Nemcsak arról van szó, hogy immár főhivatalnokok szónokolnak Nagy-Magyarország-térkép előtt (lásd: Mindig a rossz oldalon, mindig ugyanazért, Magyar Narancs, 2023. április 19.), hanem arról is, hogy a 2010 óta egyre erősödő militáns szóhasználathoz egyre gyakrabban társulnak a magyar történelem legocsmányabb korszakait idéző fordulatok.
Erre az elmúlt tíz nap is szolgáltatott példákat. Mellesleg az újrahasznosított – eleve is giccses és végtelenül ostoba – hívószavak közül manapság a leghülyébben hangzó „szittya gondolkodásmódnak” van egyedül valami értelme. A Magyar Honvédség frissen kinevezett vezérkari főnöke, Böröndi Gábor beszélt arról május 2-án, hogy a katonai oktatásba vissza akarja hozni e „mentalitást” (meg a nukleáris elrettentés témakörét). Amúgy ezt nem is Böröndi altábornagy találta ki: egy katonai szakblog 2021-es beszámolója szerint az akkori hadgyakorlatok célja a haderőfejlesztés új irányainak demonstrálása, illetve a „szittya gyalogos zászlóalj elgondolásának szemléltetése” volt. Ki is fejtik, miben áll ez a hadászati elképzelés, de nem értünk hozzá, reméljük, nagyon fasza. Laikusként legfeljebb a névválasztáson akadtunk fönn: tárgybéli ismereteink szerint a szittya harcmodor valami más, és igazán csak két dologban volt figyelemre méltó, mégpedig a vágta közbeni hátrafele nyilazás és a lóról vizelés miatt. Ellenben a kifejezésnek határozottan van politikai és néplélektani konnotációja, hogy mást ne mondjunk, az édes Erdélyért „szittya förgeteg” kerekedik föl a két világháború közötti gejl műdalban. (Nota bene: kb. 1944-től az erdélyi magyaroknak az anyaországban való csalódásáról a nótaszöveg eme átirata tanúskodott: „Édes Erdély, itt vagyunk, / ha bajban vagy, elhagyunk”.)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
