Kádár Judit

Tíz éve halt meg J. D. Salinger. 91 évesen, több mint fél évszázados remeteség után.

Jókora kulturális sokk érhette a szovjet ellenőrzés alatt álló „keleti blokkból” 1965-ben rokonlátogatóba érkezett budapesti gimnazista Frank Tibort, amikor egy óceánjáró hajón megérkezett az Egyesült Államokba.

A szigorú látogatási tilalom ellenére Kaffka Margit odakérette betegágyához orvos férjét, Bauer Ervint, s szó szerint a karjaiban halt meg.

Elegáns küllemű könyvében a szerző a Kertész Imre sírjánál gyászbeszédet tartó Esterházy Péterre visszaemlékezve kijelenti: „vitathatatlan, hogy a dialógus folytatódik a síron túl is; és noha az élők dialógusa egyszer véget ér, talán éppen a halottak párbeszéde az, amely soha nem fejeződhet be”.

A Bujdosó könyv, amit a 2. világháború után a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét Összeállító Bizottság Mussolini és Hitler műveivel együtt az elsők közt tiltott be, a harmadik Magyar Köztársaságban először 1998-ban jelent meg újra. Kiadása minden bizonnyal kifizetődő volt, hiszen az­óta számos újabb követte, sőt pár éve e-könyvként is beszerezhető (Az első kiadások sikeréről lásd: A fasiszta biznisz felvirágzása, Magyar Narancs, 2009. július 23., legutóbbi kiadása: Lazi Könyvkiadó, 2015, 487 oldal, 3200 Ft – a szerk.).

Esélyes, hogy a tizenhárom éve az Egyesült Államokban angolul megjelent, pár hónapja itthon magyarul is kiadott könyv címe és alcíme közt feszülő ellentmondás a „világhírű elfelejtettekről” nem figyelmetlenségből került a borítóra.

Felmenőit akarta bosszantani a generációkon át rendíthetetlenül kommunista családba született chicagói tinédzser, amikor úgy döntött: kapitalista lesz.

A mostani zord időkben, amikor haszontalannak vélt szakokat, sőt komplett bölcsészkarokat fenyeget a megszüntetés veszélye, a szakmabelieknek és a remény utolsó morzsáin tengődő értelmisé­gi­eknek is tanulságos olvasmány a hazai bölcsészettudomány elmúlt huszonöt évének változásait bemutató könyv.

"A 20. század magyar történelmét alapjában véve kudarcok, kataklizmák, tévesztett megoldási kísérletek sorozatának tekintem" - szögezi le a tanulmánykötet egyik szerzője, Tverdota György. Álláspontjával nem nehéz egyetérteni, ha végigolvassuk a múlt század elejétől a jelenig ívelő, elsőként Erdős Renée önéletrajzi regénytetralógiáját, utolsóként Kőszeg Ferenc visszaemlékezéseit elemző húsz kultúratudományi tanulmányt.

A gyanútlan olvasóban már az első oldalon rokonszenv ébred az életéről mesélő szerény férfi iránt, aki rögtön azzal kezdi, hogy soha nem érdekelte sem a pénz, sem a társadalmi pozíció. Dombtetőn álló, tágas kerttel körülvett, impozáns villájára is csak azért tehetett szert, mert jelleme és teljesítménye alapján a jelentkezők közül az eredeti tulajdonosok őt tartották érdemesnek arra, hogy féláron átengedjék neki. Aztán lassan derengeni kezd, hogy az idős japán festőművész talán mégsem egészen az, akinek vallja magát: nagyon is büszke hírnevére, s még az is lehet, hogy a pazar házat sem festészetével érdemelte ki.

A feminista ikon, számos különös sci-fi és Az arany jegyzetfüzet szerzője 94 éves volt. 2007-ben kapott Nobel-díjat - akkori portrécikkünkkel emlékezünk rá.

Annak az "elveszett nemzedéknek" volt egyik kiemelkedő alakja, amelynek tagjai az első világháború idején értek illúziótlan felnőttekké. Ettől a kiábrándultságtól nem független, hogy a maga 44 megélt évével az illusztris amerikai írók egy másik csoportjába is bekerült: Poe-hoz vagy Jack Londonhoz hasonlóan az ő korai halálához is alkoholizmusa vezetett.