Miként a közismert hazai bluesénekes, ő is abban a speciális feldolgozóipari melléküzemben próbálja kamatoztatni tehetségét, ahol sokkal inkább bátorságra, pontosabban gátlástalanságra, mint különösebb zenei talentumra van szükség. És mivel felfedezésre váró, feldolgozásra alkalmas ikonokkal annyira tele a padlás, hogy abba még Andrej Rubljov is beleszédülne, ráadásul egy előrelátó csecsemőnek minden vicc új, nem hinném, hogy bárkit felkavart volna, ha Müller munkásságát a továbbiakban a mások bőrébe bújás jellemzi.
Persze az igazsághoz tartozik, hogy az évek óta készülgető Seres-műsor éppen tavaly forrta ki magát az egyik legizgalmasabb hazai zenei produkcióvá, ám ennél sokkal örvendetesebb, hogy a 2004/2005-ös évadban Müller egy párját ritkító szellemi kalandtúrát szervezett. A Song-writers klubot a Trafó pincéjében, ahol Bárdos Deák Ági szerkesztésében hétről hétre éneklő irodalmi és zenei kalandorok (Kukorelly Endrétől Kiss Tiborig, Karafiáth Orsolyától Lovasi Andrásig és még sokan mások) léptek színpadra Sziámi előtt/alatt, a zenekar pedig minden alkalommal egy-egy új dallal lepte meg a kedves közönséget. Igaz, hogy ezekből néhány már a tavaly áprilisi klubzárót követően, majd Müller szövegkönyvének mellékleteként is lemezre került, a teljes (?) anyag csak most jelent meg, Fogjad már meg! címmel.
Színes, változatos lemez, cseppet sem tűnik alkalminak. Leginkább egy jól sikerült "patchwork" függönyre emlékeztet, szinte az összes "kosárban található színes rongyot" felhasználták, zenében, szövegben egyaránt. Ennek megfelelően alakult ki az a bizonyos "egész", igaz, az már ízlés dolga, hogy mely részleteiben gyönyörködhetünk, és melyik tűnik elvarratlannak, mesterkéltnek.
Például a "slágergyanús", feltehetőleg B. Dianát megéneklő cigánykodás, a címadó lakodalmas roki vagy a Kisablak népdalolása nekem túlságosan hatásvadász, bár minden bizonnyal ezek a számok aratják majd a koncerteken a legnagyobb sikert. Ellenben a Sexikon-lexikon fülbemászó dallama és tragikomikus szövege, a remek szójátékra húzott ("Lea kalappal, Lea kalap nélkül") Dől belőle a... édeskés rockja, a Marhák című pokoli Tanár úr, kérem ("Csak vigyázz, mert mégis jöhet egy intő, ha nem voltál elég körültekintő"), no meg a hőskorra emlékeztető Amikor belépett rock and rollja több mint kellemes meglepetés. Ezek a magyar könnyűzenében ritkaságszámba menő "kicsiszolt kövek" nemcsak finom, páratlan darabok, de jelzik, hogy a Sziámira azoknak is érdemes odafigyelni, akik azt gondolják, hogy már régen túl vannak mindenen.
CLS, 2005
