Antal Dániel

Az ünnepség elmarad

A Brexit és az északír kérdés

  • Antal Dániel
  • 2019. április 7.

Publicisztika

Közeleg az Egyesült Királyság kilépésének március 29-i határideje (amelyet egyébként saját maguk tűztek ki két éve) – ám egyelőre nincs jele annak, hogy a brit parlament képes volna ratifikálni a rendezett távozásról kötött brit–EU-egyezményt. Theresa May kormányfő és az Európai Unió tavaly november 14-én nyilvánosságra hozott, 600 oldalas megállapodása a londoni parlamentben megalázó vereséget szenvedett. A megállapodás egy, a külvilág számára nehezen érthető részleten, az Ír Köztárság és Észak-Írország közötti határ körüli garanciák kérdésén bukott el a westminsteri törvényhozásban. De hogyan lett a Brexit az északír kérdés túsza?

Azt, hogy a dolog nem fog simán menni, már a cirkusz elején, pusztán logikai alapon sejteni lehetett. Ha az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, akkor az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországnak is ki kell lépnie: vagy az Európai Unióból, vagy az Egyesült Királyságból. Ha lesz határ (vám- és egyéb határ) az EU és az Egyesült Királyság között, akkor annak szárazföldi része Észak-Írország és az Ír Köztársaság között fog futni.

A dolgok igazán akkor fordultak rosszra, amikor May a Brexit-népszavazás után – téves taktikai számításból – előre hozott választást írt ki. Ezen a Konzervatív Párt csak az északír Democratic Unionist Party (DUP) segítségével tudta megőrizni a parlamenti többségét. A DUP az északír tartomány helyi pártja, azon belül is a protestáns többségé, s a protestáns politikai közösségen belül is a szélsőséges, brit nacionalista, a katolikus kisebbséggel szemben kérlelhetetlenül ellenséges magatartást viszi. (Észak-Írország 1,8 millió lakójának kevesebb mint kétharmada brit tudatú protestáns, több mint egyharmada ír tudatú katolikus – a szerk.)

A DUP mind belpolitikailag, mind a tárgyalásokon sebezhetővé tette a brit kormányt. (Ha rosszindulatúak akarunk lenni, akkor az EU talált egy olyan sebezhető pontot, amelyre tapintva a brit kormányra tudta kényszeríteni az akaratát.) A megbukott kilépési egyezmény ugyanis Észak-Írország ügyében az egyetlen lehetséges, elvben a DUP számára is elfogadható megoldást rögzítette. Azt tudniillik, hogy Nagy-Britannia addig nem lép ki a vámunióból és az egységes európai gazdasági térből, amíg az északír határ kérdését nem rendezik. Ha ugyanis az északír határ nem lenne (vám)határ, az északír belépési pontokon át az egész Európai Unióba korlátlanul érkezhetnének az el nem vámolt áruk, és persze az EU-ba lépésre nem jogosult személyek is. A másik megoldás az lett volna, ha az Egyesült Királyság és az EU közötti vámhatár Észak-Írország és Nagy-Britannia között húzódik az Ír-tengeren: ekkor nem lett volna szükség az ír–északír határra. Ez viszont a DUP számára elfogadhatatlan volt – a protestánsok pártja az ír egyesüléshez vezető szimbolikus és nem szimbolikus lépést látta volna ebben a megoldásban. Nem ok nélkül.

 

Vissza a múltba

Az észak-írországi alacsony intenzitású, több évtizedes polgárháborút lezáró békeszerződést Nagy-Britannia, Írország és az Európai Unió írták alá, s a határ két oldalán külön népszavazás erősítette meg. Az 1998-as Belfasti (avagy Nagypénteki) Egyezmény olyan helyi parlamenti és kormányzati struktúrát hozott létre, amely kizárja, hogy a katolikus (ír tudatú) és protestáns (brit tudatú) közösség a másik felett uralkodni tudjon, s lényegében megszüntette az addig súlyos rendőri és katonai jelenléttel őrzött határt is Észak-Írország (vagyis az Egyesült Királyság) és az Ír Köztársaság között.

Az egyezmény a békét ugyan elhozta, de az igazi megbékélést nem. A katolikus–protestáns ellentéten felülemelkedni próbáló, nem felekezeti vagy identitásalapú helyi pártok az elmúlt húsz évben sem tudtak megerősödni. A katolikus közösség vezető pártja végérvényesen a Sinn Féin lett, míg a protestáns szavazatok nagy többségét rendre a DUP nyeri el. A Sinn Féin köztudomásúan az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnya volt, míg a DUP-t ugyancsak számos alkalommal hoztak hírbe lojalista, vagyis a brit/protestáns uralomért gyilkolni is képes gerillaszervezetekkel. A DUP és a Sinn Féin 1998 után csak egészen rövid időszakokra tudták beüzemelni a helyi autonómia intézményeit: mind a törvényhozás, mind a kormányzat működtetése rendkívüli konszenzuskényszert igényel. A tartományt jó ideje Londonból igazgatják – éppúgy, ahogy a polgárháború idején.

Ám, míg a DUP eleve elutasította a Belfasti Egyezményt, és lassan kiszorította a békeszerződést létrehozó korábbi unionista pártokat a közéletből, a Sinn Féin nemcsak letette a fegyvert, de a határ mindkét oldalán meghatározó és békés párt lett. Bár a megalakulása óta bojkottálja a westminsteri közös parlamentet, és az Észak-Írországban elnyert londoni mandátumokat nem veszi át, az írországi választásokon 1998 óta egyre jobb eredményeket ér el – immár stabilan a három nagy párt közé tartozik, és folyamatosan dolgozza le a hátrányát a két hagyományos, nagy politikai erővel, a Fianna Fáillal és a Fine Gaellel szemben. Észak-Írországban pedig a Sinn Féin minden egyes választáson egy kicsivel több szavazatot kap, mert minden évben egy kicsivel több katolikus lesz nagykorú, mint protestáns.

