Big Brother: Kiszavaz a végén

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2002/40. (10. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jelentős állomásához érkezett a Big Brother, ismét távoznia kellett az egyik szereplőnek. A lakosság döntése ismert: a kiszavazott személyét mind a nép, mind az érintett teljes megelégedéssel fogadta, és már csak azt nem tudjuk, megmozdul-e Komló, ha egyszer tényleg komolyra fordulnak a dolgok.

Jelentős állomásához érkezett a Big Brother, ismét távoznia kellett az egyik szereplőnek. A lakosság döntése ismert: a kiszavazott személyét mind a nép, mind az érintett teljes megelégedéssel fogadta, és már csak azt nem tudjuk, megmozdul-e Komló, ha egyszer tényleg komolyra fordulnak a dolgok.Esőre hajló időben is tisztes tömeg gyűlt a Hungexpo Big Brother-pavilonja elé, hogy tanúja legyen a nagy pillanatnak, amikor a show egy újabb szereplője kénytelen szembesülni a hirtelen ránk tört november rettenetével. A döntés tárgya már maga is sokat elmond alapvetően egalitárius korunkról, elvégre most Tara, a balatonfüredi kismama, Zsanett, a gellénházi szörpgyári alkalmazott, no meg Pongó, a komlói exzsaru küzd a nézők kegyeiért. A nép pedig gyorsan nyilvánít szim- és antipátiát: az például egészen biztos, hogy a lakosság jelentős része kedveli a Pongó nevű súlyos szociopatát, s ebből a szempontból mindegy is, hogy megjátszott őszinteségét, keresett egyszerűségét irigyli-e, avagy önfeledten ismer magára. A kiszavazóshow-n megjelent, zömmel Pongó-rajongó fiatalok tábláikat rázzák, és kedvencük nevét harsogják, vagy meredten bámulják az óriás kivetítőt, remélve, hogy elkapják az ihletett pillanatot, amint tökéletes hasonmásuk egy hentesbolt kirakatában hirtelen felismeri régi óvodásjelüket, a töpörtyűt.

A kivetítő jelenléte mintegy a megvilágosodás élményét közvetíti. A megjelentek az otthoni megszokott távkapcsolótól elszakadva, mintegy az élet sűrejébe vettetve is kénytelenek szembesülni a kellemetlen ténnyel: a valódi élet (hogy a konkurencia szlogenjét használjuk: a való világ) valahol a tévékészülék belsejében található, s minden, ami azon kívül történik, hamis és hazug illúzió. Márpedig a képernyőn most az egyetlen realitás L. Claudia műsorvezető. A szavazás ehhez képest teljesen érdektelen, már az elején tudni lehet, hogy szegény Tarát a nézők minimum kétharmada visszakívánja a családja körébe. Ezt rögtön az első percben be lehetne mondani, igaz, akkor el kellene gondolkodni azon is, mivel töltsék ki a következő másfél órányi adásidőt.

A Boros-Bochkor duó felbukkanása (darabonként, nem egyszerre!) mintegy kötelező feladat, a velük kapcsolatban kialakított, alapvetően pavlovi típusú reflexek (komikus jön, arc felderül - rossz kutya, nem nyáladzik, vigyorog!) szükségtelenné teszik, hogy az úgynevezett médiaszemélyiség mondjon is valamit, már azt leszámítva, hogy a Zsanett nevű szereplő intrikus típus, míg Évinek (másik szereplő) nagyok a mellei. Ennél egy fokkal izgalmasabb a csocsó felbukkanása, no meg egy fiatalemberé, aki állítása szerint országos csocsóbajnok (az ilyet ismerjük: jól pörget, de asztalnál meghal) - igaz, mi a bentlakók helyében izgulni kezdenénk, hátha a következő menetben a balástyai rém lesz a special guest.

Ekkor mintegy éles váltásként megjelenik a kivetítőn Knézy Jenő öles alakja, s hamarost régi igazságok nyernek újbóli bizonyítást: egyrészt Jenő profizmusban messze veri az este folyamán felvonuló többi médiaszemélyiséget, másrészt némely dolgok még az ő kettős rangadókon edződött felfogóképességét is meghaladják. Egy csocsómeccset például egyszerűen képtelen figyelemmel követni, és csak akkor ismeri fel, hogy gól esett, ha már be is dobták az újabb golyót. De mindegy is, mert slusszpoénként befut Pongó kedvence, Pataky Attila - a jelenet minimum izgalmas is lehetne, elvégre a polgári erők lakodalmas igrice éppen azon bentlakó kívánságára jött el közénk, akinek ominózus, az exminiszterelnökre vonatkozó kijelentései nyomán egy egész ország szembesülhetett a ténnyel, milyen erősek a szociokulturális háttér és a személyes jellem között egyszerű, mechanikus-determinatív kapcsolatot feltételező népi hiedelmek. A közönség kivonult pongóista kemény magja eközben némi csalódottsággal konstatálja, hogy csak nagyritkán jut szerephez, mint ahogy jórészt passzivitásra és a szemerkélő esőben eltöltendő unatkozásra ítéltetik T. Attila, a műsor másik házigazdája is. Hiába topognak lelkesen az egyentáblába és egyenpólóba öltözött mezei hadak, a tévékamera egy kudarcba fulladt kóruskísérlet nyomán mintegy lemond róluk, s figyelmét inkább a kiszavazandók otthoni miliője érzékeny bemutatásának szenteli: a kultúrházak és a lakótelepi közösségi klubok hetvenes évekből oly jól ismert világa elevenedik meg egy rövid, ámde ihletett pillanatra.

Azután nincs tovább, Claudia tettetett szomorúsággal bejelenti a nép döntését, melyet mind a rajongók, mind az érintett és momentán túlélő sorstársai teljes megelégedéssel fogadnak. Láthatóan csak a Pongó-rajongó mezei hadak maradnak némileg kielégületlenek, igaz, őket tán még az se dobná fel, ha legközelebb L. Claudia és M. Couvet közösen prezentálná, miként lehet pörkölt szaftban vízipólózni.

Barotányi Zoltán

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2002/40. (10. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...