Barotányi Zoltán

Példátlanul nagy érdeklődés mellett tartották meg az immáron negyedik országos szarvasbőgőversenyt, mely nem nélkülözte a drámai fordulatokat sem. Láthattunk testvérharcot, a nevető harmadik győzelmét, ráadásul most már azt is tudjuk,hogy a győztesekre még nagyobb megmérettetés vár: hamarost egész Európát kell felülbőgniük.

Mint tudjuk, Magyarország írott történelmének monumentális épülete nagyjából száz éve áll, s azóta is folyamatosan a felújítás állapotában leledzik - ami rendjén is való, elvégre a történettudomány, ha hagyják, végzi a dolgát, s nem eredménytelenül. A múlt átértelmezésének nagy munkája során végül úgyszólván egyetlen történeti figura maradt a maga változatlan helyén: Szent István, az Alapító Atya, akinek historiográfiai helyét alighanem Szörényi-Bródy népfrontos rockoperája betonozta be véglegesen. Vagy mégsem?

Harctéri napló, Oroszország 1942-1943

Nem kis bátorságra vall, ha éppen most, a téli depresszió kellős közepén merészkednénk arra, hogy tovább súlyosbítsuk önnön melankóliánkat. Mert Andrej Blatnik nem kifejezetten vidám szerző - ez érdemeit semmivel sem csökkenti, igaz, nem is növeli. Más kérdés, hogy a sírnivalóan szürke és sivár blatniki világba merülve könnyedén ránk törhet a nosztalgia, visszaköszön egykoron volt "vasárnapi punk" énünk, s ez azért igazán csalhatna némi derűt emlékezésben megfáradt képünkre. Blatnik rövidke novelláit olvasva egyszerűen lehetetlen elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a Bőr valamennyi írása a nyolcvanas évek végén született: valósággal dől belőlük az évtized végi depresszió, s az olvasó szinte már látja is maga előtt, amint a szerző otthon Laibach, Borghesia, Swans és más, hasonlóan szigorú, ám igazságos zenék hatására révülni kezd, majd földre sújtja az ihlet. A mutáns/szubverzív popzene befolyása más tekintetben is direkt: az egyik novellában felbukkan a nyolcvanas évek kultikus depi-pop zenekarának (The Smiths) valamely dala, nem is hiába - az írói attitűd fontos alkotóeleme a Morissey-féle stilizált nihilizmus. A Blatnik-novellák hőseiről azért is nehéz beszélni, mivel néhány kivételtől eltekintve mindannyian a szerző alteregói: ahogy Szilágyi Ákos mélyenszántó előszavából megtudjuk, alighanem ez már az írás végső fázisa, amikor eltűnik a korábban acélosan szilárdnak tűnő, ám a valóságban igenis törékeny határ Wahrheit és Dichtung között, az élet és az irodalom dichotómiája értelmetlenné válik. A szerző ezen túl magát az életet írja, nevezett élet pedig, ahogy itt Blatniktól megtudjuk, zömmel szomorú és

Az emberiség nagy, kollektív vágya, hogy lehetőleg egy helyre gyűjtsön össze minden teremtett lelket, lélekkel nem bíró követ, tárgyat s általában mindent, amelynek létrehozásához még az Úrnak is hat napra volt szüksége. A gigantikus terv most egy újabb lépcsővel bővült: megnyílt az Újpesti Lepkemúzeum - kicsiny lenyomata lassan pusztuló világunknak.

Magyar Narancs: Mielőtt a Medgyessy-kormány hivatalba lépett volna, számos szakértő óvott attól, hogy folytatódjék a még az előző rezsim alatt elkezdett osztogatás, a gazdaságpolitika fellazítása, azaz éppenséggel szükségesnek véltek volna egyfajta fordulatot, használjunk bár erre tetszőleges verbális kategóriát. Ehhez képest az új kormány első fél éve másról sem szól, mint expanzív bérpolitikáról, a költségvetés fellazításáról, s korántsem végleges adatok szerint az államháztartás éves hiánya a 9 százalékos mértéket ostromolja.

aMint tudjuk, idén már két választási vereséget is elszenvedett a Fidesz-féle régi/új jobboldal - ám ugyanakkor a győztest korántsem tudnánk ilyen határozottan beazonosítani. A hatalomra került ún. baloldal, minden ellenkező értelmű állítással szemben, éppen hogy nem baloldali, s végképp nem szocialista - vagy ha mégis az, úgy e kifejezés úgyszólván semmit sem jelent. A nevében továbbra is szocialista párt persze hagyományosan távol tartja magát bármiféle határozott ideológiától, és képviselői amúgy sem úgy néznek ki, mint akik legalább egy értelmes társadalompolitikai/ideológiai víziót ki tudnának magukból izzadni.

Szeretné ön meglepni szeretteit egy hercig, harminc centi magas, fém-műanyag vegyes technikával felszerelt SS-katonával, hasonló méretű második világháborús kozákosztaggal, esetleg Párduc tankkal? Kívánsága mihamar teljesülhet, és ha kétségei támadnának afelől, vajon helyénvaló-e egy ilyen jellegű ajándék a szeretet ünnepén, megnyugtathatjuk: a súlyosan megborult lelki béke helyreállításához néha fegyveres erők bevetése is szükségeltetik.

Rákosi Mátyás, a magyar történelmi legendárium hírhedett zombija némely dolgokban kétségtelenül hasonlít ránk: őt is anya szülte, volt családja, ifjúkora, majd felnőtt lett belőle - igaz, ebben már nem volt sok köszönet. Ennél viszont valószínűleg lényegesebbek a releváns eltérések: mi általában még nem voltunk hadifoglyok, KMP-alapítótagok, népbiztosok, Vörös ´rség-parancsnokok, utazó Komintern-ügynökök, majd jutalmul tizenöt évig politikai foglyok (sőt ávós gyilkosok sem). Rákosi esete és személye persze nem igazán a korai évek miatt oly fontos az utókor számára: sokkal inkább a 45 utáni politikai szerep, a látszólagos (éppen csak a mindenható Gazda által korlátozott) teljhatalom, a terror, a párját ritkítóan paranoid diktatúra, mely - a keleti blokkban példátlanul - 1956-ban úgy omlott össze, mintha sosem lett volna. Rákosi ez utóbbit már emigrációban érte meg: 1956 nyarán kezdődő szovjet

Példátlanul sikeres toborzódélutánt tartott a Magyar Honvédség a Bolyai Katonai Műszaki Főiskola udvarán, ahol a hamisítatlan KGST-technikával történt beható ismerkedés mellett válogatott popsztárok alázták a b. résztvevőket. Mint ez utóbbiból is kiderül: zaklatott korunkban immáron fegyverek között sem hallgatnak a múzsák.

Jelentős állomásához érkezett a Big Brother, ismét távoznia kellett az egyik szereplőnek. A lakosság döntése ismert: a kiszavazott személyét mind a nép, mind az érintett teljes megelégedéssel fogadta, és már csak azt nem tudjuk, megmozdul-e Komló, ha egyszer tényleg komolyra fordulnak a dolgok.

Magyar Narancs: Ismert a fővárosi zsidóság történetileg kialakult szegregációja, azon városrészek listája, amelyekben (mint Erzsébetváros, Terézváros, "- és Új-Lipótváros) a zsidó lakosság jelentősen felülreprezentált volt még a második világháború előestéjén is. Mit mondhatunk ma a zsidó népesség térbeli eloszlásáról?