A két nagy párt, a jobbközép Új Demokrácia és a középbal PASZOK által uralt korrupt rendszer mozdíthatatlansága, a valódi alternatíva hiánya, a korrupció és a bűnözés érzékelhető növekedése, a fiatalok perspektívátlansága - ezek lehetnek a folyamatos lakossági frusztráció legfontosabb okai. A kormány különös cselekedetei (egy ízben maga az egyház fizette le a kormányt egy apátsági földvásárlás ügyében) és a társadalmat megosztó olyan liberalizációs próbálkozások, mint a magánegyetemek tervezett engedélyezése vagy néhány állami vállalat privatizációja a tiltakozás változatos formáit hívta elő. Különösen a diákság érezte magát veszélyben.
Tüntetők és randalírozók
A közép- és a felsőfokú tanintézményekben már 2008 őszén tapasztalható volt elégedetlenség: novemberben több mint 300 esetben szakították meg az oktatást hosszabb-rövidebb időre a diákmozgalmak, amelyek az állami oktatás minőségének javítását követelték.
Ahol egyszerre több száz ilyen megmozdulás zajlik, ott valaki előbb-utóbb provokációval próbálja meg feloldani a patthelyzetet. A görög rendőrségnek egyébként is sok volt a rovásán - kiszivárgott olyan videofelvétel a testülettől, amelyen illegális bevándorlókat kényszerítenek egymás pofozására, vagy bekasztlizott prostituáltakat csókolózásra. Megannyi kis Zsanett-ügy. Az inkompetens rendőri erők - persze kérdés, hogy a görög közszolgálatban mihez képest tekinthetők annak - valószínűleg keresték a bajt, amikor megpróbálták az ún. anarchisták mozgalmát (fiatal munkanélküliek, a görög közoktatás mocsarában tengődő tizen-huszonéves diákok meg a nyolcvanas évek undergroundjának úgy maradt veteránjai) veszélyesebbnek beállítani a valósnál. Sőt, egyes pletykák szerint kifejezetten ők biztatták a Görögországban ritka tüneménynek számító szélsőjobbos fiatalokat az összecsapásra az anarchistákkal - hogy aztán a rendőrség keményen lecsaphasson mindkettőjükre, és jogainak szélesítését követelhesse. Ám elszámították magukat. A jobboldali katonai diktatúrát 1967 és 1974 között a ma némileg mitizált diákmozgalmak kényszerítették térdre, és még ma is igen rosszul veszi ki magát, ha rendőr diákot ver. Márpedig Görögországban munka és vállalkozási lehetőségek hiányában minden fiatal diák.
Egy szürke decemberi szombaton néhány tinédzser azzal szórakoztatta magát, hogy egy rendőrautót üres üvegekkel dobált. (Az eseményekről lásd cikkünket: Görög harag, Magyar Narancs, 2008. december 18.) Az egyik közeg kiszállt, és máig nem tisztázott körülmények között elsült a lőfegyvere. A falról visszapattanó golyó kioltotta a tizenöt éves Alexisz Grigoropulosz életét. A fegyverhasználat szinte biztosan jogszerűtlen volt: Görögországban a junta bukása óta a rendőr szinte soha nem használhatja a fegyverét. Az emberölés (vagy gyilkosság) legitim demonstrációk és erőszakos huligánakciók sorozatát indította be. Az éjszakai összetűzésekben, hasonlóan a 2006-os budapesti eseményekhez, a fiatalokhoz futballhuligánok meg fosztogató csőcselék csapódott. A bűnbak a rendőrség lett: a békés és békétlen tüntetők közt két tűz közé került, s ha beavatkozott, az előbbieket hergelte brutalitásával, ha meg nem, a Molotov-koktélos huligánokat bátorította, és a tulajdonukat féltő polgárokat fordította maga ellen. A feladatnak nem is sikerült megfelelni. Ahol gyújtogattak, egy szem rendőr nem bukkant fel, máshol pedig könnygázzal oszlatták a tömeget.
A tüntetők végül a kormány vagy legalább egy miniszter vagy egy rendőrfőnök lemondását kezdték követelni. Egyiket sem sikerült elérni: a vizsgálatok folynak, a tiltakozások intenzitása csökkent, a rosszkedv azonban megmaradt. Jelenleg nincsen hivatalos felelőse annak, hogy valakik feldúlták Athén belvárosát 2008 decemberében.
Majd az EU!
