Lemez - A királynő visszatér - Gillian Welch: The Harrow & The Harvest

  • Greff András
  • 2011. július 28.

Zene

Kevés bizonytalanabb kontúrú fogalom létezik a hitelességnél, amelyet a könnyűzenei vitákban oly gyakran húznak elő, mintha fizetnének érte. Gillian Welch példája annyit mindenképp megmutat, hogy e fétisszó jelentéstartományát nem érdemes a mereven értelmezett megéltségre szűkíteni.
Welch nagyvárosokban, New Yorkban és Los Angelesben nőtt fel, egyetemet is végzett Kaliforniában, majd a híres Berklee-zeneiskolába járt dalszerzést tanulni Bostonban - finoman szólva nem afféle hányatott sors elszenvedője hát. És mégis: kevés olyan előadó van ma Amerikában, aki az övénél biztosabb érzékkel tudna visszanyúlni hazája rurális, az osztálylétra alsó grádicsain állók kezéből megszületett zenei hagyományaihoz, és aki - na, tessék - hitelesebb tenorban dalolná az elesettek, megcsalatottak, hitszegők, árvák, morfinisták és az édes Délvidék balladáit. Azokat a hosszú-hosszú szavatossági idejűnek tűnő (állandó gitáros-énekes partnerével, Dave Rawlingsszal közösen írt) dalokat, melyekben oly természetesen keveredik a bluegrass és az Appalache-hegység folkja Neil Young és Bob Dylan örökségével, hogy egyszerre tűnnek jelenkorinak és alsó hangon százévesnek.

Welch utoljára nyolc évvel ezelőtt adott ki lemezt, ami annak fényében különösen meglepő, hogy az ezredfordulón mennyire meglódult vele a szekér. 2000-ben került a mozikba a Coen testvérek dalos lelkű Odüsszeia-parafrázisa, az " testvér, merre visz az utad?, amelynek kísérőlemezén a filmben is felvillanó Welch jeles társaságban csodálatos régiségeket énekelt. Ez a sok millió példányban elkelt lemez a legjobb felvezetést jelentette a közvetlenül utána kiadott harmadik szólóanyagának - na, nem mintha a Time (The Revelator) bármiféle mankóra szorult volna különben, hiszen mégiscsak az előző évtized egyik legjelentősebb alkotásáról van szó, olyan produkcióról, ami kihagyhatatlan mindazok számára, akiket valaha is megérintett az az Amerika-mítosz, amelyet Welch jelentős teherbírással told meg néhány további emelettel. A rá következő, 2003-as Soul Journey pedig a maga szolidabb módján azért ígért sokat, mert képes volt rajta részben megújítani (óvatosan rockosítani) a jellegzetes hangzását. Mégsem újabb zenei kalandok, hanem a kreatív erő zavarai következtek: két-három lemezre való dal is a kukában végezte az évek során, mire eljutott ahhoz a tízhez, amihez már hajlandó volt ismét a nevét adni.

Ilyen hosszú szünet után az egyetlen furcsaság az, hogy a The Harrow... semmiféle újdonságot nem vezet be Welch művészi kelléktárába - ennek tényét azonban a rendkívül magas minőség és az egységes koncepció megfelelőképp ellensúlyozza. Az ötödik album a Gillian Welch-életmű talán legpőrébb és legborongósabb darabja. Szinte kizárólag sötét tónusú lassúkból épül fel, és nincs rajta gazdag hangszerelés, nincsenek elektromos hangszerek vagy dobok, sőt még utólagos rájátszások és virtuóz szólóbetétek sincsenek. Két végtelenül finom arányérzékkel kezelt hang és gitár (mandolin, bendzsó) szól csupán a lehető legtisztább, legpuritánabb módon. A country számos ágára jellemző együgyű kedélyesség lehántolása, valamint a giccsmentes szépség megteremtése persze nem először sikerül Welchnek és Rawlingsnak hibátlanul, és az sem szokatlan, ám ettől persze még nem kevésbé elbűvölő, hogy olyan dalokkal álljanak elő, amelyekről azonnal biztosra vehető, hogy jó pár éven át kitörölhetetlen részét képezik majd a hasonló terepen mozgó előadók feldolgozásrepertoárjának. Most három ilyen van: The Way It Will Be, Tennessee, Hard Times - de a többi hét is kerek, és szépen csillog.

Acony, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Amikor egy haldokló csak az emberségre számíthat – életvégi ellátás helyett marad a várakozás a sürgősségin

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.