Futótûzként terjedt az elmúlt hetekben a hír, hogy újra kinyitott a Csendes vendéglõ. És valóban. Bár nem úgy, és nem az a Csendes nyitott meg. Aki emlékszik még a régire az Astoriánál, a Múzeum körút 13-as szám alatt, mi több, járt oda, és hogy még tovább merészkedjek: szeretett oda járni - nos, az borítékolhatóan csalódott lesz, ha betéved az új helyre. A szlovák és székely (micsoda párosítás!) ételkülönlegességek, a piros kockás terítõk és a fekete bõrmellényes, bajszos pincérek eltûntek az idõ süllyesztõjében. Az új Csendes a romkocsmák stílusát és eszmeiségét tudhatja magáénak. Az elmúlt idõkre egyedül a csapolt Arany Fácán emlékeztet, ami ugyanolyan pompás most is, mint régen. És egyáltalán, minden nosztalgia és fájdalom ellenére ki kell mondanom: a Csendes Art Bar és Létterem (sic!) nagyon is jó hely. Belvárosi fekvéséhez képest szolid árak jellemzik. Jó zene szól, és ráadásul elég halkan ahhoz, hogy ne zavarja a beszélgetést. Jó a csapolás. Kapható például csapolt Guinness is, ami nem elhanyagolható fegyvertény Budapesten. A borválaszték kialakítása is remek ízlésre vall: nem a dilettánsokra olyannyira jellemzõ, középkategóriás "Gere-Bock" kékfrankosok és portugieserek jelennek meg a borlapon, hanem például a Mészáros pincészet - borászkörökben már régóta nagyra tartott - vörösborai. A pincérek és a pultosok udvariasak és figyelmesek. Régi rákfenéje például a magyar vendéglátásnak a hamu-tartók ürítése. Általában véve ugyanis két véglettel találkozhat a földi halandó: vagy egyáltalán nem ürítik, vagy - idegtépõ módon - percenként. A Csendes Art Bar azonban egyike azon - egy kezemen megszámolható - helyeknek, ahol ez is a megfelelõ ritmusban történik. A hely kulturális programokkal is szolgál: minden este élõ zene vagy filmvetítés várja az érdeklõdõket. A belsõ tér kialakítása és eklektikus dizájnja még némileg kiforratlannak tûnik ugyan, de ez egyrészt alakítható, másrészt kevésbé lényeges tényezõ a fentebb leírtaknál.
**** és fél
