A választás tétje lényegesen kisebb bármely magyarországinál, mivel a holland társadalmi intézményrendszer tagoltabb és több ellensúlyt tartalmaz, mint a magyar. Az ország modern alkotmánya több mint kétszáz éve jól szolgál, gazdasági kormányzata a skandináv országokéhoz hasonlóan háromosztatú, azaz az állam jobbára csak akkor avatkozik be a gazdaság fontos kérdéseibe, ha a munkaadók és a munkavállalók szervezetei nem tudnak megállapodni egymással. A legalább fél évezrede kezdődött városiasodás jóvoltából az önkormányzatok társadalmi beágyazottsága és gazdasági ereje jelentős. Egy-egy párt nemhogy a holland belpolitikát, de egyetlen fontos intézményt sem tud uralni. Így a március 15-i parlamenti választások végkimenetele sem fog drámai változásokat hozni a királyság életében.
Az elmúlt évtized meghatározó politikusa a jobboldali liberális Mark Rutte, aki már kétszer vezette győzelemre pártját, a Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) nevezetű formációt. Most is jó eséllyel száll versenybe harmadik kormányfői megbízásáért; sok tekintetben ő testesíti meg a holland vezető ideálját, nyugodt, pragmatikus, barátságos és távolságtartó. Beáll mögéd a sorba egy kávéért Hága belvárosában, ha épp ott van dolga munka után. Az állami látogatásokra egyedül jár, a magánéletéről annyit tudunk, hogy egyedülálló, még a nemi orientációja sem ismert. A 2010-es választások után, a gazdasági világválság sűrűjében olyan tekintélyt szerzett kisebbségi kormánya élén, amivel 2012-ben az előre hozott választásokat magabiztosan nyerte meg. Ezekben az időkben józan pragmatizmussal segített konszenzust kialakítani azokról a gazdasági és jóléti megszorításokról, versenyképességet növelő intézkedésekről, amelyek Hollandiát újra növekedési pályára állították. A legtöbb választó számára ma az egészségügyi ellátás színvonalának és megfizethetőségének a javítása a legfontosabb kérdés, s ebben leginkább Ruttét és a VVD-t tartják a kompetens politikai erőnek.
Szórt mezőny
A választáson várhatóan sok, 10-12 párt szerez majd mandátumot. Minthogy közülük több is egyazon ideológiai mezőben mozog, viszonylag nagy az átjárás közöttük: három héttel az esemény előtt csupán a szavazók egyharmada tartotta véglegesnek a választását. A Munkáspárt (Partij van de Arbeid, PvdA) 2012-ben – akkori népszerű vezetőjének köszönhetően – hajszálnyira megközelítette a VVD-t (a kisebb baloldali pártok szavazói az első hely reményében szavaztak rá), ám nem sikerült Ruttét megelőznie, s így a PvdA alárendelt szerepbe szorult a jelenleg is hatalmon lévő nagykoalícióban. Emiatt viszont a markáns baloldali szavazók elfordultak tőle, sőt, két muszlim képviselője új, a török és marokkói baloldali szavazókat megszólító kis párttal rukkolt elő. A húsz éve nyeretlen baloldal vezető ereje most a zöld balos GroenLinks, ők távolabb állnak a liberális és jobbközép pártoktól, mint a Munkáspárt.
A holland baloldali pártok – hasonlóan német elvbarátaikhoz – egy pragmatikus, centrista, a balközép szavazók számára is megnyerő politikus árnyékában élnek, s most attól tartanak, hogy a populista Geert Wilders első helyét megelőzendő sok, egyébként velük rokonszenvező polgár átszavaz majd Ruttére. Jelenleg egyetlen párt támogatottsága sem éri el a 20 százalékot – viszont a VVD vezeti a választók másodlagos preferencialistáját. Rutte némileg megkopott népszerűsége dacára szinte bármilyen párosításban és bármilyen vezetői tulajdonság megítélésében népszerűbb az összes pártvezetőnél.
Mindebből az is következik, hogy a szubverzív populisták, azaz Geert Wilders Szabadságpártja (Partij voor de Vrijheid, PVV) csak szerfölött meglepő és valószínűtlen végkimenetben szereznének befolyást Hollandia jövőjére. A PVV – az osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) hasonlóan – liberális gyökerű populista párt, a VVD-ből vált ki, s azután lett belőle jelentős tényező, hogy az ezredforduló táján szintén leginkább liberális populistának nevezhető Pim Fortuyn felforgatta Hollandia politikai életét. Fortuynt a 2002-es választási győzelem kapujában egy radikális állatvédő meggyilkolta; a nála kevésbé karizmatikus, kicsit furcsa külsejű Wilders az általa teremtett térben, szívós munkával rakta össze a maga populista szervezetét. A gazdasági válság legsúlyosabb pillanataiban a kelet-európai bevándorlók ellen hangolt – ebből a magyarok speciel kimaradtak, lévén Wilders felesége magyar, s a nagy hordószónok maga is gyakran jár Budapesten (és barátkozik Orbán Viktorral). A PVV ma már inkább a muszlimoktól félti a holland nők és a melegek jogait, az állam és az egyház elválasztását, meg a tiszta, csinos holland utcákat – de ők kardoskodnak a Nexit mellett is, azaz azért, hogy Hollandia népszavazás útján lépjen ki az unióból.
