A szerk.

Röpülünk a vízióval

A szerk.

Van, de legalábbis volt (és őszintén reméljük, hogy 2023-ban már tényleg múlt időben kell erről beszélni) az Orbán Viktor politikai ténykedését amúgy kritikusan szemlélők jó részében is valami makacs elszánás arra, hogy mindenáron megértsék és értelmes, sőt zseniális húzásként tételezzék Orbán akár legnagyobb ostobaságait, vagy kifejezetten ország- és nemzetellenes lépéseit is.

A megszólaló ilyenkor kényszeresen előrebocsátja különállását „az Orbán-fóbiásoktól”; ha élőszóban teszi közzé meglátásait, szívesen szövi mondanivalójába a „szerintetek/szerintük (a liberális sajtó, a DK-s nyugdíjasok, az öreganyám térde kalácsa szerint) Orbán »a patás ördög«”. A „patás ördög” elhangzásakor a független megfigyelő két karja fölemelkedik, mutató- és középső ujjaival idézőjelet rajzol a levegőbe. Az effajta kétségbeejtő butaság számos megnyilvánulása közül külön említést érdemelnek az Orbán állítólagos intellektuális teljesítményét méltató megnyilatkozások. A kormányfő beláthatatlan magasságokban szárnyaló gondolataira a bizonyítékok például Orbán olvasmányai lennének (amelyekről többnyire egy-egy, khm, spontánul odavetett fotó árulkodik); még szerencse, hogy mindig akad a sajtóban valaki, aki ezeket el is olvassa (mint mondjuk, a tavaly nyári slágert, a nemcsak a tartalma, hanem a szépírói teljesítménye miatt is minősíthetetlenül ócska Raspail-regényt). Nagy tehetségére gyakori érv a „víziója” is. Hiszen neki legalább van ilyenje! Ezeket fizetett értelmezői interjúk és terjedelmes értekezések sorával interpretálják kül- és belföldön.

Nos, Orbán és egzegétáinak szövegeiben a leginkább föltűnő az indoklási szakasz állandó hiánya. Nem is az, hogy e „vízió” miért jó vagy kevésbé jó – hanem, hogy voltaképpen mi a bánat is ez a vízió. A szuverenitás, a nemzetek Európája, a nemzeti tőkésosztály, a nemzeti ipar stb. megteremtése ugyanis – a megvalósult politika társadalmi és gazdasági következményeit szemlélve – jobb esetben szimpla jelszó, rosszabb esetben a nyers haszon- és vagyonszerzés megideologizálása. De árulkodó Orbán megannyi nagy beszéde, interjúja is. Emlékeznek még „futballokos” okfejtésére a múlt évtized elejéről? Ez újraolvasva is az, ami: bolond beszéd az elejétől a végéig. És amikor nézetei ismertetésével órákon át fárasztotta az őt bíráló francia filozófust, Bernard-Henry Lévyt? (Utóbb, az udvarias fogalmazás ellenére is kiderült, hogy Lévy alapvetően teljes zagyvaságnak tartotta a miniszterelnöki dolgozószobában hallottakat.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.