Az univerzum és persze Brooklyn is tágul, bizonyíték erre Michel Gondry munkássága. Ahhoz képest, hogy az Egy makulátlan elme... javarészben Jim Carrey fejében játszódott, kifejezetten a tágasság érzetét kelti, hogy a Tekerd vissza... egy egész utcasarkot birtokba vesz. Ez a valóságtól elszakított, ám minderrõl mit sem sejtõ földdarab, miként azt Gondrytól megszokhattuk, egy szekérderék kedves fejlövéses elõfordulási helye. Olyanoké, akiknek a VHS még létezõ csereeszköz, egy olyan környéken, ahol a fûszeresi pozíciónál feljebb nemigen mennek a karrierálmok. Hollywoodról azonban még errefelé is hallottak, ha máshonnan nem, hát a sarki kölcsönzõbõl, mely egy tipikusan jackblacki fordulatnak hála (a közismert komikusból elõtörõ mágnesesség tönkrevágja a VHS-állományt) majdhogynem bezárni kényszerül. De a furfang és a közösségi összefogás meg némi filmszeretet csodákra képes, nemkülönben Gondry, aki e nehezen megnyerhetõ, Frank Capra-i alaphelyzetbõl (szeressük egymást és filmjeinket, gyerekek!) gyõztesen tud kijönni, méghozzá jobbjában egy pisztolynak látszó hajszárítóval, baljában pedig egy radart helyettesítõ salátástállal. Az említett tárgyak fontos kellékei a Robotzsaru barkácsváltozatának, de a leleményes tékások még egy sor közép-hollywoodi sikerfilmet újravesznek a szomszédság lelkes asszisztálásával. Gondrynak nem ez az elsõ filmje, ahol a szimpatikus rendezõi attitûdnek és nem a filmnek szól a dicséret: még nem is futott le, hogy életmûvét a blöffológia vagy a filmtörténet tekintheti-e sajátjának.
Forgalmazza a Budapest Film
*** és fél
