Mihez kezd Nagy-Britannia a Brexit-alkuval?

Fény az alagút közepén

  • Antal Dániel
  • 2018. december 22.

Külpol

A múlt héten, két és fél évvel a népszavazás után elérkezett az igazság pillanata. A brit kormány és az Európai Unió tárgyalói letették az asztalra a Brexit majd’ 600 oldalas tervezetét. Ahogyan azt borítékolni lehetett, Nagy-Britanniában szinte mindenki kiborult – igaz, távolról sem ugyanazon okokból.

A tárgyalásokon az Európai Unió elérte azt a minimálprogramot, amit két éve kijelölt magának. Többé-kevésbé rendezték a korábban szabadon költöző európaiak és britek szerzett jogait; London teljesíti fennálló befizetési kötelezettségeit a közös kasszába, és az 1998-as északír békeszerződés (a „nagypénteki megállapodás”) értelmében nyitva marad az Egyesült Királyság részeként fungáló Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti határ. Vagyis nem lesz ilyen határ: és ezzel az is eldőlt, hogy marad a vámunió is. Az Egyesült Királyság része marad az európai szabadkereskedelmi övezetnek.

Brit részről viszont senki nem ért el semmit. Kicsit keménykedtek a már letelepedett magyar orvosok, lengyel szakmunkások, román ápolónők ügyében – cserében az EU-ban élő több millió brit is csak arra kapott jogot, hogy abban az országban maradjon, ahol éppen van. (Aki most Németországban dolgozik, az csak munkavízummal mehet majd tovább Brüsszelbe vagy Párizsba, vagy Białystokba.) A britek, ha megcsúsznak a Brexittel, maradhatnak a közös programokban, de fizetniük kell az EU-tagdíjat – szavazati, értsd bármibe beleszólási joguk ellenben egyetlen politikai testületben sem lesz. A vámunióból egyoldalúan nem léphetnek ki, ám amíg tagok, senkivel nem köthetnek önálló szabadkereskedelmi megállapodást. Lényegében megmaradnak a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság (ECJ) joghatósága alatt. Ez a testület a közös európai jog betartását kényszeríti ki a tagországokban – a kilépéspárti szuverenisták egyik leghangosabb követelése épp az ECJ „béklyóinak” a lerázására irányult.

A britek vesszőfutásában nincs semmi meglepő: London soha nem tudta pontosan, mit szeretne elérni a Brexittel. Hiszen már maga a Brexit-kampány is óriási blöff volt, és az is maradt; a kilépésnek soha nem volt programja, és menet közben sem sikerült kitalálni, miért is lenne jó Nagy-Britanniának kiválni. Ahogyan tavaly, az érdemi tárgyalások megkezdésekor írtam (lásd: Káosz a királyságban, Magyar Narancs, 2017. március 23.), a népszavazás kiírása David Cameron egykori konzervatív pártelnök-miniszterelnök ötlete volt a párton belüli euroszkeptikusok elhallgattatására. Pechére a másik nagy brit pártot, a Munkáspártot épp ekkortájt hekkelte meg az előválasztáson a Jeremy Corbynt pajzsra emelő szélsőbalos csoport, aminek következtében az EU-párti baloldalnak euroszkeptikus vezetője lett. Az erőtlen bennmaradási kampányt látva aztán „valakik” ráéreztek a lehetőségre, hogy könnyedén káoszba lehet dönteni az uniót és a NATO-t. Profi dezinformációs kampány indult, törvénytelenül nagy büdzsével. Nem tudjuk még, kik álltak e mögött, de a kontúrok – hála az amerikai választások törvénytelen orosz manipulációját vizsgáló Mueller-csapatnak – kezdenek felderengeni.

 

Az EU a falnak beszél

Mindezek ellenállításaként az EU elmagyarázta, hogy Nagy-Britannia a norvég, svájci vagy izlandi feltételekkel maradhat a közös piacon. De szóba jöhet az ukrán mintára kötött társulási szerződés is, vagy ha a briteknek az tetszene, a Kanadával kötött szabadkereskedelmi egyezmény modellje is lehet a megoldás. Ezek nagy gonddal kidolgozott, bejáratott rendszerek, amelyek lehetővé teszik vonatok, teherhajók, repülők tízezreinek szabad átkelését az európai határokon. A britek választhatnak, és csak három alapvető feltételt kell teljesíteniük: a szabad költözés jogával élők szerzett jogait tiszteletben tartják, a korábbi költségvetési vállalásokat teljesítik, és nem ássák alá az északír békeszerződést. Azt pedig az EU már az elején leszögezte, hogy nem enged a négy alapvető uniós jog egyikéből sem, hiszen ezek (a munka, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása) együtt és csak együtt adnak ki értelmes, igazságos és méltányos rendszert.

Theresa May miniszterelnök viszont öngyilkos akcióval indította a tárgyalásokat: előre hozott választásokon akarta megerősíteni a frakcióját, de ez a terve kudarcot vallott. A brit politikában páratlan módon a Konzervatív Párt csak a szélsőséges unionista északír DUP mandátumaival tudta megőrizni a kormánytöbbséget. Az északír békeszerződés ellenségeinek kormányra kerülése persze nem segítette a békeszerződés vívmányainak a megvédését. Az előre hozott választást a párton kívüli szélsőbaloldal által túszul ejtett Munkáspárt sem tudta megnyerni: az EU-n kívüli demokratikus szocializmus ígéretével kampányoló Jeremy Corbyn ugyanis elveszítette pártja egyik legfontosabb politikai hátországát, az EU-párti Skóciát.

