O’Hara már a felszabadító mozgalmak előtt szabad volt és roppant önironikus, mégis szembeötlő irodalomtörténeti kérdés, hogy eleddig miért a beatköltészet tűnt befogadhatóbbnak a korszakból, s miért váratott ilyen soká magára a New York School felfedezése. Ugyanilyen komplexitású kérdés, hogy mi lehet ennek az aktualitása most?
Közelebbről nézve O’Hara verseiben a beatköltőktől eltérően nincs sem vízió, sem profetikus hang, ebből a költészetből nehezen vagy egyáltalán nem lettek volna átérezhetők 1968 eseményei, vagy az 1969-es Stonewall Inn nevű szórakozóhelyen civil ruhában razziázó rendőrökkel szemben tanúsított ellenállás, ami utóbb a melegjogi mozgalmak szimbolikus kiindulópontja lett.
A kötet először 1957-ben, majd tíz évre rá, 1967-ben jelent meg a Grove Pressnél (eredeti címe: Meditations in an Emergency), a szerző műfajjelölő címadási szokásai alapján akár a középkori irodalmi műfajra, a meditatióra, vagy a „lótuszvirág” motívum és a sorok közt érzékelhető zen világkép miatt a közismertebb, keleti eredetű gyakorlatra is utalhatna. Hogy mégis töprengés áll a címben, az egyszerre magyarázható az akkor (is) divatos puha táblás, guruportrés önsegítő irodalomtól való megkülönböztethetőség igényével, és a töprengő-tespedő kávéházi költő spektákuluma gúnyolásának vágyával is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
