Tillmann J. A. Európa nem kötelező! című cikkében (Magyar Narancs, 2008. április 17.) az iszlám vallással szembeni európai tolerancia mérséklése mellett érvel. Az iszlám és a tények alcímet viselő írás azonban maga is a fundamentalizmus eszközeivel veszi fel a harcot a muzulmán fundamentalizmussal. A kontextus iránti érzéketlenség, a szó szerinti olvasat, a célnak alárendelten kreált történelmi narratíva, a szelektíven szemlézett tények és féligazságok köré kialakított sötét gondolati felhők elfedik a valódi összefüggések rendszerét, és lehetetlenné teszik a megértést. Európai értékeink védelmében nemcsak az iszlám fundamentalizmus terjedésével, de Tillmann korántsem egyedi érvelésével is szembe kell szállni.
*
Ennek az érvelésnek érvénytelenségét a történelmi tények szelekciójánál ragadhatjuk meg a legkönnyebben. Tillmann szerint az iszlám mindig is a vallás erőszakos, a világi katonai hatalommal egyesített terjeszkedésére épült, amit az is igazol, hogy a mai iszlám országok csak fegyverszünetet szoktak kötni, békét nem. Csakhogy már saját nemzeti történelmi tapasztalataink is cáfolják ezt az állítást: Magyarország jelentős része, benne a mai fővárossal, százötven évig állt az Oszmán Birodalom megszállása alatt. Ezen idő alatt lakosai gyakorolhatták keresztény hitüket, megvívhatták felekezeti vitáikat a reformáció és az ellenreformáció tárgyában, és lényegében egyházi szervezetüket is megtarthatták. Ma az összes, magát iszlám államként meghatározó ország tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a legtöbb nem áll háborúban szomszédaival, háborúit pedig a fegyverszünet után általában békekötéssel zárja. Nem vitás, hogy több európai és közel-keleti fegyveres konfliktus ideológiai hátterében jelen van a vallási dimenzió - ebben azonban az elmúlt évszázadban felvirágzó iszlám nem tér el a történelmi katolicizmustól és a megreformált kereszténységtől. A magyar nemzeti alaptanterv szerint tanuló diákok értesülnek azokról a kegyetlen, a vallási ideológia nevében megvívott európai háborúkról, amelyekből tanulva civilizációnk egyik alapértékévé vált a vallási türelem, és európai alapjogunk lett a vallásszabadság. Sajnos ebben az általánosan kötelező műveltségi anyagban még nem szerepelnek az iszlám nevében vívott háborúk és a muzulmán európaiak szempontjai. A Tillmann írásában idézett forrásokat úgy érdemes forgatni, hogy hozzáolvassuk nemcsak az európai felekezeti háborúk történetét, de a keresztény-iszlám Libanonban élő Amin Maalouf A keresztes háborúk arab szemmel című művét is (Európa Könyvkiadó). A fundamentalistáktól ugyanis az különböztet meg bennünket, hogy több, egymásnak ellentmondó történetet is tudunk értelmezni, felfogjuk az egyes szavak, mondatok kontextusát, és képesek vagyunk belehelyezkedni más emberek nézőpontjába is.
Nem sokkal nehezebb dió a jelenlegi canterburyi érseket gyalázó sorok értékelése. Nagy-Britannia a joguralom eszméjének és a parlamenti demokráciának az európai bölcsője. Az anglikán egyház formális feje II. Erzsébet királynő, Rowan Douglas Williams pedig - akit Tillman szerint "a kontraszelekció 'kegyelme' juttatott" a canterburyi érsek hivatalába - a brit államvallás legfőbb teológiai vezetője. Az érsek a közelmúltban amellett érvelt, hogy azon esetekben, amikor a világi igazságszolgáltatás nem akar dönteni az állampolgárok - elsősorban családjogi - vitáiban, az iszlám hitű állampolgárok vallási törvényük, a saría alapján rendezhessék viszonyaikat. E gondolat a mai Magyarországon oly' természetes, hogy szükségtelen róla vitatkozni. Senki nem gondolná helyesnek például, ha a polgári házasság felbontását kimondó állami per ítélete egyházjogi értelemben is érvényes volna, vagyis ha a templomban kötött házasságokat a magyar bíróság érvényteleníthetné. A canterburyi érsek annak érdekében, hogy II. Erzsébet iszlám életet élő alattvalói az európai szabadságjogokra épülő világi törvényeket életük más viszonyaiban könnyebben fogadják el, annyit kért a muzulmán hitű brit állampolgárok számára, ami a legtöbb európai országban ma is jár a különböző keresztény felekezetek és a zsidó vallás követőinek. Éppen Anglia egykori véres, embertelen vallásháborúinak történelmi tapasztalata tette Európa-szerte elfogadottá azt a gondolatot, hogy szabadságjogaink egyik legfontosabb alapja a vallási türelem. A canterburyi érsek ötletét azért lenne érdemes megfontolni, mert Európa vallásgyakorló polgárai között a katolikusok után ma már az iszlám követői vannak a legtöbben. Intézményeink erre nincsenek felkészülve, ami a kettős mérce jól használható ideológiai érvét adja a muzulmán fundamentalisták kezébe. Európa történelme számtalanszor bizonyította: a vallási türelem hiánya más alapjogainkat, a szólásszabadságot, a művészi kifejezés szabadságát és az emberi méltóság vagy akár a tulajdonjog védelmét is veszélyezteti. Az evilági törvények evilági elsőbbsége csak akkor érhető el, ha azokat nem fordítják szándékosan, módszeresen és értelmetlenül szembe a törvények jogalanyainak vallási meggyőződéséből fakadó parancsokkal.
