Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde
Kertészkedő hangyák, „liftező” ölyvek, virágillat és jégeső
Kertészkedő hangyák, „liftező” ölyvek, virágillat és jégeső
Vannak távok, amelyeket egyszerűen be kell járni. Mint a Budapest–Balaton és a Moszkva–Petuski. Ébren, álomban vagy egy könyvben, az már szinte mindegy is.
Lehetne akár kettős provokációnak tekinteni, ha egy környezetvédelmi témájú regényben mintegy mellékesen megjelenik, milyen is a jó könyv.
Változásokkal teli, sajátos pályát ír le – a raptől a színházi szövegeken át a versekig – Závada Péter lírikusi ténykedése a 2012-es első kötete óta. Ezt láthatjuk természetes alakulásnak, de alkotói program szerinti fejlődésnek is. Ám, ha egy költészetnek deklarált célja van, könnyen keveredhet gyanúba.
A fiatal szerző költészete akkora távolságokat jár be a magyar kultúrán belül, hogy azt egy vándoralbatrosz szárnyfesztávolságához lehetne hasonlítani.
„És vajon a két életvezetés közül (benne élni a pillanatban és rajta kívül élni) melyik a valóságosabb?” – kérdezi a regény különös narrátora, aki bár közvetlenül, egyes szám első személyben beszél, mégis több mint tisztes távolból.
Valahol a szívószálhisztin túl, és a magukat fához láncoló, vegán aktivistákon innen...
Költészetfordítás tekintetében 2020 kedvezett a múlt századi amerikai líra New York School néven híressé lett költőinek: John Ashbery és Frank O’Hara kötetei szinte egy időben jöttek ki.
Összeférhetetlenség-metafora az Alaszkai-öböl: „Ott találkozik a Csendes-óceán a Jeges-tengerrel. És nem keverednek.”
Frank O’Hara kis kötete John Ashbery Önarckép konvex tükörben című könyvével egy időben jelent meg, így az olvasók számára egyszerre vált elérhetővé az önironikusan New York Schoolnak nevezett, múlt század közepi alkotói alakulat két költője.
Ezt a könyvet olvasni olyan, mint a whiskyt műjégkockákkal inni.