A Nagypénteki Egyezmény nyitva hagyta a határok békés megváltoztatásának lehetőségét. Ezzel a Sinn Féin eddig soha nem élt, mert soha nem lett volna esélye nyerni, ugyanakkor a demográfiai folyamatok miatt eddig is biztosra vehette, hogy ez a helyzet húsz év múlva meg fog változni. Az idő az ír egyesülés zászlaja alatt politizáló Sinn Féinnek dolgozik. A határ megnyílása ugyanis nem csak lelkileg szabadította fel az északi katolikusokat: Írország az EU egyik leggyorsabban fejlődő tagországa, a múlt században kialakult, konzervatív-nacionalista képpel szemben EU-párti, dinamikus, fiatal ország, miniszterelnöke a félig indiai és vállaltan meleg Leo Varadkar.

A Sinn Féin óvatosan politizál, hiszen elérhető közelségbe került százéves történelmi célja. Az ír és a brit kormánytól hatástanulmányokat követel az esetleges egyesülésre, és alapos vitára bocsátanák a népszavazási kérdést is, nehogy a sikertelen skót függetlenségi népszavazás és a tragikomédiába forduló Brexit-referendum jusson róla a választók eszébe. Akár éveket is szánnának a népszavazás előkészítésére – elvégre a Sinn Féinnek rengeteg a vesztenivalója az Ír Köztársaságban, ahol a többség nem szeretné Észak-Írország fejlesztésének és az egymilliós protestáns kisebbségnek a gondját a nyakába venni. Szemben a hosszú távon vesztésre álló, békétlen DUP-vel, a Sinn Féin célja integratív: el kell nyernie a déli és az északi választók bizalmát, és ha szeretné az újraegyesítést egy emberöltővel előre hozni, akkor a mérsékelt északi protestáns szavazók bizalmára is szüksége lesz. Jelenleg Észak-Írországban a lakosság 29 százaléka támogatja az ír egyesülést (vagyis még a katolikus populáció egy része sem bolygatná a hosszú évtizedek után kiszenvedett békét), de a kilépés hatására ez 50-50 százalékra változna. Azaz a protestánsok egy része is az Ír Köztársaságra, az ír gazdaságra és az uniós útlevélre szavazna.

 

Cafatokra

A háromfelé szakadt, a DUP kegyelméből kormányon maradt brit Konzervatív Pártnak minderre nincs megoldása. Hiszen maguk a konzervatívok sem tudnak megegyezni a kilépés feltételeiben, nemhogy a DUP-t képesek lennének maguk mellé állítani. A rendezett Brexitet óhajtó konzervatívok képtelenek megszerezni a May-féle egyezséghez szükséges többséget a hard Brexitet támogató konzervatív képviselőkkel és a DUP-vel szemben. Ebben a helyzetben Maynek három lehetősége van: a saját jobbszárnyán és Észak-Írországban elvesztett szavazatokat a Brexit-párti Munkáspárttól pótolja; az utolsó pillanatban lefújja a kilépést; esetleg fejest ugrik a sötétbe, és minden megállapodás nélkül zárja le a határokat. Ez utóbbi olyan katasztrofális következményekkel járna, hogy a mérsékelt toryk a többi párttal meg fogják akadályozni. Ők alkut köthetnének a Munkáspárt egy részével, de mivel ez a Munkáspárt szakadásához vezetne, bajosan bír megtörténni. Ezért ugyanilyen valószínű a kilépés elhalasztása, amelynek a jogi feltételeit az Európai Unió Bírósága már decemberben tisztázta: ez egyoldalú jognyilatkozattal lehetséges, amennyiben annak nem célja a nyilatkozattal való visszaélés, és az EU alapszerződésében biztosított kétéves kilépési időszak rosszindulatú megváltoztatása.

May tavaly nagy kilépési ünnepségeket ígért március 29-re – de az már most látható, hogy akár mennek, akár maradnak, ünnepelni a britek nem fognak. A legkevesebb, ami elmondható, hogy a brit politikai rendszer nem volt képes megbirkózni a rendezett Brexit levezénylésének politikai feladatával. Jeremy Cor­byn, a pártelnöki széket párton kívüli előválasztókkal elnyerő, trockista-szocialista munkáspárti vezető egy százalékpontra közelítette meg szélsőbalos elődje, Michael Foot 1982-es népszerűtlenségi rekordját, s ez, ahogy akkor, úgy most is a Munkáspárt szakadását indította el. Eddig kilenc képviselő távozott a pártból, akikhez máris csatlakozott három EU-párti konzervatív politikusnő. Skóciában új lendületet kapott a függetlenségi tábor – de a Brexit nem csak Skócia (és Gibraltár) alkotmányos viszonyának újrarendezését teszi szükségessé az Egyesült Királyságon belül. A Belfasti Egyezmény újratárgyalása és egy ahhoz mérhető nagy kompromisszum nélkül vagy a Brexit marad el – vagy a kilépés a független és EU-tag Skócia megszületése mellett az Ír-sziget egyesüléséhez is hamarabb fog elvezetni, mint gondolnánk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.