Mindezt leginkább azok a negyven fölöttiek értik, akik ifjúkorukban abba élték bele magukat, hogy az önkifejezés leghatékonyabb eszköze, a szabadság megtestesülése nem más, mint a rock and roll. Persze nem a roki, a Fenyő Miki-féle majomparádé, hanem az "életforma". Az érzés, amiről a leghatásosabb dalokat éppen Menyhárt Jenő írta. A nyolcvanas évek elején mindez megállta a helyét, de tíz évvel később a szabadságot már nem rock and rollban mérték. Beköszöntött az "igazi" szabadság, a rock and roll csak egy tánc lett, "életformaként" az alkoholizmus és a drogfüggőség szinonimája. Dixi. A pusztulás, amiről a leghatásosabb tárcákat éppen Para-Kovács Imre írta. Nem csoda, hogy az egykori rajongók közül sokan letagadnák, hogy valaha is közük volt ehhez a gyanús üzlethez. Noha részegen még mindig azt dünnyögik, hogy "helló, bébi, te nyomorult állat", ma már kizárólag enni járnak a konyhába.
Menyhárt és Para-Kovács azonban sokkal közelebb került a tűzhöz, mint hogy csak úgy bedaráltassanak. Mondhatnánk, "két össze-illő ember" ücsörgött a konyhában, ám épp a kérdező és a kérdezett egymás mellé kerülése döbbentett rá, hogy mennyire kétpólusú is volt a mi rock and roll univerzumunk: Menyhárt önmagát komolyan véve, kíváncsiságból, határozott elképzelésekkel és következetes elvek mentén tette ugyanazt, amit Para-Kovács bohócsipkával a fején, tenyérbe mászó elvtelenséggel, botrányt keltő cinizmussal. Mi sülhet ki egy ilyen beszélgetésből? Természetesen egy pillanatig sem gondoltuk, hogy több mint 400 oldalon keresztül komoly férfiak beszélgetnek majd világmegváltó dolgokról, sokkal inkább azt vártuk, mikor történik meg az a konyhai beszélgetések során oly gyakori eset, hogy egymás torkának esnek a felek.
Nos, e tekintetben csalódás az Amerika kiadó (nem lehetett volna csak egy picit szellemesebb címet adni?), és ez leginkább annak köszönhető, hogy Para-Kovács az öltözőszekrényben felejtette az öszszes olyan eszközt, amellyel az ellenfelet meg lehetne semmisíteni, és szerencsére megfeledkezett a talk show-ira oly jellemző magamutogatásról is. Valóban kíváncsi, és néhány, már-már kötelező kötözködést leszámítva sikerül teljesen a háttérben maradnia. "Amikor Menyhárt Jenőt megkerestem ennek a könyvnek az ötletével, elég hamar sikerült meggyőzni, hogy ez szükséges, sőt elkerülhetetlen, mivel belülről még semmilyen megfejtés nem érkezett ebből a korból, még senki nem mesélte el a történetet azok közül, akik részt vettek benne."
Szerencsénkre Menyhárt nem azzal bajlódik, hogy "megfejtse a történetet", sokkal inkább arra törekszik, hogy a lehető legprecízebben és legőszintébben mondja el az ő történetét, hogyan vált rock and roll sztárrá, majd később hogyan tudott az egészből kikeveredni úgy, hogy mégis benne maradt. Bámulatos emlékezőtehetségének köszönhetően képes a legapróbb részletekig felidézni a nyolcvanas éveket, és mivel mindezt kritikusan, önfényezés és nosztalgia nélkül teszi, és nem tussol el pitiáner részleteket, szinte az orrunkban érezzük annak a nyomorult korszaknak a szagát. De épp ezért valami feldereng abból is, hogy miért tartottuk oly pompásnak akkoriban még a legselejtesebb eredetieskedést is. A történet azonban nem ér véget a rendszerváltással, hiszen ami azután történt Menyhárt Jenővel, legalább annyira tanulságos, mint ami előtte volt. Sokan bukásnak ítélhetik meg amerikai kalandjait, és biztos vannak, akik lúzernek tartják, hogy nem váltotta pénzre hírnevét a rendszerváltás idején. De talán vagyunk egy páran, akik inkább irigykedve figyelünk arra az emberre, aki minden esendősége és gyarlósága ellenére sem herdálta el legnagyobb kincsét, a szabadságát.
Glória Kiadó, 2006, 462 oldal, 2980 Ft
