G. A.

A második Orbán-kormány Európa legszigorúbb drogtörvényére készül: ez derül ki abból a tervezetből, amelyet a héten küldtek szét szakmai szervezeteknek tanulmányozásra. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ igazgatója szerint ha az előterjesztést ebben a formájában elfogadják, annak kizárólag káros következményei lesznek.

Miért nem jön hozzánk a Red Hot Chili Peppers?

Arról, hogy a saját klímával és jelrendszerrel felszerelt párhuzamos világok összecsatornázása jelenleg az egyik legégetőbb probléma Európában, nem Agostino Imondi és Dietmar Ratsch dokumentumfilmjéből értesülhetünk először, de a két alkotónak sikerült olyan nézőpontot találnia, ahonnan világosan látszik az a talán kevésbé észben tartott tény, miszerint a közelítési folyamat akkor is jócskán akadozhat, ha egyik érintett fél sem a merev elzárkózásban utazik. A Neukölln Unlimited ettől aztán legalább annyira érdekfeszítő, mint amennyire lehangoló darab.

A két évvel ezelőtt megjelent negyedik lemeze óta táborát világszerte magabiztosan növelő és a meghatározó angolszász zenei sajtóban is barátian kezelt georgiai metálzenekar korának jellegzetes gyermeke, amennyiben elfogadja, hogy az ismeretlen területek meghódításának kora lezárult a rockzenében. Viszont nem a vállrándítással kísért újrahasznosítás könnyebbik útját járja, hanem egyfajta halmozással próbál legalább némiképp eredetinek látszani, és ez az attitűd éppúgy hatással van a dalok stílusrétegeire, mint az előadásmódra.

Ha egy kislány azzal talál meg minket, hogy a házfalból szűrődő "mocorgó, osonó, ricsegő-recsegő hangokat" kitörni készülő farkasoknak tulajdonítja, még nem szükséges legott a vadászpuska olajozásába fogni. Lucy azonban nem hétköznapi kislány.

Kifogástalannak megismert és a zenitjükön sejthetően még nem túlbucskázott zenekarok rossz lemezeiben mindig van valami titokzatos. Az utóbbi évek legeredetibb hangzó kavalkádját megteremtő brooklyni rock-soul-dzsessz-funkzenekar negyedik lemeze is afféle rejtélyes kudarc.

Miközben immár több mint húszéves, töretlenül izgalmas pályafutása során sajátos dalaival Greg Dulli folyamatosan és kiszámíthatatlanul ingázott a rockos és a soulos, valamint az eleven és az introvertált tartományok között, zenéjének magva, az énekes-dalszerző által megteremtett központi figura lényegében változatlan maradt. Jelentesse meg dalait bármelyik zenekarával is, Dulli sötét színekkel dúsan festett érzéki szerzeményeinek elbeszélője a lehető leghatározottabban elfordul az alternatív rockban megszokott passzívabb szenvedő szereptől.