hely - TÓTH KOCSMA

  • Babiczky Tibor
  • 2009. március 19.

Zene

Két barátommal délután három órára beszéltem meg egy találkozót a Tóth kocsmába. Volt más intéznivalóm is előtte, háromnegyed háromkor már a Jászain voltam, benéztem az antikváriumba, hogy teljen az idő.
Két barátommal délután három órára beszéltem meg egy találkozót a Tóth kocsmába. Volt más intéznivalóm is elõtte, háromnegyed háromkor már a Jászain voltam, benéztem az antikváriumba, hogy teljen az idõ. Szakadt az esõ egész nap. Egész pontosan tizennégy óra ötvennyolc perckor értem a kocsmához. Az ajtó nyitva állt. Elindultam lefelé a lépcsõn. A pult mögött ácsorgó nõ diplomatikusan felszólított, hogy hagyjam el a helyiséget, mert még nincsenek nyitva. Háromkor majd bemehetek.

Ez a kis történet hûen mutatja a Tóth kocsma jellegét. A kocsma nem is jó kifejezés a helyre, mert ami ebben a Falk Miksa utcai pincében folyik, az nem vendéglátás, hanem ipar. Pénzbeszedés. Pedig - fizikailag - minden adott. A falakon vörösfenyõ lambéria, vastag lapú, impozáns asztalok, gazdag és minõségi sör-, illetve borválaszték. A "humán erõforrás" viszont "kihívásokkal küzd" - csak hogy politikailag korrekt módon fogalmazzak.

Minden a bevételrõl szól: ha asztalt foglalunk, mondjuk, tizenöt fõ részére, akkor - biztosítékképpen - tizenötezer forintot két nappal a foglalás elõtt (!) be kell fizetnünk (ezt az összeget természetesen a végszámlában jóváírják). Ezek után, ha nem érkezik meg mindenki idõre, a jó helykihasználás és a bevételmaximálás ürügyén idegeneknek engedik át pénzért lefoglalt helyeinket. Az ugyanis nem lehetséges, hogy fél órán keresztül öt ülõhely szabadon maradjon, ahol nem fogyaszt senki.

Változásra pedig kevés az esély, hiszen a Tóth kocsmának jól megy az üzlet, szinte mindig telt ház van. A vendégkör cserélõdik ugyan, de kit érdekel, ha folyamatos az utánpótlás. Kár érte. Kis odafigyeléssel nagyon jó hely lehetne a Tóth, de egy régi, jó hírû kocsmát így "zülleszteni" már-már pofátlanság.

1056 Budapest, Falk Miksa utca 17.

*

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.