Egyedülálló feladatra vállalkozott az ELTE Szociológiai Intézetének Kisebbségkutató Intézete: 1999 márciusa és novembere között 2015 interjút készítettek egy olyan kutatás keretében, melynek célja a mai magyarországi zsidóság feltérképezése. A vizsgálat zsidónak azt a honfitársunkat tekintette, aki saját magát valamilyen értelemben zsidóként azonosította (a kiválasztásról lásd a Minta és módszer című keretes anyagunkat). A cél az volt, hogy képet kapjunk a zsidóság társadalmi helyzetéről,
a mai zsidók önképéről, a zsidósághoz fűződő viszonyáról, különböző társadalmi problémákról és a magyarországi antiszemitizmusról vallott nézeteikről.
Az eredményekről a kutatás vezetőjét kérdeztük.
Kovács András: A mai magyarországi zsidó népesség talán legfeltűnőbb sajátossága a nagyfokú térbeli koncentráció: a megkérdezettek 87 százaléka él a fővárosban, mindössze 11 százalékuk lakik valamely vidéki városban. Mint Ladányi János elemzése kimutatta, a Budapesten belüli eloszlás is jellegzetes különbségeket mutat. Ahogy az egyre fiatalabb generációkat vizsgáljuk, úgy lesz mind kevésbé egyértelmű a lakosság megoszlása körüli hagyományos tendenciák érvényesülése. A pesti belső kerületeket (V-VIII.) tekintve mindenesetre igaz, hogy a fiatalabb megkérdezettek körében jóval kevesebben választották ezeket lakhelyüknek, mint a megelőző generációkban. Ugyanakkor ez a tendencia a XIII. kerületet tekintve már nem egészen egyértelmű: a korábban a zsidó népesség által hagyományosan preferált kerület ma különösen a középkorúak körében népszerű. A fiatalabb korosztályok felé haladva növekszik azok aránya, akik a magas szociális státusú, zöldövezeti II. kerületben laknak, ám ez a tendencia nem érvényesül, ha a hasonló adottságokkal bíró XI. vagy XII. kerületet tekintjük. Figyelemre méltó, hogy egyre fiatalabb generációkat vizsgálva nő a külső kerületekben élők aránya is. Hasonlóképpen a budapesti agglomerációban, a Buda környéki magasabb szociális és ökológiai státusú településeken is inkább a fiatalabb generációk tagjait találjuk. Körükben némileg magasabb azok aránya is, akik valamely vidéki településen, általában városban élnek.
MN: A gyakori vegyes házasságokat, a zsidó és nem zsidó lakosság közötti keveredést, a történeti koronként eltérő intenzitású kitérési hullámokat figyelembe véve a vizsgált társadalmi csoport nyilván igen bonyolult vallási és származási háttérrel bír.
KA: A vallási, származási háttér vizsgálata a témakör legnehezebb kérdései közé tartozott. Elvben persze több generációra kellett volna visszanyúlni, de ehhez nem állt rendelkezésre elegendő adat. A vizsgálat során a felmenők vallási-felekezeti hovatartozását csak a nagyszülőkig regisztráltuk, és elfogadtuk azokat az információkat, melyeket a megkérdezettek adtak felmenőikről. Ezek nyomán a válaszadókat "homogén", "részben homogén" és "vegyes származású" csoportba soroltuk attól függően, hogy a nagyszülők közül négy, három vagy kettő minősült-e zsidónak. Korántsem meglepő a tény: a vegyes származásúak aránya az egyre fiatalabb megkérdezettek felé haladva növekszik, s a legfiatalabb korcsoportban eléri az 50 százalékot, míg a "homogén" csoportba tartozók aránya a 35 év alattiak között már csak 40 százalék. Hasonlóképpen megvizsgálhatók a házasodási szokások is: ezek alapján viszont azt állapíthatjuk meg, hogy a homogámia (ahol mindkét partner származásilag vagy vallásilag zsidónak minősül) aránya a fiatalabb megkérdezettek felé haladva egy ideig csökken, majd beáll egy 40-50 százalékos szintre. Nemek szerinti bontást tekintve viszont egyértelmű, hogy a mai generációban a férfiak lényegesen gyakrabban házasodnak nem zsidó partnerrel.
MN: Mennyire jellemző a vallási hagyományok folytatása-vállalása a vizsgált zsidó populáción belül, egyáltalán, mennyire intenzív körükben a vallásosság?
