Antal Dániel

A Brexit mindvégig a Konzervatív Párt belügyének tűnt: ők írták ki a 2016-os népszavazást, jobbára ők kampányoltak a távozás mellett, és ők nem tudják azóta sem menedzselni a saját maguk okozta válságot. De a Munkáspártot és szélsőbalos vezetőjét is súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért.

A Brexit mindvégig a Konzervatív Párt belügyének tűnt. De a Munkáspártot és szélsőbalos vezetőjét is súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért.

Közeleg az Egyesült Királyság kilépésének március 29-i határideje (amelyet egyébként saját maguk tűztek ki két éve) – ám egyelőre nincs jele annak, hogy a brit parlament képes volna ratifikálni a rendezett távozásról kötött brit–EU-egyezményt. Theresa May kormányfő és az Európai Unió tavaly november 14-én nyilvánosságra hozott, 600 oldalas megállapodása a londoni parlamentben megalázó vereséget szenvedett. A megállapodás egy, a külvilág számára nehezen érthető részleten, az Ír Köztárság és Észak-Írország közötti határ körüli garanciák kérdésén bukott el a westminsteri törvényhozásban. De hogyan lett a Brexit az északír kérdés túsza?

A múlt héten, két és fél évvel a népszavazás után elérkezett az igazság pillanata. A brit kormány és az Európai Unió tárgyalói letették az asztalra a Brexit majd’ 600 oldalas tervezetét. Ahogyan azt borítékolni lehetett, Nagy-Britanniában szinte mindenki kiborult – igaz, távolról sem ugyanazon okokból.

Az európai trumpisták és Putyin rajongói, Marine Le Pen követői meg a Brexit-hívek a „liberális világrend” és a status quo megborulásának következő nagy pillanatát a hollandiai parlamenti választástól várják. De Geert Wildersnek, a romantikus hajviseletű populistának nincs könnyű útja a hatalomba.

A lázadás éve elmaradt! A holland választások előzményei és várható következményei.

Budapesten 2006-ban, Athénban 2008-ban ért össze az általános rosszkedv, a kormányellenes hangulat és a nagyvárosi huliganizmus a világsajtó számára is látványos balhévá. Megpróbáljuk megérteni, miért lett tele decemberben a görög hócipő. Antal Dániel Alexander Katszaitisz (Athén)

Tillmann J. A. Európa nem kötelező! című cikkében (Magyar Narancs, 2008. április 17.) az iszlám vallással szembeni európai tolerancia mérséklése mellett érvel. Az iszlám és a tények alcímet viselő írás azonban maga is a fundamentalizmus eszközeivel veszi fel a harcot a muzulmán fundamentalizmussal. A kontextus iránti érzéketlenség, a szó szerinti olvasat, a célnak alárendelten kreált történelmi narratíva, a szelektíven szemlézett tények és féligazságok köré kialakított sötét gondolati felhők elfedik a valódi összefüggések rendszerét, és lehetetlenné teszik a megértést. Európai értékeink védelmében nemcsak az iszlám fundamentalizmus terjedésével, de Tillmann korántsem egyedi érvelésével is szembe kell szállni.

A gazdasági rendszerváltás szociális piacgazdaságot ígért, nagy választékot, jó minőségű szolgáltatásokat és szociális hálót a magasabb árakkal szemben védtelen polgároknak. Ma a rendszerváltás előtti szintnél olcsóbban juthatunk közepes minőségű élelmiszerhez és ruhához, a kezdeti bizonytalanságok után erős verseny alakult ki a bankok, a biztosítók, a gépkocsikereskedők meg a telefonszolgáltatók között - és a sor folytatható.

Közel másfél évtizeden át ő volt Nagy-Britannia legjelentősebb politikusa: négy évig nyerő helyzetben lévő ellenzékiként, tíz évig kormányfőként. Ezalatt nem csak saját pártjában, majd hazájában indított el nagy változásokat, de politikája megmozgatta az egész európai baloldalt. Nehéz elhinni, hogy ötvennégy évesen nyugdíjba készülne.

A sikeres magyar gazdasági rendszerváltás lendülete uniós csatlakozásunkat követően megtört. A tervgazdaságból a piacgazdaságba történő átmenet első tizenöt évében nemzetgazdaságunk teljesítménye meghaladta a tervgazdaság utolsó időszakáét, a magyar emberek jövedelme történelmi léptékkel mérve is meredeken növekedett. Úgy hihettük, hogy az egyik legfejlettebb közép-európai nemzet vagyunk.