Az ő szemével látunk, saját szólamába ágyazza megannyi beszélgetőtársa élettörténetét, figyeli, amit neki mondanak, őt mégse látni. A neve is csak egyszer hangzik el a könyv vége felé, amikor a hitelközvetítő telefonál Londonból, hívásával félbeszakítva a kreatívírás-kurzust: kérelmét elutasították.
Az elbeszélő Athénba utazik, tanítani egy nyári egyetemen, és a repülőn ismerkedik meg a mellette ülővel, akit eztán „szomszédomnak” nevez. A regény a vele és másokkal folytatott beszélgetésekre, a rekonstruált történetekre épül, amelyekben számos módját látjuk az önbecsapásnak, a valósággá dagasztott illúzióknak, amelyek leleplezését a narrátori objektivitás, az elemzői véna és a mértékletesség segíti. (A cím egyik értelmezése szerint a körvonal az, ami az én és a te komplementer valóságát szegélyezi.)
Oly döntő kérdés a műben a szóbeliség mellett az írás is, hogy nevezhetnénk varázstalanító művészregénynek is. Ki hogyan válhat íróvá, és hányféleképpen nehezített pálya ez a nők számára? Rémes akadály rögtön az első oldalon: „A milliárdos feltétlenül vázolni akarta előttem élettörténetének körvonalait…” Pillekönnyű helyzetkomikum. Bár a szegény milliárdos a könyv végéig sem kap szót, jó tudni, hogy ez még csak a trilógia első része.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
