film - Vicky Cristina Barcelona

  • - köves -
  • 2008. november 20.

Film

Már megint mi magyarok maradtunk csak hoppon: ha nem Tony Curtisre bízzuk az amerikai nyugdíjasok Magyarország-képének formálását, némi gyűjtéssel még Allen is összejöhetett volna és a Vicky Cristina Budapest.

 

Allen ezúttal csal is egy kicsit: úgy teszi a szépet a helyi kultúrának, hogy közben nyom egy ízig-vérig New York-i sztorit, ami történetesen két külföldön tartózkodó szalon-manhattanirõl szól, meg arról az enyhe szünidei perzselésrõl, mely a délszaki napon halovány bõrüket éri. A tüzes latin macsó és a tüzes latin macsóné paródiája, amelyet Javier Bardem és Penélope Cruz vezet elõ a nagy komikusduók kikezdhetetlen ritmusérzékével, a manhattani közkönyvtárban is megeshetett volna - meg is esett, csak akkor Tim Roth adta az egzotikus kívülállót (Everyone Says I Love You), aki megtért bûnözõként bizseregtette meg a kalandra éhes társasági hölgyek érzékenységét.

Itt Bardem, a bika módra fújtató zsigeri festõmûvész a bohémságot tettetõ Cristinát (Scarlett Johansson harmadik Allen-filmjében) éppúgy magába bolondítja, mint az intellektuálisan vértezettebb Vickyt (Rebecca Hall), így aztán mindkét elcsábított számot vethet a kérdéssel: vajon belefér-e a táncrendjükbe az életmóddá tett latinos hevület. Ez a lassú lefolyású (cirka 96 perc) számvetés színészileg a kevésbé ismert Hallnak kedvez: az Angliából hozatott mûvésznõ egy figurában két alakot hoz, a komikust és a nõt, Alvy Singert éppúgy megidézve, mint Annie Hallt. Csendes bravúr ez, melyet sok híresség adekvát bohóckodása igyekszik eladhatóvá tenni világszerte.

A Best Hollywood bemutatója

***

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.