Az Önarckép konvex tükörben 1975-ös megjelenésekor élénk vitákat váltott ki az olvasók (akik kézzel-lábbal érteni, élvezni akarták volna a bonyolult fűzésű verseket) és a költészet hivatásosai között (akik viszont felgyűrt ingujjal próbálták mindenkinek megtanítani, hogy hogyan lehet ezt élvezni). Ekkor O’Hara már kilenc éve halott volt, a kulturális emlékezetben pedig a második világháború és az 1968-as kulturális forradalmak hatásainak feldolgozása zajlott. És ekkor ért véget a vietnami háború.
Ashbery verseiben háborúkról, forradalmakról látszólag szó sincs. Versei elcsitítják, visszafogottabban, nyugodtabban nézik, tompítják az ütközéseket, érett, kedves humorrá, másutt mesélős, szeretetteli zúgolódássá finomítják a tudat küszöbén mozgó tényeket. Alkotói izolációban teremtett különös békéjét az amerikai irodalmi zsűrik rögtön három díjjal (Pulitzer, National Book Award, National Book Critics Circle Award) jutalmazták.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