KA: A gyermekkori, szülői és a jelenlegi családi minták egybevetése világosan mutatja, hogy a zsidó vallási-kulturális mintákhoz való igazodás jelentősen visszaszorult Magyarországon. A szekularizációs folyamat a mai idősebb generációk között ment végbe a legintenzívebben. A mai középgenerációt vizsgálva ehhez képest csak kis változást látunk: ők ráadásul a vallási-kulturális megújulás nyolcvanas évek végén kezdődött korszakát egy olyan életkorban élték meg, amikor az emberek már kevéssé fogékonyak az ilyen változások iránt. A legfiatalabb korosztályokban ugyanakkor a tradícióhoz való ragaszkodás számos markere - például az ünnepek megtartása, a zsinagógalátogatás - intenzívebb, mint az idősebb generációk esetében. Hasonló képet mutat a személyes vallásosság vizsgálata: a vizsgált populáció összességében: kevéssé vallásos, és kisebb arányban jár templomba, mint a magyar népesség más felekezetű csoportjai. A zsidó megkérdezetteknek körülbelül fele tekinti magát a szó igen tág értelmében vallásosnak, míg ugyanez az arány a keresztény felekezeteknél jóval magasabb.
MN: A kutatás alapján milyen tényezők dominálnak a zsidók önidentifikációjában? Mekkora a zsidó identitás felépítésében az Izraelhez való viszony, a vele vállalt szolidaritás szerepe?
KA: A kutatás során több oldalról is igyekeztünk megvizsgálni az identitás kérdését, és a megfelelő blokkokra adott válaszok alapján egyértelmű, hogy a honi zsidóság fele kettős kötődéssel bír, azaz a magyar és a zsidó identitást egyszerre és egyforma erősséggel vállalja. A megkérdezettek egyharmadának zsidó identitása kifejezetten gyenge, míg 15 százalékuké erős. A zsidó identitás tartalmi elemei között a legtöbben a holokauszt emlékét, a zsidóságot ért üldözés tudatát jelölték meg legfontosabbként. Szintén igen fontos faktornak tartották a megkérdezettek a felmenők, a zsidó múlt emlékeinek ébrentartását, illetve a zsidósághoz tartozás szubjektív élményét. Az Izraelhez való viszonyt nyilvánvalóan meghatározza, hogy a megkérdezettek 73 százalékának él egy vagy több családtagja, rokona, barátja a zsidó államban, és több mint felük járt már ott egy vagy több alkalommal. A legtöbben fiatalok látogatnak Izraelbe. Általános az egyetértés a tekintetben, hogy Izrael léte biztonságot ad a zsidóknak, s hogy büszkék lehetnek Izraelre. Az azonosulás foka az idősebb generációkban a legmagasabb. Ugyanakkor a megkérdezetteknek csak 46 százaléka értett egyet azzal, hogy Izrael a zsidóság igazi hazája. Különösen szkeptikusnak bizonyultak e tekintetben a diplomások. A teljes vizsgált minta 15 százaléka játszott már el az alija, az Izraelbe való kivándorlás gondolatával. Ez az arány a legmozgékonyabb, legfiatalabb korcsoportban sem haladja meg a 20 százalékot.
MN: A vizsgált minta tapasztalatai alapján hogyan viszonyulnak a magyarországi zsidók az őket érintő legsúlyosabb problémához, az antiszemitizmushoz? Érzékelik-e ennek erősödését?
KA: E szempontból a megkérdezettek három, nagyjából egyforma csoportba sorolhatók. Egyharmaduk szerint a zsidóellenesség ma Magyarországon gyenge, ennél valamivel többen, 37 százalék véli úgy, hogy kifejezetten erős, míg csaknem harmaduk e kettő közé teszi az antiszemitizmus intenzitását. A megkérdezettek 28 százaléka szerint ma Magyarországon legalább minden harmadik ember ellenszenvvel tekint a zsidókra, és közel kétharmada véli úgy, hogy a közelmúltban nőtt Magyarországon a zsidóellenesség. S azokhoz képest, akik szerint csökkent a zsidóellenesség, több mint tízszer annyian mondják azt, hogy erősödött Magyarországon az antiszemitizmus. Az idősebb generációkban ugyanezen különbség tizenhétszeres. Ugyanakkor a megkérdezettek 80 százaléka azt mondta, hogy személyesen nem érte semmilyen, a zsidóságával kapcsolatos hátrány vagy sérelem, és a személyes sérelmekről beszámolók többsége is nyilvános helyen elhangzott antiszemita megjegyzést nevezett meg annak forrásaként. Bár a megkérdezettek többsége valószínűtlennek tartja, hogy a közeljövőben zsidóellenes diszkriminációra kellene számítani, s csak egyharmaduk véli úgy, hogy a következő tíz évben nőni fog a zsidóellenesség, túlnyomó többségük (85 százalék) korlátozná a zsidóellenes nézetek szabad terjesztését, s ez különösen az idősebb generációk között számít egyértelműnek.