May kisebb frakciója semmivel sem lett egységesebb, mint az egykor David Cameron mögött álló nagyobb frakció a maga euroszkeptikus és realista szárnyával. Az utóbbiak ugyanis két részre szakadtak: azokra, akik nem adták fel, hogy valamiképp bent tartsák az Egyesült Királyságot az EU-ban, és azokra, akik a károkat minimalizálandó értelmes alkura törekednek az EU-val – maga a kormányfő is ez utóbbi táborba tartozik. Az unióellenes szárny viszont maga mellé állította azokat az opportunistákat, akiknek nincs komolyan vehető véleményük az EU-tagságról, de nagyon vágynak a Downing Street 10.-be, és szívesen megbuktatnák a kormányfőt. Ők azok, akik jobbnál jobb ötletekkel rukkoltak elő minden héten – a vámunió megszüntetéséről, a bevándorlás reformjáról (értsd: az unión belüli szabad mozgás felszámolásáról) és a szolgáltatások és a tőke szabadságának megtartásáról, és a jóisten tudja, miről még.

A négy csoport között lavírozó Theresa May főtárgyalói ennek megfelelően bohózatot adtak elő a tárgyalásokon, kiérleletlen, életidegen ajánlatokkal álltak elő. Mindig mást és mást mondtak: a szigetországi politikusoknak újabb és újabb ötletrohamokkal kellett demonstrálniuk a saját szavazóiknak, hogy miért is előnyös a Brexit; és persze folyamatosan az „innovatív gondolkodás hiányával” vádolták az EU-t. Egy idő után az uniós csapat rendszeresen konzultált a brit ellenzékkel is – hátha abból kisül valami. Ám a brüsszeli tárgyalók rémülten tapasztalták, hogy Jeremy Corbynt egyáltalán nem érdekli a megállapodás tartalma, csak az, hogy a megtorpedózásával újabb előre hozott választást csikarjon ki.

 

Az utolsó szó

Az értelmetlen tárgyalások hosszú hónapjai, majd a patthelyzetet konzerváló előre hozott választás után a brit társadalom elkezdte alulról megszervezni a Brexit alternatíváját. Miután világossá vált, hogy az angol politikában nem képes képviselethez jutni a bennmaradás, orvosok, nővérek, gyáriparosok, egyetemi oktatók, kutatók, diákok, mezőgazdák, jogászok és más szakmai csoportok a kisebb brit, valamint a skót, walesi pártokkal összefogva egyre összehangoltabb kampányt indítottak egy új népszavazás kiírásáért. Az Independent című, a megmaradt két nagy párttól egyenlő távolságot tartó újság szerkesztőségének kezdeményezésére a nyár végén Final Say néven aláírásgyűjtés indult az új népszavazás mellett, ami mostanra több mint egymillió szignónál jár. (Októberben 700 ezres tömegtüntetéssel is nyomatékosították igényüket.) Ez a mozgalom szeptemberben megpróbálta az elvileg EU-párti Munkáspártot is visszafoglalni, sikertelenül. Corbyn és csapata vaskézzel őrzi pozícióját, és olyan párthatározatot fogadtak el, mely csak abban az esetben engedi népszavazás támogatását, ha más úton nem sikerül előre hozott választásokat kikényszeríteni.

A most aláírt egyezmény elvileg az EU miniszterelnökeiből álló Tanács elé kerül 25-én, de csekély az esélye annak, hogy ebben a formájában életbe lépjen. A westminsteri ratifikáció előtt ugyanis ezer akadály tornyosul. Először is el kell kerülni a parlament feloszlatását, amihez Theresa Maynek túl kell élnie a Konzervatív Párton belüli bizalmatlansági indítványt. (Ez minden bizonnyal sikerül neki.) Ezt követően találnia kellene a vele szembefordult, nagyjából 100 konzervatív és 10 DUP-képviselő helyett körülbelül 110 ellenzékit, aki megszavazza ezt az Egyesült Királyságra nézve valóban megalázó, ám a lehetetlen helyzetből mégis a legtöbbet kihozó egyezményt. Utána mindezt át kell vinnie a felsőházon is, ahol a kilépésnek nincs többsége – igaz, őket a Lordok Háza megszüntetésével fenyegette meg a miniszterelnök arra az esetre, ha nemmel szavaznának.

A bennmaradáspártiak ezzel szemben azt szeretnék elérni, hogy a parlament írjon ki olyan népszavazást, mely az egyezmény elfogadása és a bennmaradás közötti választást kínálná fel. Bár a brit társadalom kétharmada referendumot akar, ezt a parlamentben alig 100 képviselő támogatja – túlnyomórészt a skót és walesi pártok, illetve a liberális és a zöld párt reprezentánsai (utóbbi pártok a választási rendszer aránytalansága miatt csupán maroknyi képviselővel rendelkeznek).

Ha viszont se népszavazás, se egyezmény nem lesz, akkor a legrosszabb következik be. Nagy-Britannia háromszor annyi ideje tagja az EU-nak, mint mi; az országban gyakorlatilag minden gyártási folyamat, minden termelő tevékenység integrálódott az európai gazdaságba. A megállapodás nélküli hard Brexit pedig azt jelenti, hogy eme elképzelhetetlenül szövevényes kapcsolatrendszer mögül egyik napról a másikra, konkrétan 2019. március 29-én éjfélkor eltűnik az egyezmények, törvények, a közös szabályozások biztosította rend. Gondok lesznek a gyógyszerellátással, a nagy gyárakban akadozni kezd a termelés, a Kent megyei autópálya egyik sávja szükség-kamionparkolóvá alakul; az orvosok és az ápolók elindulnak haza – és jövő tavasszal még az epret se fogja senki leszedni a földekről.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.