Görögország 1974-ben megszabadult a jobboldali katonai juntától, majd 1981-ben belépett az Európai Közösségbe. Azóta a külvilág felé pimasz módon korrupt, lassan fejlődő ország képét mutatja. Bár a gazdasági növekedés üteme valamelyest meghaladta az unió átlagát, és a hivatalos munkanélküliség is az elviselhető 8 százalékos szintre csökkent, az eredmények nem eget rengetőek, a szakadék Nyugat-Európa és Görögország közt nem szűkült. A görög állam lusta és korrupt monopóliumait nemhogy felkészítette volna, de még meg is védte az unión belüli versenytől. A rendszert az elmúlt harminc évben az uniós források mellett az állam hitelezői finanszírozták; az európai pénzek végül a nem jövedelemtermelő athéni nyári olimpiában öltöttek testet 2004-ben. Sok a terepjáró, a tengerparti nyaraló és a Louis Vuitton-táska, kevés a működő kisvállalkozás, senki nem fektet az oktatásba, az ország stagnál. A beáramló külföldi pénz lyukas vödörbe, állami munkahelyek laza munkaóráiba, az egy számmal nagyobb, hitelre vett automobilokba ömlött. Az ország a nyolcvanas évek közepétől elképesztő méretű állami bürokráciát épített ki. Ez felszívta ugyan a munkanélküliek tömegét, de szinte lehetetlenné vagy legalábbis idegtépő kalanddá teszi egy villanyszámla befizetését vagy az internet bekötését. Az állam monopóliuma talán az oktatásban vált a legnyomasztóbbá. A nyolcvanas évek végén a fiatalkorúak körében mért munkanélküliség 20 százalék körül ragadt be, erre a kormányzatok megpróbáltak mindenkit begyömöszölni az egyébként zsúfolt és rossz minőségű állami egyetemi oktatásba.
A görög értelmiség sokáig abban reménykedett, hogy az unió egyszer majd csinál valamit. Ez egy kicsit így is lett: az Európai Bíróság esetjogának korpuszát jelentős részben az Európai Bizottság vs. Görögország viták adják. Athén az elmúlt években az EU-pénzek kreatív könyvelésével jó párszor lebukott, sőt kiderült, hogy az eurókritériumokat is megbuherálták annak idején. Ám a hidegháború elmúltával a távoli Brüsszelt ez már nem nagyon izgatja. Kiszabnak kisebb bírságokat, de a segélyeket nem állítják le. Annyi energiát az EU nem fog belefektetni az országba, hogy megjavítsa, sőt harcolni sem fog vele. Végül is az értelmetlenül elköltött uniós segítség legjobban a görögöknek fog fájni. Görögország olyan alacsonyra tette a rivalizációban a lécet, hogy még a szomszédait sem tudja felizgatni. A világpolitikában Macedónia kivétózásával múlatja az időt meg a látványos, költséges és virtuális határsértések sorát produkáló légijárőrrel a jóval nagyobb NATO-szövetséges, Törökország határain. Ez a fajta "külpolitika" csak néha ver fel nagyobb port, mint amikor Magyarország a tizenöt éves és fele akkora szomszédjával, Szlovákiával kardozik.
Jó buli volt
A tiltakozás változatos formái a görög hétköznapok részévé váltak. A politikai rendszeren belül nincsen megoldás, sőt, már azzal sem tudja magát megvigasztalni senki, ha a bajokat a csúnya "nagy pártokra" keni. Ezzel mindenki tisztában van - ám ezek a pártok millió alkuval kötődnek a polgárokhoz. A sok egyéni érdek pedig nem adja ki a közjót. A képviselők és a hivatalnokok állami állást, EU-támogatást, építési engedélyt bírnak szerezni, esetleg ki tudnak járni egy elviselhető posztot az idegőrlően hosszú sorkatonai szolgálatban. A politikai rendszer - 34 évvel a diktatúra megbuktatása után - egyéni alkuk millióira épül. A status quo megbolygatása ma már beláthatatlan következményekkel járna, ezért az állam lassan a háttérbe vonult, és hagyja a szolgáit boltolni. Mindenki úgy marad a felszínen, ahogy tud.
A világ első demokráciája büszke örököseinek pedig a demokráciából annyi maradt, hogy tüntethetnek a közintézmények, a közművek és a közhatalom ellen. Ahol viszont alacsonyak a bérek, tűrhetetlen a színvonal, és még a rendőrség is rosszul végzi a dolgát. Az állami részvétel túlsúlyossága miatt a magánszférának kevés ráhatása van a politikai rendszerre, de a választókra is. Mivel a szó eredeti értelmében nem maradt a közügyekre kihegyezett politikai rendszerük, a görögök politikai megoldást sem találnak a bajaikra. Görögország ma a világ elég korrupt országainak körébe tartozik, versenyképesség tekintetében elmarad lenézett, szutykosnak tartott kis szomszédaitól, Macedóniától és Albániától is, nemhogy azoktól az országoktól, amelyek a görögökkel egy időben léptek a demokrácia, a piacgazdaság és az EU-tagság útjára. Spanyolország a világgazdaság 8. legnagyobb szereplője lett, Írország most ugyan nagyot koppant, de azért előtte felküzdötte magát a leggazdagabbak közé. Talán csak azért nem a görögöket pécézték ki a pénzpiacok 2008 októberében, mert az államadósságukat euróban denominálták. Aztán jött az általános elégedetlenség és a randalírozás: már mindenki másnapos, pedig a bulinak még vége sincs. Ebből soká lesz józan ébredés.
