- legát -

Nem ritka madár a magyar filmgyártásban az olyan próbálkozás, amit jobb híján "nemzedéki-közérzetinek" nevezhetünk.

Ezerkétszáz program, 252 nemzetközi és 500 hazai produkció, 66 színpad, 132 büfé, négyszáz fős egészségügyi szolgálat, rohamkocsi, gyógyszertár, mentőállomás. Ahogy több mint tíz éve minden alkalommal, most is elmondhatjuk: ez volt a legebb az összes közül. Mindenki azt kapta, amire befizetett, és akik csalódtak... Nos, valójában ők is csak úgy tettek, mintha csalódtak volna.

Az Európa Kiadó énekes-gitárosa két hónapot töltött Para-Kovács Imrével egy konyhában, hogy magnóra mondja az életét.

Komárom-Esztergom megye székhelye olyan tipikus, kommunista Frankenstein-város, amit vonalzóval és csirizzel készítettek még a negyvenes évek végén néhány falu (Alsó- és Felsőgalla, Bánhida, Tatabánya) összeragasztásával. Ez azonban korántsem jelenti, hogy a település(ek)nek ne lettek volna hagyományai. Az 1947-es városalapítás idején már évtizedek óta dübörgött a bánya, hősködött az erőmű. Ipar volt, iparkodás.

A brit bálvány lassan negyedszázados pályafutása soha nem váltott ki tömeges érdeklődést Magyarországon.

Ha homlokzatán nem lenne "vasútállomás" felirat, elegáns kaszinónak néznénk. De hamarosan elvész az illúzió, a csinos kis palotának nemrégiben nyúlvány nőtt az oldalába.

Egy negyedszázados út a csillagösvényen még akkor is könyvet érdemel, ha csupán kellemes hanglemezekkel van kikövezve.

Már látni a bazilika körvonalait, mégis reménytelenül messze a pazar belváros. Még a XIX. században épült, egy helyiérdekű vasút állomásának. De épp a helyi érdeket nem találjuk.

Manapság minden olyan szerzőnek, aki alkoholizmusát, kábítószer-függőségét vagy éppen válogatott perverzitásait igyekszik közkinccsé tenni, kijár a "kult" jelző. Hajnóczy Péter (1942-1981) lemaradt erről, s valószínűleg ez lett a veszte. Neki inkább mítosza volt: a "régi" Mozgó Világ köre váteszként tekintett a "jó családból" származó, ám mégis a segédmunkás-sorsot választó (?) fiatalemberre, akinek életmódja, "szabadsága" egyszerre volt irigylésre méltó és visszataszító, munkássága pedig eleinte reményt keltő, majd egyre kiábrándítóbb.

Jövő kedden ismét Magyarországra látogat a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező külföldi együttes. A Depeche Mode budapesti koncertjére már szeptemberben (!) eladták az összes jegyet, sőt a nyári ráadásra is több mint húszezret. A rendszerváltás óta nem volt olyan könnyűzenei esemény (leszámítva az Illés és az Omega összeborulásait, illetve néhány össznépi István, a királyt), amit ekkora érdeklődés kísért volna. Valóban ilyen nagy dolognak számít, ha egy immár huszonöt éves, tinisztárnak indult, s elegánsan megöregedő brit banda tavaly megjelent új lemezével turnéra indul?

Amikor a zenekar néhány évvel ezelőtt Joy Division-, majd Seres Rezső-műsorral jelentkezett, azt gondoltam, Müller Péter Sziámin is az elhobósodás tünetei mutatkoznak.

A TASZSZ december 7-én jelentette, hogy a Nyizsnyij Novgorod-i Gorkij autógyárban (GAZ) felhagynak a Volga személyautók gyártásával. Egy jellegzetes "russzikum" fél évszázados története ért véget - csoda, hogy eddig tartott.