Zsilipelt sodródás

Závada Péter: Gondoskodás

Változásokkal teli, sajátos pályát ír le – a raptől a színházi szövegeken át a versekig – Závada Péter lírikusi ténykedése a 2012-es első kötete óta. Ezt láthatjuk természetes alakulásnak, de alkotói program szerinti fejlődésnek is. Ám, ha egy költészetnek deklarált célja van, könnyen keveredhet gyanúba.

A Gondoskodás sem egyvonalú, belső perspektívái, bőséggel kijelölt irányai vannak. Egyik legszembetűnőbb vonása a művészettörténeti és az egzisztencialista, hermeneutikai hagyomány, azaz a létre vonatkozó múlt századi bölcseleti gondolkodás reciklálása, aminek célja nem valamiféle számvetés, inkább az észlelhető kulturális folyamatok megértésének igénye hívja elő.

A költői dikció (ahogy korábban is) a monológ irányába mutat, de nem a Szijj Ferenc-féle (s Borbély Szilárd nevezte) „aszketikus monológ” hagyományára támaszkodik. A Závada-féle monologikusság nem követi szigorúan sem a verstárgyak analízis általi megtisztítását, sem azt a romantizáló beszédmódot, amelyik a személyesség megformálását tűzi maga elé. Így e kis kötet egy radikálisan saját beszédmód kidolgozásának igényét jelzi. Mintha egy-két kézjeggyel próbálna egységessé válni. Nyelvileg bőséges játékát látjuk a kortárs költők számára olykor ijesztő minőségeknek, mint pl. a fennköltség, a groteszk. Aztán van, amire (még) nincs is szavam: „Nászutas vidrák sodródnak / egy ismeretlen nyelv zsilipjei felé.” (Állatregény)

A Gondoskodásban a vers leginkább a beszélői önmérsékletnek a játéktere. Zsilipelt sodródás. A versek fölött mintha ott lebegne egy kedves, nem fenyegető „vigyázz a szádra!”, valamiféle restrikció, amitől szikárabb lesz a nyelv maga is, de mégsem vész ki belőle az életöröm, s úgy viszonyul a szövegekhez, mint a kötethez a védőborítója. Nem fedi le teljesen, rajta van a szerző neve, a könyv címe is. A külső védőborító fekete eleganciájával jelzi az egész kötetet jellemző kifinomultságot, mely nem fed mindent, ami „alatta” van. Ez a gyönyörű, beszédes borító kapcsolatba hozható a koronavírus-járvány áldozatai miatt érzett közösségi gyásszal, illetve ráirányíthatja a figyelmet arra, amit a szociológia csak láthatatlan munkának, a jellemzően nők végezte, és alul- vagy ki nem fizetett munkák egyikeként nevez gondoskodásnak.