A szerk.

  • A szerk.

A szerk. cikkei

Kánaánban

A pedagógusok rövidesen megérkeznek a Kánaánba, s milliós fizetések sora jelzi majd a hatalom jóindulatát – hangzott el mostanában kormányzati szájakból. A Kánaán ugyan még sehol, de biztos, ami biztos, az Orbán-rezsim már előre benyújtotta a számlát érte. A pedagógusok minősítésének változásairól beloldalainkon írunk, most lássuk az ún. státusztörvény tervezetét.

A névtelen ország

Tisztelt Gazdasági Versenyhivatal! Halaszthatatlan állampolgári kötelességemnek eleget téve, a magyar életmód védelméről szóló törvény értelmében azzal a bejelentéssel fordulok a hivatalhoz, hogy Kovács (II. emelet, 4-es ajtó) folyamatos kihágásokat követ el a magyar életmód terhére.

Medvetalp

„Főnök, neked van igazad. Igazad van, ezt határozottan kijelentem. S nem azért jelentem ki, amit a többiek mondanak rólam, hogy én egy szervilis kis szemétláda lennék, nem, ez nekem rosszul is esik. Hanem azért van igazad, mert racionálisan igazad van, átgondoltam én. Soha nem fogok beleegyezni, hogy bántsanak téged, főnök, de nem vagyok talpnyaló. Most ugyan nem sikerült elérni, amit kértél, de nem adom fel. Legközelebb biztosan sikerülni fog, mert én szeretlek, főnök. Így szeretlek, ahogy vagy” – nyilatkozta Magyarország külügyminisztere hevenyészett fordításban egy orosz hírügynökségnek (RIA, RIA Novosztyi) – nem, nem az ötvenes években, de még csak nem is Kádár is alatt, hanem pár nappal ezelőtt, alig harmincpár évvel az országunk demokratizálása, a rendszerváltás után.

A világ közepe

„Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig” – Orbán Viktor 2015-ös mondása azóta szállóigévé lett. Akkoriban a legkézenfekvőbb magyarázatnak a miniszterelnök aránytévesztése látszott; mintha a kertvégi stadionnal, a kisvasúttal, a szülőfalujára öntött milliárdokkal Orbán a gyermekkori nehézségeit próbálná feledtetni.

Mérgezett alma

„Bátran be kell avatkozni a gazdaságba” – mondta évértékelő beszédében Orbán Viktor, és már sorolta is a kormány „eredményeit” a rezsicsökkentéstől a kamatstopon át az ársapkákig. Megkérdőjelezhetetlenül, a leplezetlen önfényezés jegyében. Egyúttal felvezetve a leg­újabb szenzációt, a megyei és országos bérleteket, amelyekkel Orbán szerint filléres tétellé csökken a vasúti és a helyközi buszos tömegközlekedés. „A vármegye-bérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak” – mondotta a miniszterelnök, majd pár órával később meg is jelent a MÁV hasonló tartalmú közleménye, amelynek címét – Korszakalkotó változás a közösségi közlekedésben – valószínűleg a propagandaminisztériumban ötlötték ki.

Újra és újra

Tavaly több mint 130 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a kormány egyedi döntésekkel. Ebből a Waberer’s fuvarozó cég 6 milliárd forintot kapott egy 18 milliárd forintos összértékű logisztikai, és 390 milliót egy szolgáltató központra. Tiborcz István nem sokkal a támogatási szerződések aláírása előtt szállt be a cégbe. E hét elején kiderült az is, hogy Tiborcz a tulajdonában lévő BDPST Group egyik érdekeltségén keresztül megveszi az alapító Wáberer György részvényeit, és így a BDPST részesedése 49,64 százalékra nő a Waberer’sben. A cégben a másik nagyobb tulajdonos Jellinek Dániel, közel 30 százalék erejéig.

Itt állunk

A hrodnai régió Belaruszban van, nyugatra Lengyelország, észak-nyugatra Litvánia határolja, a legnagyobb városa a több mint 300 ezer lakosú Hrodna. A lakosság úgy negyedrésze lengyel nemzetiségű. Szép környék.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Kövess minket: