Greff András

Az elmúlt húsz év egyik fontos brit rockzenekara idén másodszor játszott a Sziget Nagyszínpadán. A koncert előtt a Manics gitáros-énekesét faggattuk.

Augusztus 5-én a szövetségi esküdtszék huszonöt vádpontban bűnösnek találta azt az öt New Orleans-i rendőrt, akik hat évvel ezelőtt tüzet nyitottak fegyvertelen civilekre a Danziger hídon, majd nekiláttak a bizonyítékok meghamisításának. A város tekintélyvesztett rendőrsége aligha úszhatja meg az alapos reformot.

A huszonöt éves kaliforniai filmstúdió 1995 óta 12 animációs nagyjátékfilmet gyártott, és nem volt köztük olyan, amely ne kapaszkodott volna fel a legjobban jövedelmező mozik listájára. Döntő többségüknél ráadásul megszámolni sem lehet az elfúló hangú méltatásokat. De vajon sikerült-e a Pixarnak átrajzolnia a hollywoodi filmgyártás szent szabálykönyvét?

Kevés bizonytalanabb kontúrú fogalom létezik a hitelességnél, amelyet a könnyűzenei vitákban oly gyakran húznak elő, mintha fizetnének érte. Gillian Welch példája annyit mindenképp megmutat, hogy e fétisszó jelentéstartományát nem érdemes a mereven értelmezett megéltségre szűkíteni.

A kábultan lüktető, fülledt sivatagi gitárzenéjével iskolát teremtő kaliforniai Kyuss 1995-ben, kevéssel a negyedik lemezének megjelenése után oszlott fel. Tizenhat év kellett hozzá, hogy a klasszikus felállás háromnegyede ismét együtt játsszon: a Kyuss Lives! néven turnézó zenekar vasárnap lépett fel a Petőfi Csarnokban - a koncert előtt John Garcia énekes válaszolt a Narancsnak.

Tekintetbe véve, hogy a kortárs amerikai filmkészítés alighanem legtudatosabb alkotóiról van szó, szemernyit sem csodálkozhatunk azon, hogy a 2004 óta immár a rendezői székben is hivatalosan összenőtt Coen fivérek közelmúltbeli filmjei egyetlen lánc - formájukban-színükben persze erősen különböző - szemeiként is felfoghatók.

A garázsrock harmadik hullámában, a garázspunk címkével is megjelölt mozgalomban temérdek nagyszerű zenekar nyüzsgött, de a nyers és vad megszólalás miatt a többségüknek nem volt lehetősége a komolyabb áttörésre. Eric Davidson (képünkön zakóban egy elkötelezett garázsrajongóval), a New Bomb Turks énekese könyvet írt e zenekarokról (We Never Learn - The Gunk Punk Undergut 1988-2001) - ennek apropóján beszélgettünk vele a műfajról.

Jelentős dalszerzőpárosoknál gyakran fejtörésre ad okot, hogy valójában melyik félnek is tulajdoníthatjuk a múlhatatlan dallamokat, hiszen azzal már a Beatles óta tisztában vagyunk, hogy a közös aláírás távolról sem jelent automatikusan valódi együttműködést. A power pop egyik legnagyobb ásza, a seattle-i Posies esetében az 1998-as (később átmenetinek bizonyuló) feloszlás utáni évek változtatták érdektelenné a kérdést, hiszen végre kiderülhetett, hogy ebben a zenekarban teljesen azonos kaliberű és rendkívül hasonló ízlésű szerzők boldogítják egymást.