*
Tillmann a művészi kifejezés szabadságáról elmélkedve azt állítja, hogy az iszlám követői különleges védelmet igényelnek vallási jelképeiknek, miközben Európában "keresztény vagy zsidó jelképeket akár szarban és húgyban is ki lehet állítani". Arra kérem az olvasót, gondoljon vissza most arra a galériára, kiállítóteremre, ahol legutóbb járt, és próbáljon meg odaképzelni egy szarkupacba nyomott feszületet! Esetleg kérdezzen meg egy kurátort, mit tenne egy üveg húgyban úszó menórával? Az ilyen provokációk ugyanolyan heves reakciókat váltanának ki a keresztény és zsidó vallású emberekből, mint a Mohamed-gúnyrajzok az iszlám követőiből. A legtöbb művelt európai a kereszténység, a zsidóság vagy az iszlám gyalázására alkalmas műtárgyakat egyformán nem engedi nyilvános terekbe. A Piss Christ a budapesti MEO-n kívül kevés helyen volna kiállítható, tévedés volna ennek a félnyilvános térbe helyezéséről általánosítani. Az európaiak valamivel jobban tolerálják az embereket vallási meggyőződésükben sértő műveket, mint az Egyesült Államok vagy az arab országok kulturális intézményei, de ennek az oka nem a művészetek nagyobb szabadsága, hanem az európaiak világviszonylatban kiemelkedő közönye a vallási eszmék iránt. Azok az emberek, akik a Mohamed-karikatúrákat közlik, az iszlám követőit azzal provokálják, hogy vallásuk egyik ábrázolási tilalmát szegik meg, és mellesleg egy ronda általánosítással ki is gúnyolják őket. A próféta terroristakénti ábrázolása nem kizárólag a szólás szabadságának az ügye, hanem az emberi méltóság védelméről és a vallási türelemről is szól. Amikor európai alapértékeink és alapvető jogaink konfliktusba kerülnek egymással, a legtöbben - éppen a kritikára is nyitott műveltségünkből fakadóan - képesek vagyunk bölcs kompromisszumokat kötni.
A vallási gyűlöletkeltés olyan prófétái, mint az ebből hivatásszerűen megélő Geert Wilders a szólásszabadság fundamentalista értelmezése mögé bújva heccelik az iszlám fundamentalistákat. Wilders iszlámprovokáló filmjének, a Fitnának a valódi kontextusa egy több hónapos iszlámellenes sajtókampány volt, ami azt a célt szolgálta, hogy az iszlám fundamentalisták feldühítésével a szerepüket láthatóvá és felnagyíthatóvá tegye; hogy aztán ez a filmben is látható módon alkalmas legyen a muzulmánok gúnyrajzszerű, szélsőségesen torz és így általánosító ábrázolására. Ez a módszer a nácik zsidókat gúnyoló hecckampányainak eszközeit és dramaturgiáját alkalmazza. Wilders és az általa feltüzelt muzulmán fundamentalisták ellen pontosan úgy kell védekezni, mint az európai nácikkal szemben. A sors iróniája, hogy ha a szekuláris európai államok nem próbálnák egyszerre megvédeni Wilders és az iszlám fundamentalisták alapvető jogait és életét, akkor a holland provokátornak már vélhetően anynyi volna.
