Babiczky Tibor

Két barátommal délután három órára beszéltem meg egy találkozót a Tóth kocsmába. Volt más intéznivalóm is előtte, háromnegyed háromkor már a Jászain voltam, benéztem az antikváriumba, hogy teljen az idő.

Lángoktól ölelt kis országunkban, nyugodtan kimondhatjuk, a sörnek nincs becsülete. Hol vannak már Krúdy keserédes futamai a habról és a krigliről? A sör nálunk elproletárosodott.

Amikor Zöldné Bulla Emma Török utcai Pincecsárdája - ahol a végén már három generáció dolgozott: Emi néni, a fia és az unokája - jó pár évtized után tavaly lehúzta a rolót, sokak számára bizonyossá vált, hogy Buda elesett. "Na de ott van még a Csendes!" - mondogattuk.

"Hogy boldogok-e errefelé az emberek? Halovány fogalmam sincsen." Ezekkel a szavakkal kezdődik Cserna-Szabó András hatodik kötete, a Puszibolt. "Ez a könyv a boldogságról szól" - olvasható a fülszövegen is. Ki tudja? Végül is minden könyv a boldogságról - vagy éppen annak hiányáról - szól.

George Washington, John Adams, Thomas Jefferson, James Madison és James Monroe. 'ket nevezik - összefoglaló néven - a történészek az Egyesült Államok "Alapító Atyáinak".

Dylan Thomas önéletrajzi vonatkozású novellafüzére, Az író arcképe kölyökkutya korából (amelynek szerkezeti alapjául James Joyce Dublini emberek című könyve szolgált) 1940-ben jelent meg, a magyar olvasók pedig 1959-ben vehették kézbe először, Gergely Ágnes tolmácsolásában. Idén az Európa Könyvkiadó újra megjelentette a művet, a zsebkönyv formátumú korábbi kiadások után végre méltó köntösben. A kötet homlokterében a gyerekkor és a pályakezdés időszaka áll. Mindezt álomképekkel jócskán megtűzdelt, kagylószerűen zárt, lírai szövegek formájában írta meg Thomas. Babiczky Tibor

Futótűzként terjedt az elmúlt hetekben a hír, hogy újra kinyitott a Csendes vendéglő. És valóban.

A macskakövekkel kirakott kis beugró tér közepén egy hatalmas, borostyánnal benőtt fa áll. Körülötte apró asztalok, egy ódon kapubolt, ablak, viharvert cégér.

A Thököly út és a Róna utca kereszteződésénél - ott, ahol a 7-es megáll -, a Bosnyák utca 1/a-ban, az első emeleten van egy gangról nyíló kiskönyvtár. Az ide tévedt látogatót egy decens Jókai-idézet fogadja a könyvek és a csillagos ég csodáiról, ami rögtön egy 70-es évekbeli önképzőkör fülledt "izgalmait" vetíti elő.

"Zgemba a körmével lekaparja az emberi agyat a zsírospogácsáról. Jobb kézzel tép belőle, és a szájába teszi" - így szól Faruk Sehic egyik fejezetkezdő mondata.

Acsai Roland boldog ember. Legalábbis negyedik verseskötete a korábbiak depresszív hangütéséhez képest ezt tükrözi. A téma és a hangütés nagyszerűen illeszkedik. Éppen azt sikerül megvalósítani, amit a boldogságversek többségének nem - talán a jó érzékkel használt sötét tónusok miatt -, nem súlytalanodik el és nem válik érdektelenné.

Egy Jason nevű fazon kilyuggatva fekszik egy newarki Wal-Mart parkolójában és a kukoricapehelyre gondol. Ez bizony háború.