Tartalom

MaNcs 37. évf. 28. sz. (2025-07-09)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Ami megtörtént

Hétfőn délután kelt közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság pontot tett arra a sokakat régóta – már az esemény előtt is, utána meg pláne – foglalkoztató kérdésre, hogy tudniillik, megbüntetik-e a betiltott Pride-on felvonuló százezreket.

A szerk.

A szerk.

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

A szerk.

A szerk.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Belpol

Interjú

Belpol

„Van benne egy szadista hajlam”

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője

Pár száz szavazaton múlt, hogy nem ő lett a Fidesz segítségével a főpolgármester, mostanra már ő is az ellenségek közt szerepel. Erről az útról, értékválasztásról, Budapest helyzetéről és Lázár Jánosról beszélgettünk.

Megmenthető-e a félsivataggá váló Alföld?

Belpol

Szökő vizek

Szörnyű aszály pusztít az országban, ami nemcsak a gazdálkodóknak okoz nehézséget, hanem a természeti környezet fennmaradását is veszélyezteti. Szemléletváltásra és átfogó megoldásra volna szükség. Állami stratégia híján civilek, elhivatott helybéliek és önkéntesek próbálnak tenni valamit.

A magyar hadiipar részleges magánosítása

Belpol

Katonás kiszervezés

Kilenc állami, főleg hadiipari cég köt ki rövidesen a kormány által mára meghatározó méretűvé fel­duzzasztott 4iG Csoportnál. Az eddig államosító és mindent ellenőrző Orbán-vezetés hirtelenjében úgy találta, hogy az állam szakértelem híján nem annyira alkalmas a hadiipari cégek tulajdonlására.

Reformátusok szalámizzák le Békésben a pünkösdiek intézményrendszerét

Belpol

Keresztyén hadművelet

Egy jól meghatározható csoport szervezetten viszi át a munkavállalókat, az ellátottakat és az érintett önkormányzatokat a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) szociális rendszeréből a reformátusokhoz. Az akció központi alakja kiváló fideszes kapcsolataira is hivatkozik.

A legszegényebbeket célzó uniós források is akadoznak

Belpol

Feláldozhatók

Az EU elvileg olyan, szociális célú kormányzati erő­feszítéseket is támogat, amelyek célja a társadalom peremén élők életesélyeinek a javítása. Ám Orbán Brüsszellel vívott öncélú és öngyilkos háborúsdija ezeket a kifizetéseket is hátráltatja: durván 260 milliárd erre szánt forint lóg a levegőben. Pedig a magyar kormány a pedagógusok béremelését is ehhez a forráshoz köti.

Külpol

Büntetőeljárás Maja T. ellen

Külpol

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.

Interjú

Külpol

„Így változik meg a világrend”

Ivan Krasztev politikatudós, a szófiai Liberális Stratégiai Központ elnöke

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Kritika

Könyv

Kritika

Az igazságnak kín ez a kor

Bán Zsófia: Alétheia él

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Színház

Kritika

Rémek és rémültek

Rendszerbontók

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Koncert

Kritika

Szelekkel dalol

Aurora

Eddigi négy fesztiválos szereplése után múlt pénteken először adott önálló magyarországi koncertet Aurora Aksnes norvég énekesnő.

Koncert

Kritika

Másodjára is megrendítő

Tom Jones

A walesi énekes dupla évfordulót ünnepel: három héttel a budapesti koncertje előtt töltötte be 85. életévét, és hatvan éve jelent meg Along Came Jones című első albuma, rajta az It’s Not Unusual című slágerrel.

Kiállítás

Kritika

Húsban, szőrben

LOKART 3.0 – Kortárs Képzőművészeti Biennálé Pécsen

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Tévésorozat

Kritika

Autósmozi

Duster

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Film

Kritika

Céltalan poroszkálás

Daniel Minahan: Vágtázó lovakról

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Zene

Interjú

Zene

„Mint a levegővétel”

Boris Brovtsyn hegedűművész

Az orosz származású virtuóz immár a legmegbecsültebb hegedűsök közé tartozik. Régen elhagyta szülőhazáját, most Bécsben él, a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest egyik koncertjén Dohnányi versenyművének szólistájaként lép fel.

Interjú

Zene

„Amikor megszületik a párbeszéd”

Pusker Júlia hegedűművész

A belga La Libre zenekritikusa „a hegedű valódi arisztokratájának” nevezte, mások a játékának „varázslatos egyszerűségét” emelik ki. A világ legnagyobb koncerttermeiben lép fel, jelenleg Berlinben él. Most a Fesztivál Akadémia Budapestre érkezett haza, a rendezvénysorozaton több darabban is fellép, többek között Maxim Vengerovval is.

Visszhang

Visszhang: lemez

Visszhang

Julia Hamos: Ellis Island

Az 1991-es születésű, magyar felmenőkkel rendelkező amerikai zongoraművésznő első lemeze kettős identitásának portréja.

Visszhang: film

Visszhang

Államfők

Napjainkban nehéz kérdés előtt állnak a nemzetközi összeesküvésekben utazó amerikai akció- és kémfilmek: ki legyen a főgonosz?

Visszhang: koncert

Visszhang

The The

„Már csak egy közeli koncert hiányzik az üdvösséghez”, írtam tavaly az Ensoulment című, visszatérő The The-lemez kritikájának legvégén – és az ima meghallgatásra talált.

Visszhang: kiállítás

Visszhang

Zsolnay Fényfesztivál

Kilencedik alkalommal borultak fény­árba Pécs belvárosának híres épületei és utcái, az idén már a Zsolnay Negyedben is.

Visszhang: film

Visszhang

A lecke

A híres író vidéki kúriájára ambiciózus fiatalember érkezik (Liam alakítója a Minden jót, Leo Grande címszerepében feltűnt Daryl McCormack).

Interaktív
Könyv
Tudomány

Interjú

Tudomány

„Nem gondoltuk, hogy ekkorát szól”

Barna Imre Ferenc és Barnaföldi Gergely Gábor fizikusok

Egy új, magyar kutatók által kidolgozott, világszerte komoly visszhangot kiváltó, matematikailag alaposan alátámasztott elmélet adhat magyarázatot a világegyetem működésének számos rejtélyére. De mi a jelentősége egy ilyen felfedezésnek, mit magyaráz meg a forgó világegyetem modellje, mennyit tudunk az univerzum méreteiről és tulajdonságairól? És mit ér egy magyar kutató a világban? És vajon nem szédül-e, amikor irdatlan távolságokba mereszti tekintetét? A publikáció elméleti fizikus szerzőit, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársait kérdeztük.

Lokál

helyrajzi szám

Lokál

Rottenbiller utcai felüljáró

A hetvenes évek elején ugyan számos honfitársunk tekintette a közértben kapható Coca-Colát és az Intercontinentalban tanyázó Elizabeth Taylort és Richard Burtont a nyugatosodás csalhatatlan jelének.

Gasztro