Az iszlám fundamentalizmust én is aggasztónak vélem. Ennek a vallásnak a követői aránytalanul nagy számban találhatók az elmúlt tíz évben a terrorista cselekmények elkövetői közt. Ám erre a jelenségre a lehető legrosszabb válasz az iszlám fundamentalisták provokálása vagy kriminalizálása. A kereszténység nevében elkövetett emberirtások és kegyetlenségek legjobb ellenszere a keresztény műveltséget megújító reformáció és ellenreformáció volt. Az északír terrorizmust nem az ulsteri írek tengerbe szorításával lehetett megállítani. A megfelelő válasz ezekben a helyzetekben nem az egyik alapjog korlátozása a másik javára, hanem a szabadságjogok teljes rendszerének együttes megerősítése - így a szólásszabadság mellett a vele néha konfliktusba kerülő vallásszabadság és az emberi méltóság védelme. Seres László a Tillmann-féle érveléssel rokon Wilders-apológiájában (Az utolsó figyelmeztetés, Élet és Irodalom, 2008/14.) Európa halálát vizionálta amiatt, hogy a legerősebb európai állam, Németország állami iskoláiban - a kereszténydemokrata belügyminiszter javaslatára - a kereszténység mellé az iszlám tanait is felvették a kötelező hittanoktatásba. Pedig a szekuláris német államnak ez a lépése a legjobb önvédelem a szólásszabadság vagy az iszlám fundamentalista értelmezői ellen. Azok az emberek, akik megismerkednek az Európában gyakorolt vallások főbb törvényeivel és eszméivel, vélhetően kevesebb eséllyel fogják vallásos szomszédaikat sértegetni. (Erős a gyanúm, hogy azok, akik Tillmann szerint Európában vallási szimbólumokat dugnak "húgyba-szarba", azért ilyen bátrak, mert hiányos műveltségük okán nem ismerik ezeknek a szimbólumoknak a jelentését.) Azokat, akik az iskolában megtanulnak tényeket értékelni, vitatkozni, akik olvasnak a történelemről, nehezen lehet néhány ténymorzsával az európai alapértékek ellen hangolni. Akik irodalmi és vallási szövegek és ábrázolások, szimbólumok, metaforák és allegóriák kibontásának képességével felvértezve hagyják el az iskolapadot, kis eséllyel válnak fundamentalistává, képessé lesznek viszont a vallási törvényeket - vagy, ha már itt tartunk, az alkotmányt - egészükben, nem pedig csak szavaikban, szakaszaikban megérteni.
*
Az elbukott európai alkotmány legnagyobb vitája akörül bontakozott ki, hogy a preambulum közös értékeink között vajon utaljon-e civilizációnk keresztény örökségére. Gyakran éppen azok érveltek ez ellen, akik egyúttal civilizációnk iszlamizálásától is félnek. Ez olyan rövidlátás, mintha a globális klímaváltozás elleni küzdelmet valaki Európa közepén, az északi féltekén a márciusi hóolvadással szemben kezdené meg. Szabadságjogainkon, a vallási eszmékkel szemben semleges szekuláris intézményeinken nem ejt csorbát, ha tiszteljük keresztény vallási és egyházi örökségünket. A jogállam és a joguralom egyik pillérét jelentő római jog Európa számos vidékén ugyanúgy a keresztény egyházaknak köszönhetően maradt fenn, mint az ógörög műveltség vagy az araboktól eltanult számrendszerekre épülő matematika. Európa iszlámkövető polgárainak megértése és elfogadása egyszerre csökkentheti az ateista, keresztény, zsidó, muzulmán és minden más meggyőződésű európai polgárok életmódjára, békéjére, gazdagságára és szabadságjogaira nehezedő nyomást. Annál is inkább, mivel a rendelkezésünkre álló empirikus felmérések szerint, illetve az európai muszlimok életét figyelve a muzulmánok döntő többsége osztja az európai emberek hitét a békében, a szabadságjogokban és a demokráciában. A Korán mechanikus, szó szerinti olvasására épülő iszlám fundamentalizmussal szemben ugyanúgy kell védekezni, mint a Bibliát vagy a világi alkotmányt szó szerint és töredékesen olvasó keresztény vagy jogi fundamentalistákkal szemben. A kezükbe kell adni a szövegek megértésének hatalmát.