Ki veszélyezteti a nők és a melegek jogait?
Wilders az elmúlt öt év közvélemény-kutatásait szinte végig vezette – ám támogatottsága és témáinak népszerűsége nem kimagasló, és politikai elszigeteltsége teljes. A legtöbb, amire vágyhat, a kisebbségi VVD-kormány külső támogatása – erre 2011–12-ben volt is példa –, ám paradox módon ez a várakozás éppen Ruttét erősítheti, hisz sok választó pontosan ezt megakadályozandó erősítené a jelenlegi kormányfő alkupozícióját. Wilders áttörését az is valószínűtlenné teszi, hogy sem egyre durvább stílusa, sem bevándorlásellenessége, sem EU-ellenessége nem szólít meg tömegeket, ő maga pedig toronymagasan vezeti az elutasított politikusok listáját. Hollandiában nem népszerű a brithez hasonló EU-ellenesség – az itteni euroszkeptikusok egyik célja az, hogy az abszolút számokban ötödik, arányaiban negyedik legnagyobb nettó befizető Hollandia küzdje ki a korrupt keleti tagállamok támogatásának és a görögök reménytelen finanszírozásának lecsapását, és megcsáklyázza az ukrán csatlakozást. A brit harakirit közelről szemlélő hollandok körében a korábban sem túl népszerű Nexit az elmúlt évben jelentősen veszített a vonzerejéből – a szélsőbal EU-ellenes szavazóival együtt ez a tábor összesen 25 százalékot ad.
Hollandiában két nagyságrenddel több bevándorló és menekült van, mint Magyarországon, s a holland vallási toleranciát, a nők és melegek jogait megkérdőjelező muszlim menekültekkel és bevándorlókkal szembeni szkepszis valóban fontos kampánytéma. Ám míg Wilders agresszív, kirekesztő javaslatokkal bombáz, a többi párt inkább arról vitatkozik, hogy milyen extra alkotmányos védelmet adjanak a Trumphoz, Farage-hoz, Le Penhez és Wildershez hasonló populisták esetleges kormányra kerülése esetére a nőknek, a melegeknek, a fogyatékosoknak. A wildersi politika korlátait mutatja, hogy ugyan a választók fele nem szeretne több közel-keleti fiatal férfit beengedni az országba, de a már itt lévő menekültek esetében a pártok és a választók nagy többsége több, a beilleszkedést szolgáló intézkedést vezetne be, többek között az első naptól kezdve kötelező és ingyenes hollandnyelvtanfolyamot.
Lapzártánkkor a VVD és a PVV támogatottságát nagyjából egyenlőnek mérik, de egyik sem éri el a 20 százalékot. Korábban a választók a kormánnyal szembeni elégedetlenségüket gyakran azzal fejezték ki, hogy a közvélemény-kutatásokon a PVV-t favorizálták, de az éles szavazáson a biztonságosabb megoldásra voksoltak. Az európai populisták azt remélik, hogy ez most fordítva lesz: a hollandok politikailag korrektnek mutatkoznak a közvélemény-kutatók előtt, de a szavazófülkében, ahol senki nem látja, mégis az inkorrekt megoldást választják.
*
Wilders pártjának első helye erős ideológiai muníciót adna számukra, de erősítené a francia Nemzeti Front és a német AfD pozícióját az európai szinten lényegesen fontosabb francia elnökválasztáson és a német parlamenti szavazáson. Hollandiában is komoly önvizsgálatot tenne szükségessé – de sem a holland belpolitikán, sem a Magyarországot közvetlenül érintő holland EU-politikán nem tudna érdemben változtatni. Rutte és a VVD győzelme viszont két irányba terelheti Hollandiát. A negatív kimenet szerint a kormánytöbbséghez három, négy, öt megegyezésre képtelen párt koalíciójára volna szükség, de a választásról választásra mindinkább szétaprózódó parlamenti frakciók képtelenek lesznek ilyet kiizzadni. A szomszédos Belgiumban az elmúlt években gyakran fordult elő ilyesmi – mindez az uniós döntéshozatalt is bénítja, s a populisták meséjét erősíti. Ha viszont a VVD vezetésével sikerül stabil kormányt alakítani, az a populizmussal hadakozó centrista pártok számára lehet nagy biztatás, és segítheti a zaklatott európai politika normalizálódását is.
