film - Vicky Cristina Barcelona

  • - köves -
  • 2008. november 20.

Film

Már megint mi magyarok maradtunk csak hoppon: ha nem Tony Curtisre bízzuk az amerikai nyugdíjasok Magyarország-képének formálását, némi gyűjtéssel még Allen is összejöhetett volna és a Vicky Cristina Budapest.

 

Allen ezúttal csal is egy kicsit: úgy teszi a szépet a helyi kultúrának, hogy közben nyom egy ízig-vérig New York-i sztorit, ami történetesen két külföldön tartózkodó szalon-manhattanirõl szól, meg arról az enyhe szünidei perzselésrõl, mely a délszaki napon halovány bõrüket éri. A tüzes latin macsó és a tüzes latin macsóné paródiája, amelyet Javier Bardem és Penélope Cruz vezet elõ a nagy komikusduók kikezdhetetlen ritmusérzékével, a manhattani közkönyvtárban is megeshetett volna - meg is esett, csak akkor Tim Roth adta az egzotikus kívülállót (Everyone Says I Love You), aki megtért bûnözõként bizseregtette meg a kalandra éhes társasági hölgyek érzékenységét.

Itt Bardem, a bika módra fújtató zsigeri festõmûvész a bohémságot tettetõ Cristinát (Scarlett Johansson harmadik Allen-filmjében) éppúgy magába bolondítja, mint az intellektuálisan vértezettebb Vickyt (Rebecca Hall), így aztán mindkét elcsábított számot vethet a kérdéssel: vajon belefér-e a táncrendjükbe az életmóddá tett latinos hevület. Ez a lassú lefolyású (cirka 96 perc) számvetés színészileg a kevésbé ismert Hallnak kedvez: az Angliából hozatott mûvésznõ egy figurában két alakot hoz, a komikust és a nõt, Alvy Singert éppúgy megidézve, mint Annie Hallt. Csendes bravúr ez, melyet sok híresség adekvát bohóckodása igyekszik eladhatóvá tenni világszerte.

A Best Hollywood bemutatója

***

Figyelmébe ajánljuk

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.