A szerk.

Visszabukott

A szerk.

Ókovács Szilvesztert meghosszabbították Bicskéig. Május 26-án, egy nappal a határidő előtt Csák János bejelentette, hogy a 2011 óta regnáló igazgató maradhat az Operaház élén. „Friss, vitális, innovatív” miniszterünk – ezek Ókovács szavai – éppen egy ázsiai útról tért haza, így hát ki kárhoztatná, hogy nem tudta meghallgatni a lehetséges jelölteket? Épp csak arra maradt ideje, hogy összehívjon egy sajtótájékoztatót, ahol csodálkozásának is hangot adott: az igazgatóválasztást nagyobb érdeklődés övezte, mint az Operaház előadásait.

Az igazgató gyomrából végre kiállhat a több hónapos görcs, és hozzáfoghat ahhoz, amihez a legjobban ért: tervezni. Egy interjúból kiderül, hogy 2050-ig tartanak a víziói – ezzel a mindössze az évtized végéig tervező Orbánra is rálicitál –, a pályázatához sem öt, hanem rögtön tíz évadtervet csatolt. Megalomán gesztusokból nem lesz hiány a következőkben sem, csak győzzük nézni a tucatjával megjelenő prömiereket, melyek aztán a telet sem érik meg.

A szakmai bizottság nem Ókovácsot támogatta, rögtön három másikat javasolt. Pedig eleinte úgy tűnt, hogy az egykori halovány tenor, mint öt éve, most is biztos befutó lesz. Hideg zuhany lehetett, amikor tenderáriáját híjával találták, és az első pályázatot eredménytelenként zárta le a minisztérium. A minapi végső döntés tükrében csak találgatni lehet, hogy miért. A kiírás olyan volt, amilyennek az operát Móricka elképzeli: legyen a ház népszerű és célozza a legmagasabb művészi nívót, legyen a hazai tehetségek gyűjtőhelye és adják egymásnak a kilincset a Pavarottik, szóljon az országhoz, a Kárpát-medencéhez és a világhoz. A második kiírás mindössze néhány rezsiszemponttal lett terjedelmesebb.

Az új pályázattal kidőltek a szekrényből a főigazgató-jelöltek. Volt kikből választani, ráadásul nem egy közülük a hatalommal is jó viszonyt ápol. Miklósa Erika megtette a dolgát, amikor az országgyűlési választások napján a „gyermekvédelmi” törvényre rímelő vendégcikket publikált a kormánysajtóban. Vadász Dániel, aki a Co-Opera ügyvivőjeként szerethető kis társulatot működtet, jelentős állami támogatásra érdemesül minden évben, és társproducere volt a közmédia Virtuózok című tehetségkutatójának, az Aeroexpress légitársaság társigazgatójaként pedig törvényt is szabtak rá az úszótalpas légi járművek működéséhez. Kettejük mellett Kesselyák Gergely karmestert javasolta még a szakmai bírálóbizottság, amelynek vezetőjét, Rockenbauer Zoltán egykori fideszes kultuszminisztert Csák arról biztosította, hogy a javaslatuk alapján választ.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.