindezen túl egyéb mellékkörülmények is emelik John Hillcoat ausztrál westernjének fényét: először is a vadnyugati életformával konkuráló rock'n'roll, melynek jeles képviselője, Nick Cave jegyzi Hillcoat filmjének forgatókönyvét, de nem lebecsülendő az a jelentős várakozási idő sem, amely Az ajánlatot (készült: 2005) letölteni nem kívánókat sújtotta széles e hazában. E nemkívánást indokolja (a mindenkinek csak ajánlható jogkövető magatartáson túl persze), hogy filmünk tájképekben gazdag műalkotás, melynek földrajzi kiterjedései túlnyúlnak a kis képernyőn. Az ausztrál ugar, cirka 1890, a western mai divatirányzatainak mindenben megfelelő tájegység: kegyetlen (majdnem olyat mondtunk, hogy nem vénnek való) vidék, mely a rajta marakodó élőlényeknél is gyilkosabb, még ha lassabban is öl, mint egy hasba lövés. A filmünk által felvillantott életformák közül még a haramialét tűnik úgy-ahogy fenntarthatónak: a civilek, bár a törvény betűje szerint élnek, ezt jól láthatóan nem élvezik, a rendfenntartók pedig olyan mocskos gazemberek, hogy mellettük még egy hastífusz is úriembernek tűnik. Valahol középen helyezkednek el a bennszülöttek, akikről megtudható, hogy a törvény mindkét oldalán fellelhetők, más érdemleges közlésre azonban kisebbségi ügyben nem kerül sor. Ilyen körülmények között magától értetődik, hogy bármiféle civilizáló törekvés is kudarcra ítéltetett, az olyan meg aztán végképp, mellyel hősünk, az átlagosnál fejlettebb igazságérzetű bűnüldöző próbálkozik. Az ötórai tea intézménye down under bizony nem működik, de a romantikus haramiaéletet is megette a fene, ha oda a gyilkolás családias öröme, melynek - új westerndivat ez is - a poroszkáló törvénytelen lírai önmarcangolása áll az útjába.

Forgalmazza az Odeon

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.