"Hogy boldogok-e errefelé az emberek? Halovány fogalmam sincsen." Ezekkel a szavakkal kezdődik Cserna-Szabó András hatodik kötete, a Puszibolt. "Ez a könyv a boldogságról szól" - olvasható a fülszövegen is. Ki tudja? Végül is minden könyv a boldogságról - vagy éppen annak hiányáról - szól.
Cserna-Szabó különös színfoltja a kortárs magyar irodalomnak: azon kevés szerző egyike, akiket érintetlenül látszik hagyni a posztmodern irodalomfelfogás. Történeteket ír, ami manapság újra divatos, de történeteket írt akkor is, amikor ez egyáltalán nem volt jellemző a kortárs prózára. Cserna-Szabóval kapcsolatban leginkább Krúdy Gyulát, a jelenkori irodalomból pedig Grecsó Krisztiánt szokták emlegetni. Jómagam Krúdyt inkább egyfajta választott apafigurának látom, és Grecsó tekintetében is az "egymás mellett élés" fogalmát használnám a "rokonság" helyett. A Krúdyra olyannyira jellemző nosztalgikus boldogságkeresésnek ugyanis alig-alig találni nyomát Cserna-Szabó írásaiban. Grecsótól pedig elkülöníti a gyökeresen más irányú történetfelfogás. Grecsó prózájának alaphangja az "így is történhet", Cserna-Szabóé a "minden megtörténhet". Jóllehet ez nem tűnik jelentős különbségnek, és talán nem is az, ha a részleteket figyeljük, ám a két szerző műveinek morális alapállása szempontjából már egyáltalán nem elhanyagolható.
Cserna-Szabó "rokonai" tehát máshol keresendők. A legfontosabbnak talán Hunyady Sándort érzem. Az ő mindig jelen idejű, nosztalgiától mentes és - első olvasatra - könnyűkezűnek tűnő prózapoétikája párhuzamba állítható Cserna-Szabóéval. Ide vehetnénk még Tömörkény István sűrű hangulatteremtő erejét is, a kortárs prózából pedig Fehér Béla nevét érzem jogosnak megemlíteni. A világirodalomból Charles Bukowski látszik relevánsnak; keresetlen vulgaritásának, vállalt sarkosságának több jele is visszaköszön a Cserna-Szabó-prózából.
A Puszibolt - Cserna-Szabó eddigi életművében kirívó kivételként - regény. Legalábbis regényként árulják. Ha állást kéne foglalnom a műfajiság kérdésében, a magam hagyományosnak mondható regényfelfogásával a novellafüzér mellett tenném le a voksomat. Ezt azonban már meghaladta az idő. Az persze kérdés, hogy ez a regényformátum kiadói vagy szerzői intenció volt-e (Ferdinandy György mondta nemrég egy interjúban, hogy a francia kiadója regényformába tördelve adta ki a novelláskötetét, címek nélkül, s ezt azzal indokolta, hogy csak így eladható a piacon), hiszen az egyes "fejezetek" önálló novellákként olvastatják magukat. A Puszibolt esetében a regényszerkezet ellen szól néhány szöveg (fejezet?) egyenetlensége, illetve önmagáért valósága. Egy regény esetében nem szokás "gyengébb fejezetekre" emlékezni. Néhány szöveg emellett minden ötletessége ellenére sem viszi előre a "regényt". Ilyen a vérvihar története (13.), a rablópáros esete (15.), valamint Petrák Titusz románca a folyóparton (19.). A fejezetek önmagukban a hagyományos történetmesélés linearitását tükrözik, a könyv egésze azonban nem képes erre a mutatványra. Más oldalról megközelítve állítható, hogy a regényszerkezet, a számozott fejezetek éppen azt nehezítik, amire egy novelláskötet esetében nagy szükség van: az emlékezést és az azonosítást. Minden jó novelláskötetben található néhány nagy novella. A Puszibolt is tartalmaz legalább öt-hat ilyen írást - kár, hogy csak számuk van (nota bene, korábban, folyóiratbeli megjelenésük idején még volt címe mindegyiknek!).
A Puszibolt 27+1 fejezete hol lazábban, hol szorosabban kapcsolódik egymáshoz. Már korábban ismert szereplők bukkannak fel újra, szépen lassan megismerjük a karakterek közti viszonyokat. Az alakok plasztikusak, Cserna-Szabó humora pedig egyéni és szerteágazó. Ezek mellett még két főbb szervezőerő figyelhető meg a könyvben, az egyik a helyszín, a másik pedig Badar Anna, a mindenki által áhított és sokak által meg is kapott nő, aki azonban mindig végromlásba dönti a férfiakat, ahogy egy igazi femme fatale-hoz illik. A történetek egy kisvárosban játszódnak, legalábbis az előkerülő utca- és kocsmanevek, valamint a 27 szobor erre engednek következtetni. Kedves atmoszféra, vidékies hangulat lengi be a helyszínt. Lator László Móricz Zsigmondot említi, tegyük hozzá, okkal és joggal, hiszen a patikárius, a faluszépe, a képhamisító kegyszerkereskedő karakterei tökéletesen beleillenek az unalmas kisváros provincializmusába. Az áthallást maga Cserna-Szabó is felerősíti: egyetlen író van csak a városkában, akit történetesen Móricz Móricnak hívnak. A hely- és személynevek (Menzeszes Csigához címzett italbolt, Hétpecsét utca, Hit, Remény & Szeretet Áruház, valamint dr. Emlék Bundás, Fikár József, Krizantém Borisz, Fleckenstein Aurél, Hullám Rodrigó és így tovább) azonban elemelik a valóságtól a történeteket, és ezáltal magát a helyszínt is. Cserna-Szabó egyik nagy mutatványa éppen az, hogy az olvasónak mindennek ellenére mégis erős "valóságérzete" támad.
De mit is mond a Puszibolt a boldogságról? A legpontosabb talán az, ha a siker és dicsőség fogalompár felől közelítünk Cserna-Szabó boldogságfelfogásához. A regény tartalmaz ugyanis egy jelöletlen idézetet (számtalan egyéb utalás és idézet mellett) Hamvas Béla Unicornis című művéből. Így szól: "Életemnek új korszaka kezdődött, amikor felismertem, hogy a dicsőség és a siker nem azonos. A siker a kivétel dolga. A tehetségé. Mutatvány, cirkusz, rekord, teljesítmény, egyéniség, különlegesség. A dicsőség a világosság, az egyetemesség, az értelem, az egészség, az igazság dolga. A siker a legkisebb, a dicsőség a legnagyobb ellenállás irányában fekszik. A siker embere a legkisebb ember, a dicsőség embere a legnagyobb ember. A siker helye az utca, a dicsőség helye szívednek titkos kamrája." A Puszibolt világában a siker és a dicsőség fogalma pompásan összekapcsolódik a boldogság fogalmával. A szereplők közül aki a sikert, a mutatványt (a mérhető boldogság ismérveit) választja, annak előbb-utóbb bezár a puszibolt. Aki azonban az értelem és egyetemesség mellett foglal állást, még ha el is bukik a végén, örökre nyitva marad számára az ajtó. A bukás tehát elkerülhetetlen, nem mindegy azonban, hogyan bukunk el. Lehetünk akár boldogok is.
Magvető, 2008, 264 oldal, 2690 Ft
