- kyt -

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület időről időre történelmi sétákat szervez - most például (nem először) a Kerepesi temető hátsó sarkából elkülönített sírkert volt a célpont. A temető lényegében már az előző századfordulóra megtelt, de csak az 1950-es években zárták be.

Két héttel ezelőtt a Visszhang rovatban már dicsérgettem az azonos című lemezt, amely aztán valóban megszólalt a Szigeten, mégpedig a Zene a rasszizmus ellen című nulladik napi program dzsesszvonulatában. Tizenkét zenész állt (meg ült) a színpadon - és még csak azt sem lehet mondani, hogy a lemezen szereplő több mint harminc közül, mert a megjelentek nem is mind szerepelnek a felvételen. Itt van mindjárt az egyik főszereplő (bár ki nem volt itt főszereplő!), a trombitás Nicholas Payton, aki kétségkívül vett át Miles Davis hangzásából, és/de ezzel együtt egészen kiemelkedő és öntörvényű zenésznek mutatkozott. Az ő szólamát például a lemezen még Wallace Roney játszotta, értelemszerűen sokkal szűkösebb kibontakozási lehetőségek mellett. A felvétel nem biztosított annyi helyet a szólóknak, mint az élő fellépés, ahol darabról darabra haladva mindig egy-egy újabb zenész villanthatta fel képességeit, akiknek a sorában ott ült például Badal Roy, a Miles Davis több 70-es évekbeli felvételén szereplő tablás, vagy például az egyenesen Indiából érkezettek közül az elektromos mandolinon játszó U. Srinivas, aki egészen meglepő, néhol torzított futamokat kényszerített ki a hangszeréből, némiképp átvéve a gitár lemezbéli szerepét. A lemezen és a koncerten is jelen volt Rudresh Mahanthappa. Az indiai származású és Amerikában élő altszaxofonos hihetetlen teljesítményt nyújtott intenzitásban és világos dallamvezetésben egyaránt.

Az író és a fényképész 1947-ben utazott 40 napos látogatásra a Szovjetunióba: ebben az évben kötötték meg a párizsi békeszerződéseket, ekkor indult a Moszkva és tábora által elutasított Marshall-terv, ez volt a két tábor közötti status quo fenntartásához ragaszkodó Truman-doktrína meghirdetésének az éve. Megkezdődött a hidegháború.

Első ránézésre még mindig riadt távolságtartással kezeli az ember az ilyen, egymástól távoli forrásokból összefolyatott, keresztezett zenéket, pedig ezt csinálta maga Miles Davis is. Fuzionáltatta a dzsesszt a rock'n'rollal, a soullal, a funkkal, és zseniális dolgok jöttek ki a kísérletből, mondjuk az 1970-es dupla Bitches Brew albumtól kezdve folyamatosan, egészen az utolsó koncertfellépésekig, amikor a közönségnek hátat fordító Davis már éppen csak belereccsentett egyet-egyet a hangszerébe, az viszont nagyon hátborzongató tudott lenni. Ez a lemez meg magát a Miles Davis-életművet ereszti rá indiai zenei alapokra, amelyek aztán beleszervesülnek az alapanyagba, átformálják, és új életre keltik.

Esetlenül múltba révedő, halálosan unalmas fontolkodások, aggályosan méricskélt közhelyek, borongós magaszt, percpolitikai baszakodás - nálunk ezt jelentik a nemzeti ünnepek. Meg a törést-zúzást, rendőrök tömegét, útelzárásokat, semmi jót.

Ilyenkor, kalászonyos idején, a hibernális hónapoktól távol, midőn nem jósol hóhömpöt a légtüneménytan, annál gyakrabban fias ménkűt, jólesik begördülni nyargonczánkon, jobban mondva gyorsonyánkon, ha már bérszáguldóra nem telik, a serkápolna kertjébe, hol a hömpöc mellett ajánl helyet az étnök. Mindenféle hajdanócokról, ősotrombról, ásatagemberről beszél éppen a baromtudományban is eligazodó, amúgy a taglalati mértanban otthonos, föllengész cimboránk, aki belefáradt mára a dülények, hegyes gömbölyegek, tetények és egyéb önmik külzeléki hánylás útján végzett tanulmányozásába.

könyv - Poggio Bracciolini: Elméncségek. Reneszánsz egypercesek A magyarázó alcímet már a kötet remek fordítója, Csehy Zoltán költötte, aki az Utószóban a szerzőt is bemutatja.

Szombaton autómentes volt a józsefvárosi Tavaszmező utca, és festett kartonkutyák végezték dolgukat a tűzcsapok mellett a műfüvön. A Horváth Mihály téri templom festett mását körülvevő pipacsmező előtt fényképezkedni lehetett, hogy aztán az igazi tövében, a cukrászdában vagy a Tavaszmező utca 6.

Képtelen vagyok fölérni ésszel, hogyan lehet egy nem is olyan túl régen, minden bizonnyal látványos módon épült, komoly kiterjedésű, igaz, föld alatti építményrendszerről csak úgy egyszerűen megfeledkezni. Márpedig ez történt, és ezt a feltárást irányító régész is megerősíti a nyárias délutánon összesereglő nagyszámú érdeklődő előtt: a Várbazár (később Ifipark) építésekor, az 1870-es években, vélhetően ugyancsak Ybl Miklós tervei alapján mélyítették és fedték be pilléreken nyugvó hevederívek segítségével a Duna-parton végighúzódó vízkezelő rendszert, amelynek a látható része maga az eredetileg szivattyúháznak épült Várkert kioszk volt.

koncert - BONGA A 66 éves angolai énekest könnyű szeretni. Hangja egyszerre fáradtan rekedt és örökifjan erőteljes, szomorkás és felemelő, és a Latin-Amerikát megjárt, majd onnan visszahonosodott afrikai zenei hangulat, amely nem is túl távoli rokona a Zöld-foki-szigeteken honos mornának, szintúgy nagyszerűen párosít szélsőségeket: a sírós vigalmat az érzéki lüktetéssel.

Miután a bukaresti Bulandra színház 2004 márciusában Budapesten vendégszerepelt a Ványa bácsival, turnéjuk következő, távoli állomására csak a darabot vitték tovább, az egyik mellékszereplőt, a kanárit nem. A madarat budapesti tolmácsuknak ajándékozták, aki most kirakta egy asztalra egy ferencvárosi bérház udvarának közepén, így aztán mindenki láthatta az éveit szemlátomást derűsen pörgető jószág lakhelyének kalitkáján a Bulandra feliratot.

című kiállítása meglepetés a látogatónak, hiszen korábban a cigányság mindennapjainak, életkörülményeinek közelről figyelő krónikásaként ismertük - például a Stalter Györggyel közös Más világ című albumából. Ez a kiállítás viszont kifejezetten artisztikus, a jelképek misztikumára érzékeny művészalkatot tár elénk, aki mindenféle tárgyacskákat és diribdarabokat rendez el, általában nagyon is élő, burjánzó csendéletekbe, és ezeket a felvételein hatalmasra nagyítja, ami által egyfajta új, álomszerű világot hoz létre.