Nem állíthatjuk, hogy különösebben gazdag lett volna a francia régiók étel- és italajánlata, amelyet magyar kínálat is kiegészített - már csak ezért is dacosan kóstoltuk a méregdrága borokat. A tûzijáték is volt már nagyobbszerû, és a végén nem bömbölt fel a hangszórókból a Marseillaise, így aztán nem harsoghattuk, hogy "ozááárm, szitoá-jeeen", viszont megkönnyebbülésünkre Jean-Michel Jarre akkordjai sem kísérték a szétszikrázó fényeket.
De aztán DJ Palotai lenyomott egy erõsen táncra kényszerítõ, lendületes szettet, majd pedig a Valiumvalse együttes következett, és így megismerhettünk egy újabb, igencsak rokonszenves francia csoportozatot, amely, mint megtudtuk, az elzászi Mulhouse városának szerezte a jó pontokat. A zenekar elsõ ránézésre akár utcazenészek alkalmi csapatának is tûnhetett, különösen a harmonikás és az ütõhangszeres arcát strukturálták rokonszenvesen kidolgozott, toxikomán életutat sejtetõ vonások. A megszólalásuk persze nem mutatott semmiféle esetlegességet, hiszen 1991 óta játszanak együtt, mégpedig azt az immár nálunk is elég jól ismert, jellegzetesen francia keverék mûfajt, aminek a hátterében ott bujkál egyfajta ábrándosan sanzonos-kocsmazenés alapérzés. Erre épülnek aztán a bekeményedõ ritmusok, a rock mellett egy kis reggae, a kisemberesen lázadó szövegek és a szívmelengetõ, enyhén szomorkás derû, az improvizációkkal színezett táncos lendület. Könnyed és vidám volt a hangulat, minden évben lehetne még egy-két július tizennegyedike.
Bem rakpart, július 11.
*****