MN: A zsidókkal kapcsolatos hagyományos, akár társadalomtudományos sztereotípiák szerint, és itt gondolhatunk Sombarttól Erdeiig számos szerzőre, a zsidók mindenhol a liberális kapitalizmus zászlóvivői voltak. Mennyiben tér el a mai magyarországi zsidóság piacgazdaságról alkotott véleménye a teljes népességétől, és mennyire jellemző, hogy a megkérdezett zsidók a többségtől eltérően ítélnének meg egyes társadalmi kérdéseket?
KA: A gazdasági attitűdöket vizsgálva feltűnő, hogy a megkérdezett zsidók általában liberálisabb álláspontot képviselnek, mint a teljes népesség, s kevésbé hajlamosak elfogadni a piacgazdaság szabályainak korlátozását egyes egalitárius célok, például a jövedelemkülönbségek csökkentése érdekében, bár ez utóbbit a megkérdezettek is igen fontosnak tartják. Ugyancsak jellemző a liberális attitűd dominanciája egyes társadalmi-világnézeti kérdésekben. A kutatás eredményei alapján a zsidó népesség véleménye számos kérdésben - menekültek befogadása, halálbüntetés kiszabása, cigányok, melegek, kábítószer-fogyasztók megítélése - döntően eltér a teljes lakosság attitűdjeitől, melyek e kérdésekben általában erősen konzervatívak, és ez igaz akkor is, ha a kontrollcsoportot a teljes budapesti népességre szűkítjük. A zsidó megkérdezettek között még a halálbüntetés kérdésében is fele-fele azok aránya, akik mellette, illetve ellene foglalnak állást - ezzel szemben még a budapestiek között is 75 százalék támogatná súlyosabb esetekben a legszigorúbb ítélet kiszabását.
MN: A kutatás módszertanából következően nyilvánvalóan nem lehetett teljes reprezentativitásra törekedni. Mennyire lehetnek relevánsak a megkérdezett kétezres csoport válaszai az egész vizsgálni kívánt közösségre nézve?
KA: Valószínűsíthető, hogy mintánkban a zsidósághoz jobban kötődő, erősebb zsidó identitással rendelkező csoportok jelentősen, a magas társadalmi státusúak pedig valamelyest nagyobb arányban szerepelnek, mint a teljes, vizsgált népességen belül. A fiatalabb generáció mintájának összeállításakor a kérdezők ismerősöktől szerezték be az információkat, emiatt a homogénebb családi-rokonsági miliővel, illetve erősebb zsidó kapcsolati hálóval rendelkezők könnyebben kerülhettek a kérdezők látókörébe. Emellett az is valószínűsíthető, hogy bizonyos témakörökben a megkeresés jellege is a zsidó identifikáció irányában befolyásolhatta a konkrét válaszokat, hiszen a megkérdezettek az adott interjúszituációban védettnek érezhették magukat, és olyan válaszokat adtak, amelyeket másfajta helyzetben valószínűleg elkerültek volna.
Barotányi Zoltán
Minta és módszer
A kutatóknak nyilvánvaló okok miatt már a minta kiválasztása is gondot okozott: először is a zsidóságról nem áll rendelkezésre egységes nyilvántartás, másrészt az asszimiláció és a keveredés miatt nehéz eldönteni, hogy ki a zsidó, ráadásul a korábbi zsidóüldözések történeti tapasztalatai sokakat visszariasztanak attól, hogy nyíltan, akár egy kérdőív kitöltésének erejéig is vállalják zsidó identitásukat. Ennek megfelelően a véletlen kiválasztáson alapuló mintavétel csak részben jöhetett szóba - ennél sokkal rafináltabb megközelítésre volt szükség. Kiindulásként a kutatók olyan listákat használtak fel, melyek egyértelműen azonosítható populációra utaltak. Ilyennek tekinthették az idősebbek (1945 májusa előtt születettek) esetén a kárpótlásért folyamodók listáját, s mivel azt feltételezték, hogy ez a regiszter teljes körűen lefedi a 45 előtt született népességet, így a továbbiakban ez képezte a mintavétel alapját. A kárpótlási regiszteren kívül felhasználták még a budapesti Chevra Kadisa (temetkezési, illetve karitatív feladatokat ellátó Szent Egylet) nyilvántartását, továbbá egyes zsidó kulturális és társadalmi szervezetek tagnévsorát - innen viszont csak az 1945 után születetteket vették figyelembe. Ahhoz, hogy a fiatalabb generációk megfelelő arányban szerepeljenek a mintában, a ´45 előtt születettek közül két csoportot is kiválasztottak (egyaránt véletlen mintavétellel): az egyik csoportot közvetlenül lekérdezték, míg a másik csoport tagjait megkérték, hogy adják meg fiatalabb hozzátartozóik címét. Mivel még ez sem biztosította a fiatalabb korosztály kellő mértékű jelenlétét a mintában, ezért a már meglévő, rendelkezésre álló adatok alapján olyan kvóta-mintavételi keretet állítottak fel, amely meghatározta, hogy a továbbiakban milyen arányban szerepeljenek a megkérdezettek között férfiak és nők, az egyes korosztályokba tartozó, illetve a különböző településeken élő válaszadók. Ezek nyomán a kérdezők már maguk választották ki az interjúalanyokat - vitás esetekben a mintába kerülés kritériumaként azt szabták meg, hogy a megkérdezett legalább az egyik szülőjét zsidóként definiálja. A listán szereplőket végül a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által jegyzett levélben kérték fel a válaszadásra, a kérdezőbiztosok ugyanezen levéllel, személyesen keresték fel a megkérdezetteket. Végül 2015-en vállalkoztak arra, hogy elkészítsék az átlagosan másfél órás interjút. Az adatok elemzését Angelusz Róbert, Kovács András, Ladányi János és Tardos Róbert végezték el. A kutatási eredmények összefoglalása nemrég jelent meg a Szombat című folyóirat kiadásában.Lélekszám
A régóta zajló polémiára is tekintettel a mostani kutatás keretei között megkísérelték megbecsülni azt is, hogy hányan vannak ma Magyarországon azok, akik valamely (szűkebb vagy tágabb) definíció szerint zsidónak tekinthetők. A létszámbecslést, amely Stark Tamás történész nevéhez fűződik, jelentősen megnehezítette az a körülmény, hogy 1949 óta nem állnak rendelkezésre felekezeti bontású népmozgalmi adatok, ráadásul az utolsó, még rendelkezésre álló adatsorok között is jelentős eltérések adódnak, s éppen ezért igen nehéz a becslés kiinduló bázisának, az üldöztetéseket túlélt és az országban maradt zsidó népesség számának meghatározása. Az pedig már csak a ráadás, hogy nem egyértelmű annak eldöntése sem, hogy ki tekinthető zsidónak.
Az egyetlen biztos kiindulópont az a részletes statisztikai felmérés, melyet még 1945 végén készített a Zsidó Világkongresszus Magyarországi Képviseletének statisztikai osztálya (az utóbb hivatalos gazdaságtörténésszé avanzsáló Pach Zsigmond Pál vezetésével). Ez a kérdőíves összeírás 143 624 főt regisztrált - ugyanakkor egyéb (például német és magyar belügyi, diplomáciai jelentések adatait is felhasználó) becslések 220-260 ezerre teszik a háború utáni zsidó népesség létszámát (a kutatók szerint a minimális szám lényegében az izraelita vallásúakat, míg a maximális szám a túlélők összességét foglalja magában). Ezen kettős bázisból kiindulva, a fővárosi lakosság demográfiai sajátosságait a zsidó népességre vetítve (tudniillik a túlélő zsidóság zöme budapesti, s a többiek is fokozatosan a fővárosba vándoroltak) ötévenként megbecsülték a populáció nagyságát s a népességváltozás (jelen esetben leginkább csökkenés) becslését a női népességszámok alapján végezték. A becslés során figyelembe kellett venni az 1945-49 közötti, illetve az ´56-os forradalmat követő kivándorlási hullámot - ezen belül a zsidó emigránsok minimális és maximális számát. Végül a számítások nyomán két adatot kapunk: a minimális bázisból kiinduló becslés szerint 2000-ben 64 000 fő volt a zsidó népesség létszáma Magyarországon, míg a maximális becslés eredményeként ugyanez a létszám 118 ezer fő. Ezek a becslések a már említett okok miatt - a házastárs származási és felekezeti hovatartozásától függetlenül - a zsidó anyától születettek számára vonatkoznak. Ha viszont figyelembe vesszük azt a csoportot is, amelyben a két szülő közül az apa zsidó származású (ne felejtsük: a vegyes házasok aránya a 70 év alatti korosztályokban minimum 50 százalék), akkor a becsült létszámot 25 százalékkal meg kell növelni. Eme becslés alapján ma Magyarországon 80 ezer és 150 ezer fő közé tehető azoknak a száma, akiknek legalább az egyik szülője zsidó származású.
